Archive for 2008-május-27

Az írás meg én

Amit az írás és jómagam kapcsolatáról feltétlenül el kell mondani, hogy az írásom ronda. Nagyon, és mindig is az volt. Viszont fogalmazni a kezdetektől szerettem, és nem is voltam rossz benne. Csak időnként a műfajt tévesztettem el. Mert én bizony úgy harmadikos koromban is regényt akartam írni. Valami kalandos, akciódús krimiféleség lett volna, a címe, ha jól emlékszem, Hajó az aknaóceánon lett volna. Illetve volt is. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a munkát nem előzte meg a koncepció alapos kidolgozása, így a második A4-es oldal közepe táján, a 3. fejezetben elakadtam. Aztán később már nem akartam újrakezdeni.

Valamikor felső tagozatos koromban is nekivágtam egy regénynek, de arra egyáltalán nem emlékszem. Akkortájt vetettem magamnak egy naplót is, amivel két gond volt: az egyik, hogy rendszertelenül írtam bele, a másik, hogy ha a régi bejegyzéseimmel nem tudtam azonosulni (értsd: már nem az a lány tetszett), kíméletlenül cenzúráztam.

A gimnáziumban ismét rossz műfajjal próbálkoztam, a verssel. Többnyire poénos verseket írtam, rendszerint egyes osztálytárs leányzóknak ajánlva, a legsikerültebb talán István király trónra jutását dolgozta fel. De írtam verset a Piroska és a farkasból is, illetve James Bond haláláról. Sajnos ezek az örökbecsű alkotásaim már nincsenek meg. Írtam néhány komoly verset is, de azok még szerintem is rosszul sikerültek, igaz, az egyiket azért beadtam az iskolai versíró pályázatra, ahol a megtisztelő “helyezetlen” címet nyertem el.

Legközelebb 19 évesen kapott el az írási láz. Írtam egy rakás verset is, amikor éppen rámjött a bolondóra. Mivel ezek amolyan hirtelen felindulásból elkövetett költemények voltak, valószínűleg elég szörnyűek lehettek. Aztán jött a science-fiction. Persze megint regényt akartam írni, az időm meg is volt rá, lévén, hogy csaknem három hónapot kórházban tétlenkedtem. Ezúttal valamilyen körülbelüli cselekményvázlatot készítettem. Vallásos tárgyú sci-fi akart lenni, a hőseimet technikai eszközökkel végigutaztattam volna mennyen, purgatóriumon és poklon, és persze egyik sem olyan, mint amilyennek gondolnánk. Ja és a lelkük egy teleportációs kísérlet során hagyja el a testüket. Ezzel már 10 oldal felé jutottam, de valamiért nem folytattam. Mondjuk, van egy tippem…

Aztán hosszabb szünet, majd jött az újratöltött Galaktika első novellapályázata. A Szabad akarat két töprengés, majd két estényi gépelés után született meg. Eléggé megosztotta olvasóit, de azért a második hely az akkor is második hely. Bőven elég volt ahhoz, hogy később is írjak novellákat. Rájöttem viszont, hogy nem vagyok egy tömegtermelő, beálltam az 1 év/2 novella tempóra. Az idén ezt alighanem túl fogom lépni, de tavaly csak egyet írtam, úgyhogy az átlag stimmel.

Hogyan tovább? Ugyanígy. Ha nincs jobb dolgom, írogatok, és ha nincs jobb dolgotok, olvassátok. Egyik hibám - ha ez hiba -, hogy ambícióim nem nagyon vannak. És egyelőre nem tervezek regényeket…


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu