Nem, nem én ütöttem meg a főnyereményt a bankautomatán. Csak nemrég egy érdekes dolgot figyeltem meg, amit nem értek, és hátha valaki igen, aztán legalább én okosabb leszek.

Pénzt akartam kivenni a bankautomatából, egy nő állt előttem, á, ez gyorsan fog menni, gondoltam. A nő benyomja a kártyát, bepötyögi a kódot, vacakol: kártya ki, pénz ki, bizonylat ki. Jól van, én jövök. De nem: kártya vissza, PIN be, stb. pénz ki. Az ötödik körnél észrevette, hogy mögötte állok, akkor félrement. Én fél perc alatt végeztem, elfordulok az automatátó, látom, a nő még mindig ottvan, már megy is a következő menetre.

Szóval a nagy kérdés: mért jó tíz menetben kisebb összeget kivenni, mint egyben nagyot? Vagy egyáltalán, mi a francot művelt az a nő? Arra várt, hogy megcsípje a jackpotot? Pláne, hogy a bankok rossz szokása, hogy pénzfelvételért bizonyos összeget felszámolnak, így még nyilván bukott is. Netán így akarta memorizálni új kártyájának PIN-kódját?

Valami nagyon nem volt tiszta ezzel a dologgal, de nem tudom, mire véljem a dolgot. Kérem a tippeket!

Nem mindegy, hogy egy együttessel pályája melyik szakaszában ismerkedik meg az ember. Nekem az IQ-tól a Subterranea volt az első, és messze a legjobb. Nem csak a dallama, hanem a története is, amit nyugodt szívvel nevezek scifinek.

De először a zenéről. Az IQ progresszív rock a javából. A középpontban az ének áll, de nagyon fontos a billentyűzet szerepe is. Sok dübörgő basszusra nem kell számítani, fülbemászó dallamokra annál inkább. Ha valamihez hasonlítani kell - persze ezek sem túl ismertek -, leginkább az Arena - Marillion vonalat erősítik.

A Subterranea 1997-ben jelent meg dupla CD-n. Az alapötletet Kaspar Hauser története adta, aki a 19. század első harmadában  bukkant fel harmincéves fejjel Nürnbergben, és nem tudott semmit  a múltjáról, beszélni is meg kellett tanítani. Többen főnemesi család sarjának tartották, végül merénylet áldozata lett. Akit a téma közelebbről érdekel, annak ajánlom Werner Herzog filmjét.

De vissza a Subterraneához. A hős itt is felnőttfejjel szabadul ki fogságából, amelyről nem tud semmit. Nagyon nehezen boldogul a mi világunkban, és szép lassan rájön, hogy figyelik azok, akik bezárták. Rátalál a szerelemre is, de el is veszti azt. Kétségbeesésében megöli üldözőjét. Lassan rájön, ki a felelős a sorsáért, és hogy többen is vannak hozzá hasonlóak. De mire leleplezné az összeesküvést, elpusztítják hősünk társait, kis híján őt magát is. A hős végül visszavonul az elszigeteltségbe.

Olyan jó sztori, hogy egy regényt is megérne, ráadásul a zene is kiváló. Rockban kevésbé járatosaknak is ajánlom.

1. gondolat: Úristen, ez borzasztó gagyi!

2. gondolat: biztos, hogy tovább kell ezt nekem néznem?

3. gondolat: tuti, hogy ez ugyanaz a John Carpenter?

4. gondolat: ez annyira gagyi, hogy az már kult. Nem lehet, hogy nem szándékos!

1973-as film, de ha nem tudnám, a szereplők külsejéről remekül meg lehetne állapítani: viszonylag hosszú, zsíros haj, szakáll, bajusz, éppen csak a virágos ing hiányzik róluk, bár ki tudja, mi rejtőzik a szkafander alatt… Története az nem nagyon van a filmnek: “hőseink” egy nem túl nagy Dark Star nevű űrhajón bombázgatnak szét olyan bolygókat, amelyek esetleg útjában lennének a majdani gyarmatosításnak. Közben pedig borzasztóan unatkoznak.

