Kell-e magyarázni, miért ír az ember az egyik legnagyobb kedvenc lemezéről? Aligha. Talán csak azt, hogy miért kapott scifi címkét is. Természetesen a sztorija miatt, ami ha nem is klasszikus tudományos-fantasztikus történet, de azért valami hasonló.

 A Metropolis eredetileg az 1992-es Images and Words album egy 9 és fél perces száma volt, elég homályos történettel, alcíme The Miracle and the Sleeper volt. Hosszú ideig ígérgették, hogy a történet folytatódni fog, de egészen 1999-ig kellett várni erre, igaz, ekkor mindjárt egy teljes albumot kaptunk.

 A történetben egy fiatalembert regresszív hipnózisnak vetnek alá, amelynek során újra átél egy 1928-ban lezajlott szerelmi drámát, melyben egy testvérpár (ők a Miracle és a Sleeper) ugyanazt a nőt szeretik, viszont a nő az előbbitől átpártol az utóbbihoz, amit a kőgazdag Miracle elég rosszul visel. Olyannyira, hogy bosszút esküszik, amit véghez is visz, amit a lemez vége felé tudunk meg, ahogy azt is, melyik szereplő lelke költözött a fiatalemberbe. Happy end nincs, aki ilyet keres, ne prog metál lemezeket hallgasson.

Zeneileg a Dream Theater kitett magáért, az ekkor frissen csatlakozott Jordan Rudess valódi billentyűmágusnak bizonyult. Vannak rajta szép lírai nótá (Through Her Eyes, The Spirit Carries On), de az igazi telitalálat az instrumentális The Dance Of Eternity, a csaknem 13 perces Home és a Finally Free. Sok olyan lemez van, amelyen jó számok vannak, de albummá nem áll össze. Na ez nem olyan! Kár, hogy azóta nem sikerült a bandának ezzel egyenrangú művet alkotnia.

Progmetál-fanatikusoknak nem ajánlom, hiszen úgyis ismerik, annál inkább azoknak, akik most szeretnének megismerkedni a zenei stílussal, vagy éppen kíváncsiak, mitől imádják egyesek annyira a Dream Theatert.