A Szabó Ervin nyári szünetével alaposan visszaéltem, ezen kívül háromszor is meghosszabbítottam a kölcsönzést, míg mostanra legutóbbi kollekciómat is elolvastam. Nem arról van szó, hogy nyáron kevesebbet olvasok, sőt, de ezúttal az utolsó darab olvasása közben többször is szünetet kellett tartanom, hogy más könyvekkel pihenjem ki az olvasás fáradalmait. Nem mintha a szóban forgó mű rossz lett volna, de… Na erről majd a végén.

Múltkor a cyberpunk volt az átlagosnál nagyobb mértékben reprezentálva a kölcsönzésnél, most fantasyből volt több, igaz, mindkét fantasy tett némi kísérletet arra, hogy világukat a mi világunkból vezesse le, de azért ez még kevés az átsoroláshoz.

1. Robert Charles Wilson: Bioszféra

Kedves, vidám történet mosolygós főszereplőkkel, lenyűgöző happy enddel. Az előző mondatnak nagyjából az ellenkezője igaz a Bioszférára. Szimpatikus karakterrel sem sokkal találkozunk a könyvben, a befejezés meg kimondottan gonosz. A világ jól ki van találva, írástechnikailag nincs gond a könyvvel, “csak” a katarzis marad el. Meg kap az ember egy gyomrost a végén.

2. Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya

Robert Silverberget hosszú ideig kerültem, mert először az Üvegtorony című művével találkoztam, az meg nem igazán tetszett. Azóta két másik művét is olvastam, ezek viszont kiválóak. A fantasy igazán akkor jó, ha életteli és eredeti világot sikerül alkotnia a szerzőnek: a Lord Valentine-ban Silverberg sikerrel vette az akadályt. A történet is érdekes, igaz, nem különösebben bonyolult, de szórakoztató. Talán a folytatások is kapnak majd esélyt.

3. China Miéville: Armada

Szkeptikus voltam a könyvvel kapcsolatban: A Perdido pályaudvar, végállomás ugyan nagyon tetszett, de nem a történet, hanem a kiváló világábrázolás miatt, tartottam tőle, hogy a következő regényhez ez már kevés lesz. Nos, nem volt ilyen gond, Miéville még elég sok bemutatandó dolgot talált Bas-Lag világán, és a sztori is valamivel színesebb, mint az előző köteté. Külön plusz pont, hogy a végén nem ad egyértelmű választ a felmerült kérdésekre.

4. John Brunner: Stand on Zanzibar

Az 1969-es év Hugó-díjas regénye nem könnyű olvasmány, szerkezete és nyelvezete egyaránt megdolgoztatja az olvasót. Ráadásul az első 300 oldal inkább csak bevezető, a tényleges cselekmény csak akkortájt kezdődik. De ha idáig eljut az ember, már nem fogja tudni letenni a könyvet. A világábrázolás igen profi, mondanivalója ma sem kevésbé aktuális, mint megjelenésekor, izgalmakban sincs hiány. De meg kell küzdeni mindezért.

Eredetileg egy nyavalygással megspékelt lelkizős bejegyzést akartam írni, de úgy döntöttem, inkább egy jelenlegi énképemet hűen tükröző videoklipet illesztek be. Következzék az Ayreontól a Loser, mellyel egyúttal Mike Baker énekesre is emlékezünk.

Azt hiszem, blogom történetének eddigi leghosszabb hallgatását töröm meg ezzel a bejegyzéssel. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy a tárgyalt magazin nyaralásból kifolyólag egy hét késedelemmel szereztem be. Viszont aki még nem vette meg a számot, annak érdemes beszereznie, mert az előző kettővel ellentétben ez a szám kimondottan jól sikerült.

Például a borító is elfogadható, szépnek ugyan nem mondanám, de scifi magazinhoz illő. Most sem igazán izgatott a DVD-s verzió, az Imposztort már láttam, mindenesetre végre használható mellékletet alkottak az újság készítői. Azt persze nem értem, hogy mért csak két újságos cégnél lehet kapni a mellékletes verziót.