Lehet, hogy nagyon mellémegyek a párhuzammal, de nekem úgy tűnik, a rendező kicsit a Vietnamban harcoló légierő életérzését akarta visszaadni: lényeg az, hogy ledobjuk a bombát, hogy esetleg értelmes élet van a környéken, azzal nekünk nem kell foglalkoznunk. Inkább csak bulizzunk, amíg tehetjük.

Számtalan röhejes részletet láthatunk: például a földönkívülit, aki egy strandlabda és egy sütőtök keveréke karmos lábakkal ellátva, a filozofikus beszélgetést a mesterséges intelligenciával ellátott bombával - meg kéne győzni róla, hogy ne robbanjon fel. Van néhány képsor, amelyek egyértelműen a 2001:Űrodisszeiára utalnak, vagyis inkább annak karikatúrái.

Hogy érdemes-e megnézni a filmet? Talán igen, hiszen nagyon ‘70-es évek. De kortörténeti dokumentumnál nem sokkal több. Ja és hard sf-fanatikusak kerüljék, mert szívrohamot kapnak a fizikai-csillagászati képtelenségektől!

Nem szokásom fesztiválokra járni, de azt hiszem, ez is összefügg azzal, hogy életem legnagyobb részében olyan helyeken tartózkodtam, ahol nem rendeztek fesztiválokat, vagy amikor rendeztek, akkor pont nem voltam ott. Most viszont mindjárt rendezője - vagyis inkább apró fogaskereke lettem egy fesztiválnak. De kezdem a másodikkal.

Könyvfesztivál

Az albérletem a Kis Rókus utcában van, a Millenáris postacíme Kis Rókus u. 16-20., meg könyvtáros volnék, vagy mi a fene, hát vétek lett volna kihagyni a Könyvfesztivált, pláne, hogy kedvenc magyar íróm is most tartott könyvbemutatót. Maga a fesztivál meglehetősen nehezen áttekinthető pavilonhalmaz, viszont nagyon sok olyan kiadványt is megtalálhat itt az ember, amelyre máskor napokon keresztül kell vadászni. És nem árt az óvatosság: én azzal a szándékkal mentem ki, hogy egy, pontosan egy könyvet fogok venni, mert mégsem költhetem el az egész fizetésem (ráadásul azt már úgyis megtettem). Végül Salman Rushdie legismertebb könyve, a Sátáni versek lett a kiszemelt, angol eredetien. Legalábbis azt hiszem, angolul írta.

Aztán jött a Temesi-könyvbemutató. Temesi Ferenc egy nagydara, hosszú hajú, szemüveges szegedi származású író, aki kedveli a különleges regényformákat, írt már szótárregényt (Por) és újságregényt (Kölcsön idő). Ezúttal kivételesen egy hagyományos regényt írt Amszterdam stb. címmel. Ezt nem kell megvennem, mert bátyám már megtette ezt helyettem. Különben biztosan nem tudtam volna tartani az 1 könyv/fesztivál célkitűzést. A bemutató szórakoztató volt, a riporter szerepét betöltő Száraz György Péterrel jól ugratták egymás ott elöl. Volt kis felolvasás is, meg egy szívélyes invitáció Temesi részéről a Sziget sörözőbe, ahová viszont nem követtem a társaságot.

És persze jártam a Galaktika standjánál is, olykor a záporral is dacolva - jól van na, valamennyire mégiscsak otthon vagyok a Galaktika környékén is.

“Abgedreht” Magyarországi Német Ifjúsági Filmünnep

Ide munkahelyem révén jutottam el szervezőként. A lényeg az, hogy néhány középiskolás csináljon egy jó kis rövidfilmet, amelynek valami köze van a magyarországi németséghez: ezeket itt (jelen esetben a Művész Moziban) bemutatjuk, majd a szakértő zsűri elbírálja. Volt persze néhány brigád, aki a szokásos sablonokban gondolkodott, de sok eredeti gondolat is volt, néhány alkotáson az is látott, hogy a srácoknak már sokadszor van kamera a kezükben. És voltak humoros alkotások is, amelyekre már nagyon fájt  a szervezők foga.

Ezúttal 35 év alatti felnőtteknek szóló kategória is volt, ahol max. 35 másodpercnyi reklámfilmet kellett készíteni szintén “ungarndeutsch” témakörben.

