Kiváló időzítésről tettem tanúbizonyságot, amikor a Diagnózist épp azon a héten kölcsönöztem ki, amikor a szerzőjének odaítélték az EuroConon a bátorítási díjat. Ehhez ezúton gratulálok!

Az előzetes beszámolók alapján egy penge kis könyvet vártam, hiszen az alapsztori nagyon a helyén van, és sok olyan ember volt elragadtatva tőle, akinek a véleményére adok. Ehhez képest csalódtam. Nem, nem rossz könyv, de sokminden gyenge lábakon áll benne.

Kezdem azzal, ami szerintem a regény legnagyob problémája. A karakterek. Még Phyl Macao személyisége is nagyon el van nagyolva, a különböző mellékszereplőké pedig végleg. Míg a Fahrenheit 451-ben jól követhető Guy Montag útja az első könyv ellopásától a szerelmen át a lázadásig, Macao szinte egyik pillanatról a másikra, igazi indoklás nélkül lesz lázadó. Szóval a Diagnózis fejlődésregény, de az olvasó nem kap elég információt ahhoz, hogy megértse ennek a fejlődésnek a mozgatórugóit. Az is kicsit furcsa, hogy Macao az összes korban hozzáillő nőbe előbb-utóbb szerelmes lesz, vagy legalábbis megkívánja.

Ahhoz képest, hogy a 26. században vagyunk, elég kevés változott a Földön. Nyilván szükség van a nagyobb időbeli távolságra, hogy a Halhatatlanok generációváltását megmutassuk, de akkor jó lenne valahogy megindokolni, miért rekedt meg a technika valahol a 22. század elején. Sajnos nem tudjuk meg - remélem, a folytatásból kiderül -, hogy a “marslakók” hogyan építették ki uralmukat a Földön, hiszen erőszakkal hurcolták őket haza, ami azért elég rossz kiindulópont. Montag pedi, ahhoz képest, hogy a hatalmukat biztosító találmány kidolgozója, tulajdonképpen elég jelentéktelen szerepet játszik, hiszen csak egy város főorvosa.

Furcsa volt, hogy a Hálón mindenki saját maga képében jelenik meg. Ez már ma sem így van.
Ami még bosszantó, az a mű befejezetlensége. A “to be continued” feliratok nagyon tudnak idegesíteni.

Nézzünk egy pár jó dolgot. Jó az Egészségügyi  Szolgálat ötlete, ahogy az ötven éves felső korhatár is (azért  a Logan futása valahol csak eszembe jut). A világ is ügyes alkotás szellemes a lakások köbméterben mérése. Érdemes odafigyelni a külső utalásokra, külön öröm volt számomra az utalás a 247-es szobára. A Penész is remek ötlet volt, igaz, a prágai dokik egyszer kiestek a szerepükből és akkor isa gépre hivatkoztak, amikor nem kellett volna. Majdnem kihagytam a kedvenc motívumomat: a reggeli felkelés szertartása és annak folyamatos módosulása a regény egyik legjobb eleme.

Jogosan felvetődik a kérdés, hogy akkor most tetszett-e nekem a könyv? És a kérdés nem is olyan egyszerű. Tetszett, mert olvastatta magát, sok jó ötlet van benne és nem tetszett, mert ezekből az ötletekből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Ami mégis a “tetszett” mellett szól, az az, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra, és valószínűleg el fogom olvasni.