Na de nézzük az írásokat!

1. Lino Aldani: Napfogyatkozás

Azt hiszem, legutóbb is említettem, hogy a történetet a második rész végén kellett volna lezárni, hiszen ott fény derül a csalásra. A harmadik résszel a történet erősen túlírt lett, mégis jó volt olvasni. A levonás a túlírásnak szól, nem az olvasmányosságnak

Pont: 7

2. Will McIntosh: Házasság a halál után

Kegyetlen és szép novella a szerelemről, ami megvásárolható, de örökké tartó is. Stílus, forma, tartalom: minden a helyén van.

Pont: 10

3. Ian Watson - Roberto Quaglia: Életünk szerelmes percei

Trükkös szerelmi történet. Az én ízlésemnek kicsit kevés volt a tudományos(nak látszó) magyarázat, de dicséretes, hogy az abszurd sztorit is sikerült megható módon elmesélni.

Pont: 9

4. Kleinheincz Csilla: Tükörország, búcsúzz el!

Hatásosan megírt mininovella, több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol, igaz, a válaszok nagyban csökkentenék az írás erejét. Inkább fantasy, mint scifi.

Pont: 8

5. Vaszilij Golovacsov: Vásárlás

Még egy mininovella, kevésbé hatásos, mint az előbbi, és ennek az esetében tényleg nem ártott volna még egy-két kérdést megválaszolni. Az alapötletből többet is ki lehetett volna hozni.

Pont: 6

6. Tanith Lee: Mottska-jaj

Szabvány “kisgonosz” történet, annak nem is rossz, de túl sok elgondolkodnivaló nincs benne. Egyszer érdemes elolvasni, de aligha veszi elő újra meg újra az ember.

Pont: 7

7. Joe Haldeman: Szerény javaslat emberbarát milliomosoknak

Nem tudom, honnan jött a cím második fele, szerintem nem erre kívánt utalni a szerző, a Swift-utalás meg az utolsó szavak nélkül is meglenne. Az írás maga kitűnő, a megírása óta eltelt időt is elég jól átvészelte.

Pont: 9

A jelek szerint most egy darabig nélkülöznünk kell az Arcképcsarnokot, cserébe viszont legutóbb nagyjából egyszerre jelent meg kettő. Most az Üzeneteink 2110-be különszám írásait veszem sorra.

1. Körtvélyes Ákos: Hozd a puskám, Mamus!

Nem éppen optimista világképet tár elénk a novella: a Földön egyre kevesebb az élhető hely, azokat pedig a leggazdagabbak sajátítják ki, és egyáltalán nem biztos, hogy ők megérdemlik, hogy ott élhessenek. Ötletes, hogy a problémát egy egyszerű idős pár szemszögéből mutatja be a szerző. Hiányosság viszont, hogy éppen csak megemlíti a közelgő katasztrófát, melynek jeleit pedig már a főhős családnak is éreznie kellett volna.

2. Zoller Fruzsina: Kezar reménysége

Csattanóra építő novella, amelyben dicséretes módon nem tudjuk meg, hogy a főhős gyerek elméje borul el, vagy valóban a technológia esküszik össze ellene. A vége ismeretében nem tartom bölcs döntésnek az egyes szám első személyű elbeszélésmódot. Kíváncsi lennék rá, hogy az utolsó fejezet eredetileg is szerepelt-e a szerző terveiben.

3. Bukros Zsolt: Matyi és Kutya

Rendkívül borús jövőkép egy génmódosítással foglalkozó kísérleti telepről, horrorisztikus elemekkel. A címszereplők közötti kapcsolat leírása kicsit érzelgős, az pedig, hogy Matyi csak tizenkét évesen szembesül saját különleges mivoltával, nehezen elképzelhető. A novella hangulata viszont telitalálat.

