Bellamariánál és Sayednél is olvashattunk ma macskákról, remek alkalom ez, hogy én is megemlékezzek macskáinkról. Megemlékezzek, mert ma már egy sincs életben közülük. Nem a gondatlan kezelés következménye ez, sokkal inkább annak, hogy nőstény macskáink szinte kizárólag kandúrokat hoztak világra, így egy idő után megszakadt az utánpótlás.

Persze a régi időben sem volt könnyű a macskaélet a házunk táján. Állítólag a ‘80-as évek első felében igazi macskaparadicsom volt a csátaljai ház, de aztán megérkezett Morzsa és Pletyka, és felszámolták a macskakolóniát.

Csibész kutyánk egy fokkal békésebb természetű volt. Igaz, szeretett a kismacskákkal játszani - a játék általában a kismacska halálával zárult, de ha a cicus eljutott odáig, hogy szembefordult Csibésszel és fújt, már nyert ügye volt. Szegény kutya pedig teljesen sértve érezte magát…

Az első testvérpár az új generációban Beavis és Butthead volt, előbbi úr, utóbbi hölgy. Beavis fekete-fehér és nagyon okos volt, és hihetetlenül kötődött bátyámhoz. Ha fütyült neki, már rohant is hozzá, és rendszeresen ébresztgette az ágyára hasalva pofonokkal és nyávogással. Egészen addig, amíg egy autó gyorsabb nem volt. Butthead nagyon buta volt, de nem kereste a veszélyt, így sokáig élt. A legokosabb macskánk viszont Blackie volt, aki nevéhez méltóan fekete volt, kivéve egy nyakkendőt és egy gatyát - illetve mint utóbb kiderült, bugyit. Blackie-t ugyanis pici korában fiúnak néztük. Aztán egy valódi úrinő lett belőle, kicsi, karcsú feketepárduc-formával. Valószínűleg a környék kandúrainak is tetszhetett, mert elég sűrűn születtek kölykei.

Mint például Cantona, Gascoigne és Sztoicskov is. Utóbbi még óvodáskorban horrorba illő baleset áldozata lett, a két cirmos még boldogított bennünket pár évig. Nem voltak anyjukhoz mérhetők, de kiváló egérfogók voltak. Charlie Chaplin-bajszáról kapta a nevét, egyébként Beavisre hasonlított, csak kicsit lököttebb volt. Nagyon játékos jószág volt és az énektudása sem volt lebecsülendő.

Az utolsó macskánk Bill volt, hosszú ideig mellőzött példány, mert voltak mellette szebbek és okosabbak, de ő tovább húzta. Szabvány cirmos volt, nem túl okos, de szerette, ha a hasát vakargatjuk, és példás volt az együttműködése a két kutyával.

Szegény Bill tavaly hunyt el betegségben. Úgyhogy pillananyilag van két kutyánk, macskánk nincs, viszont egy ígéretünk nagynénémtől, hogy pótolni fogja a hiányt. Hát bízom benne.