Ez a kísérletem vakvágánynak bizonyult, de azért eltöltöttem vele 3 szemesztert illetve 2 és fél évet, így mindenképpen érdemes megemlékezni róla. A német szak onnan jött, hogy valami nyelvszakot akartam a töri mellé, és németből jobb voltam (meg vagyok is), mint angolból. Az sem volt persze mellékes, hogy abban az évben felsőfokú nyelvvizsgával automatikusan felvették az embert, de amikor beadtam a jelentkezést, még nem lehettem benne biztos, hogy sikerül a DSD honosítása. Sőt, még jóval később sem, így a közös érettségi-felvételit meg is írtam (az kb. a mai emelt szintnek felel meg), csak a szóbelit intéztem el némi adminisztrációval. Az írásbeli egyébként 13 pontos lett, de azért nem bántam, hogy nem kellett szóbeliznem.

Az órafelvételnél már az is gondot jelentett, hogy megértsem azt a rendszert, ami alapján egyáltalán tárgyakat kellett felvenni, pláne, hogy közben a törire, a tanár szakra, meg az általánosan művelőkre is figyelni kellett. Azért sikerült. Az első tényleges napom német szakosként mindjárt egy teszttel kezdődött. Valakinek az a fenomenális ötlete támadt, hogy a beszédgyakorlat-csoportok beosztását egy dolgozat segítségével alkossák meg. Azt tudni kell rólam, hogy írásban mindig jobb voltam, mint szóban, akkoriban meg főleg. Én írtam a legjobb dolgozatot, tehát besoroltak a legerősebb csoportba, ahol kb. minden ötödik szót értettem abból, ami elhangzott. Ráadásul a szeminárium ütközött az Országismeret előadással, pedig az még érdekelt volna is, és akkoriban még nem jöttem rá, hogy az óráket nem feltétlenül kell látogatni…

Érdekes, első félévben még a nyelvészet és az irodalomelmélet is egész jól ment, irodalomtörténetből viszont sikerült kirúgatnom magam. Aztán szóban szintén nem tudtam semmit, de Bernáth Árpád egy négyessel elengedett. Lehet őt szeretni vagy nem szeretni, de az tény, hogy nem rosszindulatú.

A kezdet kezdetétől a második számú szakomnak tekintettem a németet. Egyszerűen nem azt kaptam, amit vártam: viszont kaptam De Saussure-t, Jakobsont meg Barthes-ot, pedig igazán nem hiányoztak az életemből. Az első félév után jött az én Nagy Kórházazásom, egy évkihagyással egybekötve. Valószínűleg az előbbi sokat kivett belőlem, mert a nyelvészet jegyem mindjárt kettes lett négyes helyett. Azért az alapvizsgát megcsináltam, csak a morfológia részt kellett megismételnem.

Innentől már elvileg elkezdődött az érdemi rész, de sajnos a nyelvtörténet előadáshoz nem vettem fel a szemináriumot, így nem értettem semmit. Igaz, nem is tanultam rá eleget. Persze kirúgtak. Azért másodjára sikerült, de akkor könnyű tételt is húztam. Ekkor került sor kedvenc órámra, egy Thomas Mann-nal foglalkozó beszédgyakorlatra. Azt nagyon élveztem - mindig is szerettem Thomas Mannt -, a referátumom is jól sikerült, viszont a jegyet a beszédkészségre adták, az meg nem volt épp tökéletes.

Egyébként az egész német szakomat végigparáztam. Féltem, hogy nem vagyok elég jó, hogy hülyeséget fogok mondani, vagy éppen nem tudok megszólalni. Így persze nehéz nagyot alkotni. A törin mindig jobban otthon éreztem magam. A legfőbb parázást egy irodalomelméleti előadás okozta, amelyet aláírásért vettem fel, így azt hittem, hogy félév végén odasétálok az indexszel az előadóhoz, és le van tudva. Hát nem! Volt - számomra lett volna - vizsga, csak kevesebb tételből, mint annak, aki jegyet akart. Sajnos már a címet sem értettem - ha van valaki, aki érti, mi az hogy Hermeneutik (des) Selbst, az jelentkezzen! Úgyhogy nem mentem el, mint ahogy a Tagelied órára sem írtam meg a házi dolgozatot: abban a félévben kicsit összeomlottam.

Így elkövetkezett a második évkihagyás, amikor abban sem voltam biztos, hogy folytatom az egyetemet. A németet nem is folytattam. Persze az álláskeresésben egy nyelvtanári diploma új lehetőségeket nyitott volna meg, de akkor nagyon elegem volt az egészből. Nem volt haszontalan az a három félév: sokat fejlődött a némettudásom, szereztem új ismerősöket - még ha legtöbbjükkel nem is tartom a kapcsolatot. Meg innentől beleírhatom az önéletrajzomba, hogy végeztem másfél év németet, és az állásinterjúkon mindjárt van egy fix témám, hogy miért hagytam ott. Arra meg fel lehet készülni.