Sok szempontból különleges év számomra a 2008-as, abban is, hogy minden eddigi évnél több novellát fejeztem be. Eddig kettőnél több alkotásom nem született egy naptári évben, most július végére megszületett a harmadik is, azaz íme, itt az op. 8.

Régóta szerettem volna olyan novellát írni, amely nem a jövőben, de még csak nem is a jelenben, hanem a múltban játszódik. Az Oliphant mindjárt több múltban is játszódik. A science résszel persze kicsit adós maradtam, de hát próbáljon meg valaki hitelesen megmagyarázni  egy időgépet…

Az alkotás itt olvasható (meg majd idővel nyilván máshol is):

Mayer István: Oliphant

Már csak három nap a nyaralásomig, így más előkészületek mellett előkészítettem az ügyeletes olvasnivalóimat is.

1. Már jó ideje olvasom Salman Rushdie-tól a Sátáni verseket. Elkövettem azt a hibát, hogy az angol kiadást vettem meg, illetve ez még nem is lenne baj, de Rushdie angolja alaposan feladja nekem a leckét. Így már vagy két hónapja olvasom, most tartok a 226. oldalon. Ha nagyon belefáradok, elkezdek valami mást, nyilván most is így lesz. De abbahagyni nem fogom, mert valami szenzációs könyv.

2. Megvásároltam Philip K. Dicktől a Galaktikus cserépgyógyászt. Az Isteni inváziók szerzője 8 pontot ad rá, pedig néhány igen jó regényt is jól lepontoz, úgyhogy alighanem elég jó lehet. Csak hát, ami Dick esetében gyakran előfordul, alighanem inkább órákba, mint napokba fog telni az elolvasása.

3. Ugyanennek a vásárlásnak az eredménye a Poszthumán döntés. Ha már Hackett mester maga is úgy nyilatkozott, hogy ezzel kellene kezdeni az ismerkedést írói munkásságával, ám legyen. A téma izgalmasnak tűnik, és itt a blogokon annyi szépet lehetett már olvasni róla - hogy ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy belekössek De először is olvasás jön, meg napozás, meg tenger, meg leégés, ahogy annak lennie kell.

Először is nem ártana tisztázni, ki az a nekünk. Mert bejegyzésem olvasói között minden bizonnyal akadnak írók és olvasók is, esetleg a könyv üzletágban más formában érdekelt személyek is. Az olvasó esetében egyszerűbb a helyzet: ha elég kifinomult lesz a technológia, nyilván nem fog az ember több kilónyi papírt cipelgetni magával, ha egy készülékkel akár valamennyi könyvét magával viheti és töménytelen másikat online elérhet.

Az íróknak viszont alighanem nagyon nem hiányzik az ebook-forradalom. Én e fogalom alatt azt értem, hogy az ebook-olvasók hasonlóan széles körben elterjednek, mint most a mobiltelefonok, a kiadók - nem feltétlenül ugyanazok, amelyek a papír alapú könyveket kiadják - pedig széles körben, elérhető áron teszik hozzáférhetővé elektronikus formában kiadványaikat.

Viszont a kiadók jól látják annak veszélyét, hogy ha ráállnak az ebookok forgalmazására, azzal saját papírkönyveik eladását veszélyeztetik. A reprezentatív kiadványoknál ez talán nem jelentene akkora veszélyt, hiszen egy képesalbum vagy egy világtérkép aligha lesz igazán mutatós egy A5-ös méretű eszközön, de egy egyszerűbb kiállítású kötet - például egy scifi - esetében az olvasó valószínűleg nyugodt szívvel lemondana a borítóképről vagy éppen a papír szagáról.

Nyilván lenne jogdíj az ebookokon is, ha minden könyvbeszerzés legálisan történne, nem károsulnának a szerzők. De ami digitális, az általában könnyen reprodukálható, és ez a reprodukció jó eséllyel be is következik. A papírkönyvek digitalizálása ma elég kényelmetlen és hosszadalmas folyamat, még ha vannak is erre kifejlesztett ügyes eszközök. Az ebookok másolásvédelmének feltörése viszont alighanem gyerekjáték lenne az ügyes programozók számára. És aztán következne a közvetlen fájlcsere, mint az irodalom csereeszköze.