Én ugyan a második helyezett csapatnak adtam volna az első díjat, de azoktól sem sajnálom, és azt hiszem, minden jelenlévő remekül szórakozott. Az utána következő éjfélig tartó alkoholizálásról talán máshol számolok be.

Szóval jó, tartalmas hétvége volt, és még pihenésre is jutott idő vasárnap. Még sok ilyet!

Hívő vagyok-e?

Egy vasárnaphoz nagyon jól illő, kellőképpen fajsúlyos téma. Bizonyára sokan úgy gondolják, hogy na erre aztán baromi könnyű igennel vagy nemmel válaszolni. Nekem nem. Illetve csak akkor, ha a hívő szó megfelelően van definiálva. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy a kereszténységről van szó, mert ha hívőnek lehet engem tekinteni, akkor mindenképpen keresztény hívőnek.

Ha hívő az, aki hisz Istenben és igyekszik tiszteletben tartani  a vallás főbb tanításait, erkölcsi elvei ezeken alapulnak, akkor hívő vagyok.

Ugyanakkor az utóbbi nyolc-kilenc évben legfeljebb turistaként tettem be a lábam templomba, értelemszerűen nem is gyóntam, nem is áldoztam, nem tartoztam egyházi közösségbe, tehát nem voltam jó katolikus.

Meg aztán a katolikus egyháznak az a teljes jogú tagja, akit megbérmálnak. Erre általában 14 éves korban kerül sor, alapos hittani előkészítés után. 12 évesen én elkerültem szülőfalumból, hogy hatosztályos gimnáziumban folytassam tanulmányaimat, így a helyi hittanos csoporttól is elszakadtam. A gimnáziumban volt hittan, de csak délután 4-től, ahhoz pedig, hogy este 6-ra érjek haza, még kicsi voltam. Szóvaé felkészítés híján a bérmálás elmaradt, később hiába tettem kísérleteket a pótlására. Egy idő után már nem tettem…

Egyébként keresztény szellemben, de nem vallásosnak neveltek, abba véletlenül botlottam bele. Még harmadikos általános iskolásként egy osztálytársam mesélte, milyen jó a hittanóra. Később kiderült, hogy neki a fegyelmezésre képtelen enyhén szenilis plébános vezette órák alatti kártyapartik tetszettek, de nekem bejött a tartalom is. Aztán 11 évesen megkereszteltek.

Megvolt a magam lelkes hívő korszaka is,úgy 16-18oéves korom között, akkor közösségem is volt magam körül. De megváltoztaka dolgok - vagy éppen én.

Lehet, hogy fölösleges megemlíteni, hátha mégsem: nem gondolom, hogy a világ hatezer éves, és azt sem, hogy a Biblia általában szó szerint értelmezendő. Azt sem gondolom, hogy a heavy metal az ördög zenéje, és attól sem másztam fel a a falra, amikor  a minap egy brit püspök felvetette, hogy a brit jogban alkalmazni kellene az iszlám jog egyes elemeit.

És természetesen nem értek egyet automatikusan a katolikus egyház álláspontjával sem - XVI. Benedek néhány megnyilvánulása már jól felbosszantott.

De ha méltatlanul bántják egy vitában az egyházat, a hívőket, a kereszténységeket, akkor tudom, hová tartozom.

Talán más szemében nem, de a magaméban hívő vagyok.

Ó igen, az autós játékok. Egy primitív Forma-1 volt az első, ahol Hercules monitorrá lebutítva monokróm VGA-képernyőmet viaskodtam Travis Daye-jel és Tse Sakamotóval. Valljuk be, az már akkor is elég primitív volt, gyorsan meg lehetett unni.

A Stuntsot nem untam meg soha - épp csak néha áldozatul esett gépeim betegségeinek. Eleve nagy poén menő kocsikkal hidakon, szerpentineken, loopokon (van ennek magyar megfelelője?) száguldozni, átugrani hiányos hiadak felett, de ezt lehet fokozni is.

   Kedvenc járgányom                                 Kedvenc ellenfelem

Például azzal, hogy ellenfelekkel csatáztál az óra helyett. Bernie Rubber persze legfeljebb azért veszélyes, mert esetleg éppen a te kocsidnak ütközve törte össze magát, de Skid Vicious bizony minden hájjal megkent zsivány.

