Carpenter javított - A dolog
![]() |
A dolog című filmre kb. 15 éve kíváncsi vagyok, mert bátyám, egyben első számú informátorom szép dolgokat mondott róla, noha nem is kimondottan scifi-rajongó. Mindig arra vártam, hogy valamelyik műholdas csatorna a műsorára tűzi, de ha mégis így tettek, akkor olyan lehetetlen időpontban, ami nekem nem volt megfelelő. Tudom, feltaláltak már eszközöket ezen probléma megoldására, de valamiért mégsem vetettem be őket.Időközben a Holnap történt antológiával beszereztem a film “eredetijét” is, John W. Campbelltől a Ki van odakinn? című elbeszélést, ami nagyon tetszett. Ez volt 8 éve, na most végre megnéztem a filmet is. |
Nagyon el van találva. Az igaz, hogy a gonosz és legyőzhetetlen földönkívüli minden, csak nem eredeti ötlet, és már a film bemutatásakor sem volt az, de nem is ez a történet lényege, hanem az, hogy bárki lehet az ellenség, az is, akit a legjobb barátodnak hiszel. És persze nincs mód a szökésre, hiszen éppen a Déli sarki tél kellős közepén vagy, elzárva a világtól.
A látvány kifogástalan, és itt nem csak a szörny lenyűgöző átváltozásaira gondolok, hanem magára a sarki télre is - öröm lehetett a forgatás, még ha nem is mentek el érte a sarkköröm túlra, “csak” Kanadába. Nagyon jó döntés volt, hogy a nézőnek sem súgták meg, ki a rosszfiú, így a szereplőkkel együtt mi is bizonytalanságban vagyunk.No és persze nincs happy end. Ez a novellában még nyilvánvalóbb, de amikor MacReady (Kurt Russell) fő ellenfelével - a szörnyet leszámítva - épp farkasszemet nézve készül a halálra, azért az profi munka.
A scifi-horror nehéz műfaj, sajnos több a sikertelen próbálkozás benne, mint a jó film. Ez jól sikerült. A címen még dolgozhattak volna, de hát még mindig jobb, mintha A halálos földönkívüli támadása lett volna. Érdemes megnézni.
Hozzszls(1)