4. Fleischer József: Nagymutter 3000

A novella a teleshopok paródiája akar lenni, ezzel két gond van: a teleshopok tényleg ennyire abszurdak, ráadásul, ugyan a novella a jövőben játszódik, a terméket leszámítva nincs eltérés napjaink hasonló műsoraihoz képest. Az írás egyébként szellemes, de nem ártott volna bele még egy pár eredeti ötlet.

5. Krajnyák Dávid: Naplóbejegyzés

Napló formában megírni egy novellát látszólag egyszerű, de nem könnyű úgy megformálni az írást, hogy az olvasó tényleg úgy érezze, hogy naplórészletet olvas. Itt nem sikerült az illúzió: a szerző túl sok információt zsúfolt az írásba, és az is valószínűtlen, hogy az ember egy előadást követően annak teljes tartalmát rögzíti naplójában, és persze azt is kétlem , hogy száz év múlva léteznek még naplók ebben a formában. Az írás a mi korunkat tükrözi, miközben szinte semmit nem tudunk meg a 2110-es év mindennapjairól, hacsak azt nem, hogy sokan nosztalgiát éreznek a kora 21. század iránt.

6. Nagy Gábor: Egyszer lesz, hol nem
Érdekes “családreformot” ír le a novella. Az írásban a párbeszédes részek dominálnak, kevés környezetrajzzal operál. Kár, hogy nem kapunk magyarázatot arra, milyen okból jött létre ez a különös nevelési mechanizmus.

7. Hamberger Sarolta: Réges régen..

A címből és egyben a nyitómondatból hiányolok egy kötőjelet. Az írás nem scifi, hanem egy napjainkban játszódó mese, erősen didaktikus mondanivalóval. A hitelességével is gondok vannak.

 8. Craz: Letűnt idők múzeuma

A szám legerősebb írása kerek, jól felépített sztorival, szellemes csattanóval. Szép munka!

9. Kis-Szabó Fanni: Egy XXII. századi ütközet

Erősen félrevezető a cím, nem csatáról, csak két ember összeütközéséről van szó, gondolom, poén akar lenni, de annak nem elég jó. Érdekes írás a virtualitás és a valóság közti viszonyról, némi posztapokaliptikus utalással. A szerző nem vállalt túl sokat, de amibe belevágott, azt tisztességesen végigvitte.

A szerzők többsége nem túl derűlátóan tekint az elkövetkező száz évre, azért bízzunk benne, hogy az írásokban felvázolt rémképek nem válnak valóra.

A közelmúltban beszereztem a két legújabb Avana Arcképcsarnokot, és mivel egy szerzőnek már ígértem véleményt, ráadásul az eddigi véleményeim sem váltottak ki kedvezőtlen visszhangot, ismételten leírom benyomásaimat az írásművekkel kapcsolatban. Őszintén szólva nem tudom, hogy a rendes évi második szám vagy a Jövő nagykövetei különszám jelent meg előbb, így találomra kiválasztva most az előbbi novellái kerülnek terítékre.

1. Lőrinczy Judit: A tűz középpontjában

Mindig jó, ha egy novella több ötletet visz végig egyszer. Ez az írás alapvetően a netes társkeresés aktuális problémáit vizsgálgatja, ráadásként viszont kapunk egy eredeti ötletet, miszerint a reinkarnáció létezik, mostani jó vagy rossz sorsunk korábbi életeinkből eredeztethető, ráadásul bárki megtudhatja, jó vagy rossz jövőre van kilátásunk. Adott persze a kérdés, hogy belenyugszunk-e a “jóslatokba”, vagy próbálunk szabadon cselekedni. A reinkarnáció mint az isteni igazságszolgáltatás eszköze számomra nehezen egyeztethető össze a keresztény tanokkal, ráadásul elgondolkodtató, hogy a keresztény egyházaknak valaha lesz-e még akkora befolyása, mint amekkora ebben a novellában van. Jó írás, bár engem az alapötlet társadalmi vonatkozásai jobban érdekeltek volna.

