Mulasztásomat kívánom törleszteni. Kifelejtettem a Cirkusz a Holdont kedvenc magyar      nyelvű regényeim közül a toplistámon. Pedig azon kevés gyerekkori olvasmányom egyike,  amelyet kamaszkoromban újra elolvastam és még mindig tetszett. Láttam, hogy esett már   szó róla az SFBlogson is, tehát másnak is bejött.Ami igazán jó benne, hogy alapvetően gyerekeknek készült, de nem gyerekes, szóval nem olyan “jaj, de szép is lesz a jövő” kategóriás. Persze az, hogy  a hidegháború alatt készült, kicsit érződik benne, de nem zavaró.A történet főszereplője egy Bill nevű gyerek, aki az óceán fenekén lakik egy városban Billbill-lel, android hasonmásával, és minden széppel-jóval el van látva - csak éppen barátokkal nem. Amikor egyszer a “Panem et circenses” mondattal találkozik gépi tanulmányai során, ráébred, hogy nemhogy cirkusszal, de kenyérrel sem találkozott még soha.

A Holdon dolgozó apja segítségével mindenesetre szerveznek külön neki egy cirkuszt fiatal szovjet előadókkal, akikkel mindjárt jól össze is barátkozik. Aztán kiderül, hogy a Holdon gondok vannak, végül Bill és a teljes társulat elutazik a Holdra, hogy megoldja a kacifántos bűnügyet.
Szerintem felnőttként sem szégyen elolvasni, tisztességesen meg van írva, túl nagy logikai bukfencet sem vettem benne észre. Van folytatása is, de ahhoz nem volt szerencsém, ahogy 1988-as megfilmesítéséről is csak a napokban értesültem.