Egyik nagy kedvencem jelentette be a napokban a feloszlását: a finn Stratovarius együttes. A gitáros Timo Tolkki ugyan már egyszer az előző lemez előtt is szélnek eresztette volna az egész bandát, hogy egy énekesnővel folytassa, de akkor még sikerült kilábalnia alkoholizmusából és pszichés betegségéből. Másodjára már nem lett ilyen szerencsés vége a dolognak. A tagok zömével nyilván találkozunk máshol, Timo Kotipelto  énekes már korábban szólókarrierbe kezdett, Jens Johansson billentyűsnek pedig már a Stratovarius is sokadik állomás volt karrierjében.

Az én életembe a Stratovarius az 1997-es Visions lemezzel, azon belül is a The Kiss of Judas című számmal lépett be. Az a fajta metálzene volt, amelyikben megvan a keménység, de a dallamokra is fogékony, a gitáros pedig “szakmájának” mestere. A szövegek is érdekesek, a Visions címadó száma például Nostradamus centuriái nyomán készült, a Paradise pedig amolyan környezetvédő nóta - helyenként mókás angol kiejtéssel.

Aztán innentől minden lemezüket megvettem, két budapesti koncertükön is ott voltam, mindkettő óriási buli és remek látványosság volt. Ahogy a borítók is szép látvány voltak: az Infinite lemezét például Derek Riggs, az Iron Maiden Eddie-jének atyja készítette.

A 2005-ös visszatérő album is igen erős volt, de szokatanul sötét hangulata volt, különösen a Back to Madness című dalnak, amit nyilván Tolkki saját élményei ihlettek. Aztán hosszú szünet - és most ez a hír. Hiányozni fognak.

Aki be akarja pótolni lemaradását Stratovariusból, annak kiindulásnak felraktam két számot az SFWiwre.