Ebben az esetben ez még a lemeziparnál is drámaibb hatásokkal járna, mert míg egy lemez MP3-ban is mintegy 40 megabyte, egy átlagos könyv még illusztrációkkal együtt is bőven 1 MByte alatt van. Ahogy ma filmek cserélnek gazdát, úgy a jövőben komplett könyvtárakat lehetne másolgatni.

Persze nem lenne az egész illegális: a mai elektronikus könyvtárak is olyan könyvekkel vannak tele, amelyeknek lejárt a szerzői jogvédelmük vagy a szerző önként lemondott ezen jogáról.

Ami pillanatnyilag megakadályozza a nagyméretű illegális könyvpiac létrejöttét, az a technológia fejletlensége és a kiadók érthető passzivitása. Ugyan olvashatunk ebook-olvasókról, de legtöbbjük még a hagyományos könyv adta lehetőségeket sem biztosítja, nem hogy továbbiakkal szolgáljon. Pedig egy négy-öt e-papír oldallal rendelkező olvasókészülék már akár komplett művek összehasonlítására is alkalmassá tehető, például fordítások esetében, vagy például statisztikát készíttethetnénk vele a szerző által használt szavak, szófordulatok gyakoriságáról.

Valószínűleg azért visszafogottak az ebook-olvasók fejlesztései, mert nagy nyereségre csak akkor számíthatnak, ha az aktuális sikerkönyvek azonnal megjelennének elektronikus formátumban, ez pedig ismételten a kiadók érdekei ellen van.

A kérdés az, hogy a kiadók teszik meg a döntő lépést, vagy a könyvdigitalizálásban megy végbe technikai ugrás.

Rómeó a központi buszmegállóban szállt fel a buszra, Mercutióval az oldalán. Talán még el sem foglalta a helyét az ülésen, már hívta is Júliát. Szegény Júlia otthon ült a szobájában, ahelyett, hogy kedvese mellett múlatta volna az időt. Rómeó kifejezte azon szándékát, hogy szívesen meglátogatná Júlia lába közét. Kiderült, hogy az öreg Capulet eltiltotta Rómeót az ifjú hölgytől, sőt, azzal fenyegetőzött, hogy szobafogságra ítéli a lányát. Ám Rómeó jelezte, nem fél a vénembertől, és ezt akár a szemébe is megmondaná. Továbbá szobafogság márpedig nincs!

Ezután hősünk kifogyott a témából, de a telefont nem tette le. Kb. 5 percenként beleszólt, ellenőrizve, hogy Júlia még mindig vonalban van-e, majd tovább beszélgetett Mercutióval.  Közben elkezdte szervezni, hogyan találkozhat még aznap Júliával.

Ha a szerelmet mobiltelefon-költséggel ki lehet fejezni, a srác nagyon bele lehet zúgva a lányba. Én 25 percig utaztam vele együtt, addig folyamatosan a fülén volt a telefon, és ki tudja, még meddig folytatta. Mindenesetre érdekes, hogy őt abszolút nem zavarta, hogy nagy nyilvánosság előtt próbálja leimádkozni a bugyit  a lányról, amikor szerintem magában az egész busz ezen röhögött…

Igen, most vasárnap megint loptak tőlem, de az szimpla nyavalygásnak tűnne, ha arról számolnék be részletesen, inkább kevésbé részletesen számolok be az összes eddigi sérelmemre elkövetett anyagi jellegű bűncselekményről.

Egyetem előtt csak a dolgok elhagyása fenyegetett, sosem loptak el tőlem semmi jelentőset (na jó, egy fényképezőgép titokzatos eltűnése hatodikban legalábbis gyanús). Az egyetemen viszont elég gyorsan ment. Nagy lelkesen lementem a kolesz focicsapatával bajnoki meccset játszani, a cuccot természetesen az öltözőben hagytuk. A meccs eredményére nem emlékszem, de arra igen, hogy a pénztárcámnak annak rendje és módja szerint lába kélt. Az elvileg zárt öltözőből. Ez hétfőn volt, és a pénztárcámban volt a bankkártyám is, így szobatársi gyorskölcsönre és otthonról való pénzátutalásra volt szükségem, hogy átvészeljem a hetet. Feljelentést tettem, aztán egy év múlva közölték, hogy már nem nyomoznak. Bizonyára addig tűvé tették egész Szegedet a pénztárcámért.