Az autókból is nagy a választék, a Lancia Delta elég gyengécske, viszont ott van az Indycar versenyautója a  Porsche March is. Nekem a Jaguar XJR9 jött be legjobban. Az autók nem csak végsebességükben, hanem műszerfalukban, úttartásukban és több más menettulajdonságukban is eltérnek.

	Ettől még meg lehetne unni a játékot, de van benne pályaszerkesztő, ahol aztán ki lehet élni a kreativitásunkat. Többféle terepre építkezhetünk, és rengeteg akadályt helyezhetünk el a pályán. Nekem a gyors és sok ugratót tartalmazó pályák tetszettek a legjobban, de a technikásaknak is megvan a maguk varázsa.
Rajtra készen

Alighanem másokban is szép emlékeket hagyhatott a Stunts, mert letölthető egy Ultimate Stunts névre hallgató félkész program, ami ugyanez a játék, csak korszerűsített grafikával. Talán egyszer azt is kipróbálom.

Ha az ember Budapesten él, kicsit könnyebb koncertre eljutnia, míg Csátaljáról szinte lehetetlen. Ezért eddig csak két Stratovarius meg egy Dream Theater koncertem volt, ami a nagyokat illeti. Vasárnaptól eggyel gyarapodott a számuk, köszönhetően a Forever Slave-nek, a Firewindnek és a Kamelotnak. Közülük legjobban az utolsót ismerem, egy kivételével minden lemezük megvan, MP3-ban a kivétel nagy része is.

A koncert a Wigwamban volt, ami a Fehérvári út déli végén, a Batthyány tértől 17 villamosmegállónyira található. Szóval számomra a világ végén, mindenesetre odataláltam, a helyet nem volt nehéz megismerni a sok rockerkülsejű ember miatt. Meg amúgy is elég látványos az egykori áramátalakítóház (tudom, kötőjellel kéne írni, de ők írják így). Rockklubhoz képest jó nagy, de voltunk is jópáran.

A Forever Slave spanyol énekesnős banda, valahol a Nigthwish-Within Temptation vonalon. Nem túl eredeti, de bemelegítőnek jó volt, meg aztán a fényes bőrruhába öltözött énekesnő sem volt kimondottan kellemetlen látvány. Ügyesek, de az egyéni stílusukat még nem találták meg.

A Firewind viszont nagyon rutinos. Ők bizony “igaz metált” játszanak, amit manapság néhányan power metalnak neveznek. Nem kell csodát várni a zenéjüktől, de élőben nagyon ütős, és az énekes piszkosul értett hozzá, hogy kell feltüzelni a közönséget. És nem húzódtak el tőlünk, hanem lepacsiztak az első sorokban állókkal, pengetőket, dobverőket hajítottak a közönségnek, és persze jól játszottak. Gus G. meg igazi klasszis gitáros,Yngwie Malmsteen stílusában. Volt persze közönségénekeltetés is - kár, hogy nincs túl erős hangom. A repertoár zöme az idei Premonition lemezről került ki.

A Kamelot is kitett magáért. Mindjárt az öltözékük is érdekes volt, mintha az egész banda Neónak öltözött volna, de ez az ő újabb kori zenéjükhöz passzolt is. Sajnos az első - még Roy Khan énekes belépése előtti - lemezekről nem játszottak, de volt itt Nights of Arabia, Center of the Universe, Karma, Ghost Opera - ami szem-fülnek ingere. Az ének viszont sajnos alul volt keverve. Hallhattunk még pár szót és billentyűszólót magyar származású billentyűsüktől, Palotai Olivértől is, volt mintegy öt perc nagyszerű instrumentális jammelés is.

Annyit azért megjegyeznék, hogy a Firewind előzenekarként jobb bulit csinált a Kamelotnál. Nem volt  rossz ez utóbbi sem, talán a Firewind pörgősebb stílusa, talán  Apollo Papathanasi kiváló frontemberi adottságai tették, de a Firewind talán még maradandóbb emléket hagyott, mint a szintén kiváló Kamelot.

