Így láttam én - EB-döntő
Kovács kollégával már május vége óta tervezgettük, hogy ha már a BL-döntőt nem sikerült együtt (sem) megtekinteni, legalább az EB fináléját némi sör keretében valami méretes képernyőn tekintjük meg. Éppen egy vadonatúj kocsma honlapján dolgozik, így hosszú ideig úgy nézett ki, hogy ott nézzük a meccset, de a balga korcsmáros nem szerzett be időre kivetítőt, így alternatív megoldásként a városligeti sörsátor lett a célpont. Persze nem ketten voltunk, volt itt feleség, testvér, távolabbi rokon, munkahelyi kolléga, kinek mi van, úgyhogy a dögunalmas felvezetés alatt sem unatkoztunk.
A sátor teljesen tele volt, már amikor én 7-kor odaértem, akkor sem volt kimondottan nagy kínálat helyekből. A kora érkezés és ezzel összefüggésben elfogyasztott többletsör elég jól meg is alapozta a hangulatot. Bár társaságunkban három német állampolgár is tartózkodott, azért így is többségben voltunk mi, spanyolbarátok. Igaz, főnökasszonyomnak, Mónikának ez enyhe lelkiismereti problémát is okozott, hiszen mégiscsak magyarországi német intézmény igazgatónője…
Velünk szemben egy kb. 50-es fickó ült, jó 20 évvel fiatalabb párjával. Nagyon szimpatikus volt, egészen kb. a harmadik Jägermeisterig, akkor ugyanis nagy szurkolásában, feldöntötte bátyám söröskorsóját, ami összetört, a tartalmát pedig bátyám torka helyett az én ruházatom nyelte el.
A meccsről nem írok, akit érdekelt, az úgy is látta, akit meg nem, nyilván most sem érdeklődik iránta jobban. Mindenesetre nekem nagyon tetszett, és a spanyolok teljes mértékben megérdemelték a győzelmet.
Sajnos a sátor fenntartói megpróbáltak valami műsort produkálni a szünetben, így tanúi lehettünk Bagi Iván és Nacsa Olivér ökörködésének. Általában nincs velük bajom, de ez egy igazán gyenge hakni volt, és focimeccs szünetében a kutya nem kíváncsi rájuk. Úgyhogy inkább a sör fogyasztására koncentráltam.
Úgy vettem észre, a sörsátorban több volt a spanyol drukker, de hát Magyarországon amúgy is nagy hagyománya van a német nyelv és nemzet nemszeretésének. Meg hát én a 100% germán véremmel is a spanyoloknak szurkoltam.
Furcsa volt, hogy a meccs után hihetetlen gyorsan elhúzott mindenki, és a vendéglátók is gyorsan elkezdtek összepakolni. Én még elviseltem volna egy kis "afterparty"-t, de a mieink zöme is elfáradt.
Azért jól éreztem magam, és aki még nem próbálta a csoportos meccsnézést, annak szívből ajánlom - például az olimpiai vízilabdatornára.
És as meccs utáni Egri Viktor-féle dumát hogy viselted? Én nagyon rosszul.
Asterdroid:
Ezzel nem volt gondom, ugyanis a meccs után szinte azonnal kikapcsolták a kivetítőt.