Foci EB célegyenesben
A fenti képzavar teljesen spontán volt, bizonyára a kánikula mellékhatása, de megtetszett, így úgy döntöttem, megtartom. Nos, jelentem, egyik negyeddöntőn sem az az eredmény született, amire számítottam, illetve az olaszok kiesésére számítottam, de arra nem, hogy tizenegyesekre lesz hozzá szükség. Így akár azt is írhatnám, hogy ez a meglepetések Európa-bajnoksága, de ez egyrészt citromdíjas közhely, másrészt nem teljesen jogos, mert őszintén, ki számított előzetesen arra, hogy négy évvel ezelőtt a görögök diadalmaskodnak?
Persze jó esély van arra, hogy Gary Linekernek megint igaza lesz. Ő állapította meg ugyanis, hogy a focit két tizenegy fős csapat játssza, az a cél, hogy a kapuba rúgják a labdát - és a végén a németek nyernek. Ami ezúttal nem is lenne érdemtelen, de igazából már azon sem lepődnék meg, ha a tartalékos török csapat 2:0-lal hazaküldené őket. Azaz mégis, mert a törökök újabban hátrányból szoktak fordítani, így a 2:1 reálisabb.
Mindenesetre találtam magamnak új kedvenceket: az oroszok nemcsak eredményes, de nagyon látványos focit is játszanak, alig lehet rájuk ismerni. Nem is értem, hogy sikerült a csoportmeccsek során kikapni a spanyoloktól, de hát itt a lehetőség a revansra. Kicsit sajnálom, hogy erre nem a döntőben kerül sor, annál is inkább, mert a spanyolokat is kedvelem, és sajnos mindkét csapat nem juthat tovább.
Hogy kit várok a csúcsra? Hát egyszer lásd a Lineker-szabályt, másrészt viszont nem tudom, nem értek hozzá. Legalábbis az IWIW tippelős játékán elért eredményeim ezt bizonyítják…