2. Balogh József: Megváltás bűneinkért

Jaj, már megint a gonosz katolikus egyház! Balogh József elég sajátos képet fest a gyónás utáni feloldozásról - pontosabban a helyette bekövetkező azonnali bűnhődésről. A gyóntatóautomata ötlete érdekes, de nem hiszem, hogy valaha is lesz ilyen: a gyónás a hívő ember számára az egyik legintimebb aktus, és ehhez bizony kell az élő ember, aki meghallgatja. És hát a feloldozás nem egyenlő a büntetéssel. Inkább horror, mint scifi.

3. Farkas Balázs: Pengő

Kedves csattanóra épülő egyszerű írás, két baráttal a főszerepben. Zavaró, hogy Ferenc gyakorlatilag semmit nem tudott Gellért múltjáról, noha nem ekkor találkoztak össze: szerencsésebb lett volna másképp közölni az olvasóval az információkat. Bár a főszereplők drogosok, ez sem beszédükön, sem viselkedédükön nem érződik. Az egyetlen egyértelműen scifi-elem Gellért robotja, de ez akár más értékes tárggyal is helyettesíthető lenne.

4. Rozán Eszter: Tiltott terület

A novella a fogyasztói társadalom görbe tükre akar lenni. Viszont torzíthatna az a tükör jobban is, hiszen a szatírának abszurdnak illik lennie, ez a történet pedig szinte hihető. A termékneveken érdemes lett volna még gondolkodni, a Dream egy altatónak, a Headache egy fejfájáscsillapítónak elég fantáziátlan név.

5. Bukros Zsolt: Isten szava

Az apokalipszis ebben a műben a technikából indul ki, és az autóvezetésben bontakozik ki. A GPS szerintem nem a legjobb választás arra, hogy a rendszerükből szuperintelligencia jöjjön létre, de nem tudhatjuk, a jövőben mit tesznek még bele ezekbe a kütyükbe. A történet egy terrorcselekmény leírása, akcióban nincs hiány. Fölöslegesnek tartom a főszereplő papi ruháját, a “síkképernyős kereszt” fogalmát meg nem tudom értelmezni. Izgalmas ötlet, közepes megvalósítás.

6. Szabó László: Pontos idő

Ügyes kis gondolatjáték, csak éppen cselekménye nemigen van, inkább esszé, mint novella. Vannak benne jó ötletek, utalások ismert irodalmi művekre, de esemény alig-alig.

7. Szalai Balázs: Kelet-Nyugat

Történet az internet összeomlása utáni internetről. Amennyire én tudom, az internet úgy van megszerkesztve, hogy nem nagyon tud összeomolni, megért volna némi magyarázatot a dolog, hogy is történt. A novella világa egy keleti és egy nyugati kontinensből áll, azaz nem azonos a mi világunkkal, ugyanakkor nincs megindokolva, miért nem ebből a világból indult ki a szerző. Nem kapunk magyarázatot arra, hogyan és miért kaphatott Perakudara-hozzáférést a hősnő lakását ideiglenesen kibérlő férfi, az ellenállás terveiről semmit sem tudunk meg. A csattanóban hatásosabb lett volna, ha a rovat címe után egyszerűen az új szerző nevét írta volna, az Utazz velünk rovat aligha interjúkat közöl.

8. Nagy István Paphnutius: Legenda a kovácsról, aki elhagyta a kalapácsát

A Kádár-rendszer idején játszódó novella kicsit nosztalgikus, ugyanakkor a végletekig leegyszerűsített leírást adott a korszakról, ironizálva az akkori embereken. Egyszerű világképe van, a szereplők jellemei nincsenek kidolgozva.  Az égi jelenségről semmit nem tudunk meg, a rá adott reakciók sablonosak. Több ötlet, jobban árnyalt szereplők kellettek volna az írásba.

9. Damien Grove: Új genezis.

Ki gondolta volna, hogy 2010-ben még írnak atomháborút vizionalizáló novellákat! Pláne, hogy a háborúban hagyományos atombombákat fognak használni, amelyeknek az űrből is látszódnak a gombafelhői. Az egész novella kicsit olyan, mintha negyven évvel ezelőtt írták volna, bár amúgy minden a helyén van benne. Csak éppen az újdonság hiányzik.