A második az csütörtök este történt, a 18:55-ös pécsi (és egyben bajai) busz előtt. Kikészítettem a pénzt az útra, aztán feltehetőleg nem csatoltam be jatés oldaltáskámat, mindenesetre, mire feljutottam a buszra, nyitva volt, és könnyebb volt egy pénztárcával. Mivel a pénzt kikészítettem, a hazajutással nem volt gond, de a bosszúság így is elég nagy volt.

A harmadik volt a legmérgesítőbb, bár akkor készpénz nem veszett oda. A ma már bezárt Pick Ételbárban ebédeltem, táskám és széldzsekim a hátam mögött lógott a fogason. Aztán egy lepukkant hajléktalan, miután megette a kajáját, nemes egyszerűséggel levette a fogasról és odébbállt. Persze én ebből nem láttam semmit, csak akkor mondták, amikor már visszavittem a tálcát. És mire körbeszaladgáltam a Passzázson, az ürge felszívódott. Ráadásul elég hideg, esős idő volt aznap - kb. mint ma - úgyhogy öröm volt hazavacogni kaja után. Ekkor még láttam is értelmét egy feljelentésnek, hiszen volt szemtanú, könnyen azonosítható tárgyak tűntek el - ennek ellenére ekkor sem csinált semmit a rendőrség. A táskával vagy annak ikertestvérével találkoztam később egy hajléktalanon, de hiába vontam kérdőre, nem tudtam bizonyítani, hogy az enyém. Persze azért a hajléktalanok nem túl gyakran mászkálnak Columbia hátizsákkal.

Az utolsó a most vasárnapi eset volt. Bátyámmal lementünk Siófokra. A pénztárcánkat a nadrágba, a nadrágot a táskába helyeztük régi szokás szerint, aztán meglátogattuk a vizet. A fürdés utáni kávézáskor derült ki, hogy fejenként egy kétszázas plusz apró kivételével meglovasították a pénzünket. Sőt, nekem a vonatjegyemet is elvitték, de az alighanem üzemi baleset volt. Na jó, elvihették volna a bankkártyámat és a telefonomat is - őszintén szólva nem tudom, hogy akkor hogy oldottam volna meg a helyzetet, de azért így sem boldogított nagyon a dolog. Lehet, hogy én vagyok rasszista, de azért nekem gyanús az az egybeesés, hogy eddigi egyetlen üdülőhelyi meglopásomra akkor kerül sor, amikor egy cigány család telepedik le a közelünkben. Na mindegy, a nemcigány tolvajokat sem szeretem jobban.

Most azon filózok, mi lenne az optimális védelem. Esetleg ragasztószalaggal magammal kéne erősítenem a pénztárcámat, vagy testőröket felfogadni, netán valami csapdát telepíteni a pénztárcámba.

A másik Boleyn-lány

Ritkán járok moziba, de sajnos nem csak az én beidegződésemmel van gond (ui. Baján nincs mozi, így ott, ha akartam volna, sem tudtam volna így szórakozni), hanem azzal is, hogy az esetek többségében nem sok értelmes dolgot játszanak. Viszont vasárnap bátyámmal mégis úgy döntöttünk, hogy mozival zárjuk le a hetet, és mivel messzire nem akartunk már menni, a Mammut filmkínálatát néztük át. Tulajdonképpen összesen két film volt, ami valamelyest érdekelt, az ABBA történetét feldolgozó Mamma mia és A másik Boleyn-lány. Ez utóbbi mellett szólt több érv.

Például az is, hogy szeretem a kosztümös történelmi filmeket, kár, hogy nem csinálnak több ilyet. Vagy amikor mégis csinálnak, gyorsan el is felejtik őket, mint például a Mennyei királyságot, pedig milyen szép munka volt az is.

