Az új Indiana Jones-film - kétszer
Mivel holnap valószínűleg nem sokat ülök gép előtt, már ma megírom az esti mozi értékelését, biztos, ami biztos, két példányban.
1. Harrison Ford for President!
Kicsit aggódva léptem be a moziba, nem voltam benne biztos, hogy egy 65 éves színészből mennyire lehet akcióhőst csinálni. De még mennyire hogy lehet! Persze látszott Ford mozgásán, hogy nem mai gyerek, de a rendező mindezt nagyon ügyesen koreografálta meg. Ráadásul még a korábbi filmeknél is erősebben érződött az önirónia: oda-odakacsintottak a nézőnek, hogy nem kell ezt komolyan venni, ez csak játék. Ami újdonság volt az eddigi részekhez képest, hogy ezúttal sokal több valós információ jelent meg a filmben, és a történelmi tényeket egyáltalán nem hamisították meg. A mellékszereplők remekül alájátszottak Fordnak, külön öröm volt a sok szóvicc is, amit ezúttal kiválóan ültettek át magyarra. Azt hiszem, megnézem még egyszer.
2. Oltári nagy blődli
Kicsit aggódva léptem be a moziba, nem voltam benne biztos, hogy egy 65 éves színészből mennyire lehet akcióhőst csinálni.Hát nem lehet! Legalábbis Harrison Ford vánszorgása szánalmas paródiája volt annak, amit eddig Indiana Jones-ként ismertünk, és ezt még fokozta az az idétlen mozgás, amit a rendező erőltetett rá. Némi öniróniával még lehetett volna segíteni a dolgon, de ezek véresen komolyan vették az egészet - és a film felénél elvesztették a közönséget. Amit meg történelem címén kapunk a filmtől, az egy tragédia: tizennyolc éven aluliaknak nem is engedném megnézni, mert még emiatt mondanak zöldségeket a töri érettségin. Ehhez képest a Frigyláda dokumentumfilm volt! Ha Ford teljesítményét még alul lehet múlni, az a mellékszereplőknek sikerült. Egyszerűen gyalázat volt, amit műveltek, ráadásul a többség úgy játszott, mintha körülötte forogna a sztori. Az eredeti angolban is gyengécske szóvicceket ráadásul teljesen félrefordították. Kidobott pénz volt.
Hát meglátjuk, melyik előrejelzés jön be, bízom abban, hogy közelebb lesz az elsőhöz.
Hozzszls(4)