Ennyi volt ez a szám, az előzőnél talán valamivel gyengébb, de azért még mindig szórakoztató, 500 forintért pedig szinte ajándék.

Bár pár nappal ezelőtt a két legújabb Avana Arcképcsarnok novelláinak mihamarabbi értékelését helyeztem kilátásba, mégis elnapolom ezt a projektet: a novellákat bármikor újra tudom olvasni, de a Szíriusz Scifi Napok eseményeiről nem készítettem jegyzeteket, így még frissen kell megörökíteni a benyomásaimat.

A pénteki napot munkahelyi elfoglaltságaim miatt töröltem, a vasárnapi program annyira nem fogott meg, így szombaton látogattam el a Márton Áron Szakkollégiumba. A karszalag átvétele után rövid terepszemle következett: megnéztem, merre vannak a termek, mik láthatók a standokon, bár tartottam magam azon szigorú elhatározásomhoz, hogy nem veszek semmit. Így sem jöttem haza üres kézzel, a szervezők mindjárt az elején egy szatyor könyvvel és folyóirattal ajándékoztak meg, no és a Lidércfény standjánál is eltettem két újságot.

Az első előadás, amelyre beültem, Szunyogh Zsolt beszámolója volt a modern társasjátékokról. Szégyen, nem szégyen, ezer éve nem társasoztam, mindenesetre az előadás jó kedvcsináló volt. Persze a javát nem is hallottam, mert kíváncsi voltam a Karcolat  bemutatkozására is, a társasjátékos prezentáció viszont mindent egybevetve jó másfél órás volt. Nem vagyok benne biztos, hogy bölcs dolog egy ilyen jellegű rendezvényen ilyen hosszan beszélni, bár el kell ismernem, hogy az első fele határozottan érdekes volt.

Karcolatéknál sem maradtam le a kezdésről, igaz, a törzsgárda már teljes létszámban ott volt. A beszámolót Ndy (Mészáros András) és Bloody Dora (Szendrei Dóra) tartotta. Mondanivalójuk magját készülőben lévő második antológiájuk adta. Ugyan az első antológia anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, fontosnak tartják, hogy újból nyomtatott megjelenést biztosítsanak a tagoknak. Ezúttal talán illusztrációk is lesznek a kiadványban, bár ez erősen pénzfüggő. A szerkesztést most is házon belül kívánják megoldani. Ennek kapcsán szólalt fel Onsai, aki kétségeit fejezte ki azt illetően, hogy profi külső szerkesztő nélkül lehet-e rentábilis a vállalkozás. Kisebb vita vette kezdetét, igazából nyitva maradt a kérdés, hogy a magas minőség vagy a kezdő írók publikálási lehetősége a hangsúlyosabb. Szélesi Sándor a vállalkozást a fanzine-korszak mai megfelelőjének látta.

A Karcolat programja után szépen összegyűltek ismerőseim, így jó ideig művelődés helyett beszélgetéssel töltöttem az időt. A (balról jobbra haladva) Szélesi Sándor-Réz András-Fonyódi Tibor hármasnak (elvileg) a magyar scifi filmekről szóló beszélgetésén viszont ott voltam. Abban a ritka élményben volt részem, hogy láthattam, ahogy Szélesi nem jut szóhoz. Réz András, ha egyszer magához ragadja a szót, nem könnyen szabadul tőle, ami nem tragédia, mert sok okos dolgot mondott. Régi rossz scifis szokás szerint vagy fél óra azzal ment el, hogy a résztvevők megkísérelték definiálni a scifit. Réz szerint az alapvető különbség a fantasy és a scifi között, hogy előbbi a zsáner követelményéből adódóan egy teljes világot épít fel, míg utóbbi csak egy ötletet ad a valós világhoz. Természetesen nem kaptunk választ az eredeti kérdésre - miért nem készülnek magyar scifi filmek? - , de a hallgatóság jól szórakozott.

