Majd pont egy papíron történelemtanár marad le a címerkészítési mániáról? Hát nem! Alant a végeredmény.

Ez egy be nem tervezett vásárlás volt. Tudtam, hogy három könyvet akarok venni, az első kettő már megvolt, amikor átmentem az idegen nyelvüek közé. Eredetileg Stephen Kingtől a Lisey’s Storyra gondoltam: magyarul drágállottam, de ha megideologizáljuk egy kis nyelvtanulással, akkor talán jó lesz. De azt nem találtam, így Clarke emlékének azzal adóztam, ami a legméltóbb: egy műve olvasásával.

Ebben a könyvben jobban érződik Baxter hatása, mint az Idő szemében vagy a Napviharban. Clarke ritkán él az erotikával vagy a trágár szavakkal, ebben a regényben mindkettőből akad szép számmal, de a helyükön vannak egyáltalán nem zavaró egyik sem.

Az alapsztori, hogy a közeljövőben egy OneWorld nevű vállalat, a lelkiismeretlen Hiram Pattersonnal az élén felfedez egy féreglyuk-technológián alapuló eszközt, amellyel bárhová el lehet helyezni egy láthatatlan “kamerát”. Az eszköz gyorsan elterjed, és ezzel a magánélet egyszer és mindenkorra megszűnik. Aztán kikísérletezik, hogy a WormCam a múltba is be tudjon tekinteni, így újraértékelésre kerül az egész történelem, és például a bűnüldözés hatékonysága is megsokszorozódik.

Persze mindennek nem mindenki örül, még Patterson közvetlen családjának is eléggé felborul az élete. Az újabb generációnak viszont a WormCam élete része lesz, még jobban is, mint gondolnánk… Sokáig tartottam attól, hogy nem lesz igazi csattanó a könyv végén, csak egyszercsak vége lesz. Nos, van poén a végén, amely sok tekintetben A gyermekkor végéére emlékeztet.

Nem alapmű, de mindenképpen érdekes olvasmány, bár talán kicsit kevesebb magánéleti szál is elég lett volna bele.