VIII. Henriknek és feleségeinek története izgalmas téma, ezúttal az események női oldalát jártuk körül, különös tekintettel a második feleségre - és első áldozatra-, Boleyn Annára. Illetve rá és családjára, mert lánytestvére, szülei és nagybátyja is komoly szerepet kapnak, hiszen mindannyian részesei annak a játszmának, amelynek célja a család felfuttatása, az eszköze pedig, hogy valamelyik lány a király szeretője lesz.

Van ebben a filmben szerelem és intrika, csábítás és kegyetlenség, ami csak kell. A szereplőválasztás is jól sikerült, Scarlett Johannson kiválóan alakítja az angyalarcú, jószívű, de naiv Máriát, Natalie Portman pedig a kiművelt társasági nőt, Annát. De Eric Bana VIII. Henrikje is hiteles, sőt, a mellékszereplők is jó munkát végeztek. Külön figyelmet érdemel az a gyönyörű angol nyelv, amelyet a szereplők beszélnek, ebben is komoly rendezői munka lehetett.

Persze kicsit levont a film élvezetéből, hogy tudtuk, hogy a vég az bizony csak a lefejezés lehet, de ettől függetlenül mindenféleképpen megérte a mozijegy árát. Hogy a "másik Boleyn-lány" Annára vagy Máriára vonatkozik, az nekem nem derült ki egyértelműen, ezt próbálja meg ki-ki magának eldönteni. Remélem, a forgatókönyv alapjául szolgáló regényt is kiadják a közeljövőben.

Három éve nem jelent meg album a brit heavy metal egyik legkiemelkedőbb képviselőjétől, úgyhogy legfőbb ideje volt, hogy a banda K. K. Downing és Rob Halford vezetésével megint összekapja magát, és előrukkoljon valami koponyaszaggatóval. De ahogy az Angel of Retributionon, úgy a Nostradamuson sem az öncélú keménykedés dominál, kicsit hiányoznak is Halford mester sikolyai, de azt semmi esetre sem mondhatjuk, hogy rossz minőségű anyagot kaptunk.

Már az is kicsit meglepő volt, hogy ezúttal konceptanyag készül, azaz egy történetet mesél el az album, ráadásul két CD-nyi terjedelemben. A téma egyáltalán nem eredeti: Nostradamusszal már rengeteg metálegyüttes foglalkozott, két példát említetek. A Stratovarius 1997-es Visions című albumán a címadó tízperces számot szentelte a látnoknak, míg Nikolo Kotzev gitáros 2001-ben egy Nostradamusról szóló rockoperát adott ki, melyen többek között Joe Lynn Turner, Jorn Lande és Glenn Hughes  is énekelt.

Na de az is bolond, aki az eredeti dalszövegek miatt akar Judas Priest-lemezt hallgatni, elvégre a Painkiller sem a filozófiai mélységeiért lett legendává. Az viszont biztos, hogy a Nostradamus meg fogja osztani a közönséget, jól látszik ez azon is, hogy a német Rock Hardban iszonyúan lehúzták, míg a magyar Metal Hammerben a hónap lemeze lett. A problémát kedvenc barbár harcosunk, Joey de Maio úgy fogalmazná meg, hogy a Judas Priest hamis metál lett. Nem átallottak ugyanis billentyűs hangszereket alkalmazni és kimondottan dallamos zenét játszani.

Ha vegytiszta fémzenére vágyik az ember, bizony, nem lesz elégedett ezzel az albummal. De ha jó zenét akar hallani kiváló hangszeres játékkal, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy ez hasonlítson a régi lemezekre, akkor jó eséllyel megtetszik neki a korong. Megkockáztatom, hogy a változások logikusan következnek az Angel of Retribution lemezből. Az ének és a gitár pedig remekül szól, csak ezúttal valamivel békésebben.

Azt hiszem, a Nostradamus lemez sok régi rajongót fog eltávolítani a Judas Priesttől, de talán sok fiatallal kedvelteti meg a brit óriások zenéjét. Én megmaradok hűséges rajongójuknak, és nagyon kíváncsi vagyok a következő turnéjuk programjára.