A napkövetkező - és számomra záró eseménye - a különböző pályázatok díjainak átadása volt. Az UFO Magazin irodalmi és képzőművészeti pályázata után az Avana képregénypályázatának és a Preyer Hugó emlékére díj átadására került sor. Sajnálatos módon nem jegyeztem meg valamennyi helyezett nevét, hiányos információk helyett pedig inkább hallgatok, de őszintén gratulálok valamennyiüknek!

A díjátadónak este nyolc körül lett vége, az ottmaradottaknak fogadással és szalonnasütéssel, nekem villamosozással és otthoni borozgatással ért véget az este.

Az elmúlt egy hétben két, határozottan ellenkező előjelű koncertélményem volt. Előbb a bajai halászléfőzésen kíséreltem meg megnézni a Karthagót, ám hála a rendezőnek, előadás és pénz nélkül maradtam sokadmagammal. Hát az rosszul esett. Úgyhogy hétfőn, útban a Petőfi Csarnok felé már azon viccelődtünk bátyámmal, vajon a Queensrÿche is elmarad-e, vagy legalábbis több órás késéssel veszi kezdetét, mint legutóbbi magyarországi látogatásukkor. Szerencsére most simán mentek a dolgok, ezúttal én sem felejtettem el otthon letenni a bicskámat, így fennakadás nélkül jutottunk el a csarnokba, ahol fél 8 körül még elég kevesen lézengtek. De így legalább a sörcsap mellett megtekinthettük a merchandising szekciót is, ahol mindjárt vettem is egy QR-turnépólót: 5 000 forintért mindenképpen megérte.

A koncert plakátjain előzenekart nem is tüntettek fel, pedig azt is kaptunk. Nem is akármilyet! Korábban sosem hallottam a Dreyelandsről, de erre a magyar prog metál bandára nagyon oda kell figyelni. Az angol nyelvű számok egyszerre idézik a QR legjobb korszakát, a Lethalt vagy a Divine Regale-t - bár van, aki a Dream Theater hatását véli érezni rajtuk -, mégis eredetiek tudnak lenni. A csapat húzóembere Horváth András gitáros, akin jól hallatszik mesterének, Szekeres Tamásnak a hatása. Amit nem tud eljátszani, azt valószínűleg nem is érdemes. Nikola Mijic bravúrok nélkül, de kiegyensúlyozottan énekel, kiemelendő még Nagy György billentyűs, akit a Jerichóból és a Wellingtonból ismerhetünk. A sors furcsa fintora, hogy a bandának a finn Lion Musicnál jött ki debütáló lemeze, de magyar terjesztőjük mindeddig nincsen. A két együttes között - biztos, ami biztos - megvettem a pólóárusnál: 2 500 forintért ajándék volt, és még egy EP-t is kaptunk hozzá.

Élő legendák többféleképpen is koncertezhetnek: megtehetik, hogy unos-untalan a legnagyobb slágereket játsszák, de azt is, hogy csak a legújabb lemezre koncentrálnak. A QR eredetileg bestof-programot ígért, ez nem teljesen fedte a valóságot, mivel az előadás gerincét az American Soldier és az Operation:Mindcrime 2 lemezek adták. De terítékre került valami szinte az összes lemezről, még ha nem is feltétlenül a leglogikusabb dolgok. Például sosem gondoltam volna, hogy valaha koncerten fogom hallani a The Thin Line-t vagy a Damagedet, de igen jól sültek el. Ebben nem kis része volt az új gitárosnak, Parker Lundgrennek, aki mellesleg Geoff Tate énekes veje, hangszeres tudása pedig Chris DeGarmoéval vetekszik - ha nem jobb.

Tate nagyon jól kezelte a közönséget, kiválóan konferált, az éneklés mellett még némi színészi játékot is produkált: hiába, öreg róka már. De azt nem néztük volna el neki, ha nem kapjuk meg a magunk adagját a nagy slágerekből: az alapprogramból messze  a Breaking the Silence-nek volt a legnagyobb sikere, persze a Walk in the Shadows sem sokkal maradt le mögötte.