Januárban vásárolt laptopom tegnapelőttig maga volt az elektronikus ártatlanság. Csupa jogtiszta szoftver, ami lehet, regisztrálva. Egy kivétel a Total Commander, de őszintén: vásárolt már valamelyikőtök Total Commandert? Aztán hirtelen CD-borítót szerettem volna tervezni. A géphez adtak Nerót, annak remek szerkesztője van, uccu neki. Akkor lepődtem meg, amikor a gyári Nero Cover Designer sorozatszámot kezdett kérni tőlem.

Megkíséreltem letölteni egy demóverziót, de olyan nincs, vagy ügyesen elrejtették, az ingyenes borítószerkesztők vagy nagyon gagyik, vagy nem is annyira ingyenesek. Végképp nem Nero-kompatibilisek, márpedig kinyomtatva azzal lesz majd Baján.

És itt jött a kísértés… Szerezzünk sorozatszámot. Elvégre a másik gépemen van legális Neróm, abban még a borítószerkesztő is megy, így nem is annyira törvénytelen a dolog. Persze a BSA nyilván nem így gondolná. Szereztem. Nem működött.

Másnap a gépemen kezdenék emailt nézegetni, de a GMail nem jön be. Nocsak! Nem nagyon szokott ilyet csinálni. Hoppá, a Google sem megy. Egyre jobb! Később a Firefox oldala sem volt hajlandó lejönni. Hát úgy tűnik férget kaptam. Homályosan rémlett is, hogy a féregirtóm valamit panaszkodott a sorozatszám-gyártó programnál, de mivel időnként vakriasztást produkál, nem vettem komolyan.

Jól van, legyen rendszervisszaállítás. Fél óra szünet: nem sikerült. Nézzünk egy másik időpontot: ez sem. A harmadik működött, viszont a Google nem. Kezdett fokozódni a nyugtalanságom. Újratelepítés, Vistával ilyet még nem csináltam. Rátelepedtem a régi Windowsra, röpke másfél óra alatt meg is volt: Google nincs. Szóval formázunk. Szerencsére a Vista telepítőben van parancssor is, így kiadhattam a rettenetes “format c:” parancsot. “És lőn halálnek és pukulnek feze.”Még jó, hogy a dokumentumaim zöme a D-n van. Éjfélre sikerült a szűz partícióra feltenni a Vistát, és az Internet Explorerben (fúj) megjelent  a Google, majd a GMail is.

Szóval: ígérem, többet nem leszek rossz, csakis tiszta szoftvert használok! És amennyiben a BSA most mégis meg akarna büntetni, közlöm, hogy az összes bizonyíték megsemmisült a formázás során, ez a blog pedig első szavától az utolsóig fikció.

Utóirat: a borítót azért csak megcsináltam. Gimppel.

Update: tegnap este újratelepítettem minden fontosat. A net még gyorsabb is lett, mint volt, éljen a clean install! A Nerót nem telepítettem újra, helyette innentől Starburnt fogok használni , ennyit megérdemel a smucig Ahead. Az egérkezelő még kicsit makacs, de a gép egyébként jobban működik, mint valaha. Úgy látszik, megkaptam a feloldozást…

A hétvégén megnéztem a Next című Philip K. Dick-megfilmesítést. Illetve azt nem, mert Dickhez nem sok köze van a műnek, mondjunk inkább Nicholas Cage-filmet, ő amúgy is elég hasonló karaktert alakít, mint legtöbb filmjében.

A film alapötlete, hogy hősünk képes 2 perc erejéig a jövőjébe látni, és ráadásul még idejében megváltoztatni azt. Aztán atombomba kerül Kaliforniába, és hirtelen az FBI és a rosszfiúk is Cage képességével akarják megoldani a problémáikat, és hogy kicsit nagyobb legyen a kavarás, előkerül a nagy Ő is egy tanárnő képében, akinek az esetében Cage már távolabbra is lát a jövőbe.

A film jelentős része a párocska kergetésével telik el. Az FBI-osokat Julianne Moore dirigálja, aki valószínűleg a Hannibal nélkül sosem kapta volna meg ezt a szerepet (azért megjegyzem, Jodie Foster sokkal jobb Clarice Starling volt). A sztori tulajdonképpen elég gyenge. Ami mégis izgalmassá teszi a filmet, az annak a bizonyos két percnek az ábrázolása, például nagyon szórakoztató, ahogy a főhős tucatnyi módon szólítja meg szíve hölgyét, mire eljut az optimális megoldásig. Még jobban meg van csinálva egy gyárépület átkutatása, ahol Cage sok-sok példánya keresgéli a nyomokat az egyes alternatív jövőkben.