Tulajdonképpen azt is írhatnám, hogy a gitárhős történet, hiszen Ritchie Blackmore-hoz mérhető legenda nem sok van a rock történetében. A róla szóló könyv véletlenül akadt bátyám kezébe a Nyugati téri Alexandrában, de nagyon szórakoztató és informatív olvasmánynak bizonyult. Németh Géza, aki “civilben” geográfus és világutazó, már az ősidők óta nagy rajongója Ritchie Blackmore-nak és különböző együtteseinek - a tájékozatlanabbak kedvéért: Deep Purple, Rainbow, Blackmore’s Night -, és vette a fáradságot, hogy nagyrészt az internet segítségével rengeteg interjút, fotót és történetet összegereblyézzen.

Ehhez még hozzájárul annak története, hogy maga a szerző hogyan jutott hozzá az aktuális albumhoz vagy éppen koncertfelvételhez, ami különösen a ‘90-es éveket megelőzően részben a sors keze munkájának látszott. Nem mulasztja el Németh Géza az egyes lemezek értékelését sem. Ha nem is mindig értek vele egyet - például a Long Live Rock ‘n’ Roll számomra a legjobb, számára talán a legrosszabb Rainbow-album, azért érződik a könyvön, hogy becsületesen végighallgatta és -nézte mindazt, amit írt.

A legérdekesebbek nekem az interjúrészletek voltak, amelyekből sokkal árnyaltabb képet kapunk Ritchie személyiségéről és mindenkori bandáinak belső konliktusairól, de éppen a “fekete lovag” beteg humoráról is sokszor tanúbizonyságot kapunk.

Ajánlom a könyvet mindazok számára, akiknek Ritchie Blackmore nem csak egy a számtalan rockgitáros közül, de akár azoknak is, akik alig ismerik, hiszen Blackmore pályafutásának története akár regénynek is elmegy.

Németh Géza: Blackmore. Flaccus, 2007.

Nem nagy titok, hogy a rendszeresen futók jelentős része azért szánja ideje egy részét e tevékenységre, hogy felesleges kilóitól megszabaduljon, illetve megakadályozza azok létrejöttét. Apai dédanyám úgy tartotta annak idején, hogy egy orvosság annál hatékonyabb, minél rosszabb az íze. Vagy igaz, vagy nem, mindenesetre ennek szellemében adok pár tippet arra, hogyan nehezítsük meg futásunkat.

1. Ne menj el előtte vécére!

Jelentéktelen apróságnak tűnik, de csak addig, amíg a második kilométer után, hogy megszabadulj a felesleges salakanyagtól. Amit persze cipelned kell magaddal, ráadásul gyakran sietősen akar már távozni, azaz jövel’ hascsikarás és hasmenés. Ez jelentősen képes megnövelni a futósebességet, különösen, ha kevés a dús lombozatú bokor a terepen.

2. Viselj kínai tornacipőt!

Futáshoz alapvetően edzőcipőt célszerű húzni, de a hajszálvékony talpú standard kínai tornacipőben sokkal érdekesebb. Különösen, ha a táv egy részét betonon tesszük meg, de egyébként is figyelemre méltó jelenség, ahogy érezzük, hogy a talpunk (nem a cipőé! a mienk!) kezd ketté válni. Ilyenkor csúszik félre a talpbetét a cipőben, amely első osztályú vízhólyagokat tud produkálni, ezzel egybekötve három nap sántikálást. Azért a távot még befejezheted!

3. Egyél görögdinnyét!

Amíg nem próbáltam, nem gondoltam, hogy kedves nyári gyűmölcsünk is potenciális veszélyforrás, pedig nagyon is az! A dinnye leve ugyanis futás közben jól érezhetően lötyög az ember gyomrában, ami okozhat hasmenést is, de ha nem is okoz, legalábbis megduplázza a futó kínjait és izzadságának mennyiségét.