Aztán a ráadásban még jobban kitombolhatta magát a hőségtől amúgy is izzadt közönség: a koncert az I Don’t Believe in Love-val, a Jet City Womannel és az Empire-ral zárult. Óriási buli volt, és öröm volt látni, hogy  a zenészek is élvezték a játékot. Még sok ilyet!

Feltettem az Opera Omnia szekcióba Aki nem tudja című novellámat, jó szórakozást hozzá, kritizáljátok bátran.

Ami a közeljövőben várható: beszámoló  a július 12-i Queensrÿche-koncertről, ahol az előzenekar (Dreyelands) is szenzációs volt, a két legfrissebb Avana Arcképcsarnok novelláinak értékelése, meg ami még eszembe jut.

Ha a Galaktika szerkesztőségének az új külcsínnel az a célja, hogy felhívja a magazinra a figyelmet, az sikerült. A lassan a Glamourra vagy a Cosmopolitanra emlékeztető rózsaszínes fedőlapot köztéren olvasáskor igyekeztem is elrejteni az arra járók szeme előtt. Lehet, hogy az új cél újabb női olvasók megnyerése, de kétlem, hogy ez lenne a nyerő ötlet. De legalább visszatértünk a fehér alapon fekete betűkhöz, ez legalább dicséretes.

Az előző számnál abban bíztam, hogy a júliusi jobb szám lesz a júniusinál. Nem lett jobb. De nézzük az írásokat.

1. Lino Aldani: Napfogyatkozás

Ezt a kisregény már első része alapján is ígéretesnek találtam, a folytatás sem rossz, mindössze két baj van vele. Először is lelepleződött az összeesküvés, ami az események hátterében állt, így meg mi marad az utolsó részre. Másodszor pedig az, hogy ugyanezt az - egyébként kiváló - ötletet már olvastam, azt hiszem, egy régi Metagalaktika egy írásában. Ettől még jól szórakoztam, de azért ez így nem ugyanaz.

Pont: 7

2. John Park: Szoftverpestis

Ha a szerző nem rendelkezett látnoki hatalommal, bizony alaposan el tud avulni egy 25 éves informatikai tárgyú novella. John Park sajnálatos módon elmulasztotta megálmodni a vezeték nélküli hálózatokat, a vírusok fejlődését is másképp képzelte el, így novellája felett el is járt az idő. A történet meg annyira nem erős, hogy ezt kompenzálni tudja.

Pont: 5

3. Antal József: Vénuszlakók

Nem vártam csodát a novellaciklus e darabjától sem, hiszen már az eddigi darabok is inkább egy írói szeszélyből a Vénuszra helyezett szappanopera fejezeteinek tűntek. Ebben ugyan feltűnik némi tudományosság is, de nem használja ki a szerző az ebben rejlő lehetőségeket. A főszereplő drámai jellemváltozásai nincsenek kellőképpen megindokolva.

Pont: 2

4. Thomas R. P. Mielke: Gyilkosság a világűrben

Ígéretesen indult a novella: rejtélyes bűntény egzotikus helyszínen, nyomozás, még egy vonzó nő is felbukkant, mi kell még? Hát például az, hogy a bűntény megoldása szellemes legyen. De ez a nem túl jól megmagyarázott emberkísérlet elég gyengécske megoldás. Hiába jó a körítés, ha maga az ötlet halovány.

Pont: 5

5. Kij Johnson: Árboc

A novellát kíváncsiságból elolvastam angolul is. Most jobban értem, de nem állítom, hogy jobban is tetszik. Szép dolog, hogy ötven különböző metaforikus értelmet bele lehet magyarázni az írásba, de ki vagyunk vele segítve, ha az elsődleges jelentése egy silány pornó. A hiba nyilván az én készülékemben van, de ez számomra nem több öncélú polgárpukkasztásnál -  Nebula ide vagy oda.