Viszont van, amit kegyetlenül elszúrtak. Egy jelenetben Cage szemben áll a rosszfiúval, utóbbinál van egy lőfegyver. Szépen le is lövi Cage-et, aki aztán újabb meg újabb alternatív jövőkkel próbálkozik, amíg a rosszfiúnak el nem fogy a lőszere. Na de hogy fogyna el, ha minden egyes “jövőben” elsőre lelövi ellenfelét? Hasonlóan bosszantó a film befejezése, ugyanis a film nincs befejezve. Cage  elhatározza, hogy együttműködik az FBI-jal, de semmi nem utal arra, hogy sikerülne megfékezni a rosszakat, hiszen a 2 percnyi jövőbelátás nem épp a leghatékonyabb terrorelhárítási módszer.

Összességében mégis nézhető a film, de ne várjunk tőle Philip K. Dick-i magasságokat (mélységeket se). Meg lehet nézni, de ha valaki kihagyja, attól nem lesz hiányos a műveltsége. És ha már Dick-átirat, akkor inkább a Különvélemény.

Pénteken munka helyett ismét meglátogattam állandó lakhelyemet, Csátalját. Az ide való eljutás általában úgy néz ki, hogy

1. felszállok a buszra, nem szállok át Bajáig, Baján felülök a másik buszra, otthon meg leszállok.

2. felszállok a vonatra, vagy nem szállok át, vagy egyszer Sárbogárdon, Baján leszállok, innen ugyanaz.

Nem így volt pénteken. A BKV-sztrájk miatt a busz eleve ki volt lőve, mert a Kis Rókus utcából a Népligetbe elsétálni valahogy nem volt hangulatom. Így elsétáltam a Déli pályaudvarra, ahol 7:30-kor kellett volna indulnia a pécsi gyorsnak, amellyel Sárbogárdig utaztam. Gyanús volt, hogy nagyon sokáig nem írták ki, hányas vágányról indul a vonat. Egy idő után világos lesz, hogy nekem az a vonat kell, ami Székesfehérvárról jön, 20 perc késéssel. A 20 percből 30 lett, majd egy nagyobb ugrással 50. Ennél megállapodott, így a pécsi vonat 30 perc késéssel kezdett.

De semmi gond, az információnál mondták, hogy Sárbogárdon bevárnak minket. A kalauz viszont már tudott valamit, mert közölte, csak akkor várna be, ha a félórás késésből legfeljebb 10 percet csinálunk. Ismerve a magyar vasutat… De már a következő állomáson röhögve jött vissza, hogy innentől személyvonat vagyunk, úgyhogy felejtsük el a csatlakozást.

Sárbogárd vasútállomása nem túl izgalmas. A környéke sem. Mindenesetre 2 és fél órán át ismerkedtem vele, ekkor jött a következő vonat, amely egyáltalán közelebb vitt Bajához. Na nem Bajára, csak Bátaszékre, elvégre ne legyünk maximalisták. Közben rájöttem, hogy Bátaszékről még bajosabb lesz Bajára jutni, így a bajai buszállomástól megérdeklődtem, mikor megy busz Szekszárdról Bajára - Szekszárdon a buszállomás a vasútállomás mellett van.

A buszra váltás után már gond nélkül ment a dolog, persze a buszom meg is előzte a vonatot még Szekszárd és Bátaszék között, pedig a vonatnak 14 perc előnye volt. A plusz poén, hogy a busz Budapestről jött, így lehet, hogy mégis érdemesebb lett volna elevickélni a Népligetbe… Baján éppen elkaptam a 14:45-ös csátaljait, így 6 óra 20 perc alatt már haza is értem.

Én meg a busszal meg persze jelentős buszköltséggel elég jól kijöttem a dologból. De ha valaki olyan helyen lakik, ahol csak vasút van - na azt nem irigylem. Mellesleg javaslom, hogy a Volánbusz központi buszpályaudvarát költöztessék a Dél pályaudvar mellé.