Pont: 1

6. Chad Oliver: A kör bezárul

Végre egy novella, amivel többé-kevésbé elégedett vagyok! Persze az aktualitásából ez is vesztett - idén 55 éves -, de szellemes az alapötlete és jól bontja ki. Azért ez is elbotlott itt-ott, a narrátorváltás például teljesen indokolatlan, meg a “rendszerváltások rendszerét” jobban is meg lehetett volna magyarázni. De legalább tetszett.

Pont: 8

7. Mihail Gresnov: Szezám, tárulj

Egy erősebb számban valószínűleg a “futottak még” kategóriába sorolnám, ebben viszont az egyik legjobb az orosz szerző fantasztikus novellája. Egy ötletre épül, azt sem bonyolítja túl, de rendesen meg van írva, élvezhető. Csak semmi kiemelkedő.

Pont 8

Átlagot inkább nem számolok.

Fairylona felkérésére átgondoltam, milyen SF-műveket olvastam az elmúlt egy évben: ebben nagy segítségemre volt maga ez a blog, hiszen ha nem is minden olvasmányomról, de a jobbakról biztosan beszámoltam valamilyen formában. Márpedig a feladat a tíz legjobb kiválasztása. Én ehhez hozzávettem még egy rangsort is, amit lehet, hogy holnap nem így állítanék fel, de azt hiszem, ez toplistáknál elég természetes. Ha a hozzáfűznivalók korábbi bejegyzésekből ismerősek, az nem véletlen.

Következzék az utóbbi egy év SF-olvasmányainak rangsora.

1. Orson Scott Card: Végjáték

Pontosabban Ender’s Game, mert angolul olvastam, egyúttal ez volt az első, és mindeddig egyetlen olyan könyv, amelyet hordozható elektronikus kütyün olvastam el. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, miért tetszett.

2. Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Az egyik legjobb újkori Galaktika-kiadvány, mély mondanivalóval, árnyalt jellemekkel és izgalmas történettel.

3. Andreas Eschbach: Hajszőnyegszövők

Általában jobban kedvelem a megfogható jövőben játszódó scifiket, de a Hajszőnyegszövők világa annyira jól ki van találva, hogy sikerült megfognia. A novellákból felépített regény mesteri példája.

4. Robert Merle: Madrapur

Merle-t mindig is kedveltem, csak időnként hajlamos voltam elfeledkezni róla. Így a Madrapur is sokára került sorra. Kamaradráma regény formában, azt hiszem, van is színpadi verziója.

5. Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget

Ezúttal a filmet előbb láttam, mint a könyvet olvastam volna, így kevés meglepetés ért, hiszen csak a befejezés tér el, az viszont elég rendesen. Nem tartott sokáig elolvasni, ez sokat elmond róla.

6. Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

Könnyed szórakozást vártam a könyvtől, hát nagyon nem azt kaptam: igen nyomasztó, súlyos regény a Vita Nostra, sok kiváló ötlettel.

7.  Robert Silverberg: Book of Skulls

Történet négy nézőpontból elmesélve, nehezen kiszámítható befejezéssel. Silverberg nagyon tud írni.

8. Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Mindenképp dicséretes, ha egy szerzőnek sikerül úgy sajátos magyar ízt adni művének, hogy elkerülje a közhelyeket. Kleinheincz Csilla ezen könyve jó példa erre.

9. Andreas Eschbach: Quest

A lista egyetlen duplázója ebben a regényben, mely ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Hajszőnyegszövők, egy a halhatatlanságot kereső expedíciót követ nyomon. Sokkal részletgazdagabb, de talán nem olyan szép, mint az a könyv.

 10. Matthew Jarpe: Szabadesés Rádió

Öregedő rockzenész, mesterséges intelligenciák, világhatalomra törő szoftvergigász: nem rossz összeállítás. Ha nem követ el a szerző egy ostoba hibát a könyvben, talán még előrébb is végezhetett volna.

Hát ennyi. Ilona nem határozott meg játékszabályt, de ha erre járnak, megkérem SFInsidert, AnnGelt és Vid.Eskint, hogy állítsák össze a maguk listáját.