4. Egyél főtt tojást!

Tulajdonképpen a dinnye még egy viszonylag lájtos kaja. Na de a tojás! Főtt tojás elfogyasztása után úgy érzed magad futás közben, mintha a tojással megegyező térfogatú sörétet fogyasztottál volna el: azaz borzasztó nehéznek érzed magad, és piszkosul szenvedsz. Talán nem izzadsz annyira, mint a dinnye esetében, de a gyötrelem garantált.

5. Igyál sört!

Egyáltalán nem vagyok a sörivás ellensége, de jobban szeretem úgy időzíteni azt, hogy a sört a futás után fogyasztom el. Előzetes fogyasztásnál ugyanis remek demonstrációját kapjuk annak, hogy mennyit rontja a kondíciót az alkohol. Egy korsó sörrel még lehet próbálkozni, kettőtől fölfelé már csak vánszorgás lesz a dolog vége.

6. Állj meg gyakran!

A közhiedelemmel ellentétbe egy távot sokkal kevésbé fárasztó egyben lefutni, mint részekre darabolva. Szerencsétlen szervezet ugyanis éppen átállna a futásra, mire elkezdünk gyalogolni, aztán mire azt szokná meg, megint futunk. Na nem, ez nem így működik. Illetve működik, csak iszonyúan fárasztó.

7. Válassz sokkal gyorsabb/lassabb edzőpartnert!

A sokkal gyorsabbat nem kell magyarázni, de a sokkal lassabb sem jó, mert állandóan meg kell állni (ld. 6. pont), hogy megnézzük, megvan-e még, nem futhatjuk a saját tempónkat, ami pont kényelmes lenne, és ha netán még beszélgetni is akar, akkor végképp nem marad levegőnk a szervezetünk számára.

Ezeken kívül persze vannak még triviális módszerek, mint  a tűző napon futás, a hegynek felfelé futás vagy éppen az ólomrudak cipelése, de azt hiszem, a fentiek segítségével is kiváló programot tudtok összeállítani.

Jó önkínzást!

Lassan úgy érzem magam, mint egy műkorcsolyabíró - pedig mennyire utálom azt a sportágat! - , annyit pontozgatok, de ha már kiróttam magamra ezt a feladatot, be is fejezem. És még nem írtam semmit a Metagalaktikáról és A csonkolás művészetéről, pedig időközben azokat is elolvastam. De hát kell nekem állandóan folyóiratokat meg antológiákat vásárolnom, egy regényt egy ponttal nyugodtan el lehetne intézni…

Ott tartottunk, hogy…

11. Markovics Botond: A jövőbe vetett hit

Én a címen még agyaltam volna egy kicsit, ez kicsit sótlan, és nem is igazán erről szól a novella. Felhozták már ellene, hogy nem túl eredeti a témája, de ha egy novella rendesen meg van írva, akkor ilyenekért nem tudok "haragudni" rá. Márpedig ez jól meg van írva, még ha a párbeszéd kicsit esetlen is. Az persze átgondolandó, hogy aki a jelenben nem látja a maga helyét, az hogyan hihet egy jobb jövőben, de ezt a kérdést hagyjuk meg a filozófusoknak.

Pont: 8

12. Hajdú Éva: Valahol, valamikor

Ugyan a Biblia a fél világirodalom alapját képezi, és szép számmal akadnak tudományos-fantasztikus feldolgozásai is, még rengeteg kiaknázatlan lehetőség van benne az írók számára. Mint látjuk, még a Teremtés Könyvéről is lehet újat mondani. A meg-megszakított, csonka gondolatsorok azért engem zavarnak. Vajon a szerző fejében teljes a kép a megalkotott világról? Metatron felemlítését nem tartom jó ötletnek, mert 100-ból 95 ember sosem hallott róla - bevallom, eddig én sem.

Pont: 8

13. Nemere István: A népszaporulat bajnoka

Ha az ember egy poénra építi fel a novelláját, akkor annak nagyon ütős poénnak kell lennie. És nem kéne már a novella első felében kiderülnie. Ha még hozzávesszük, hogy hősünknek, aki valószínűleg nem egy kimondottan vonzó jelenség, számtalan nőt kell teherbe ejtenie, nehezen nevezhetjük hitelesnek az írást. És hát a viccet nem a poén elmesélésével kellene kezdeni.

Pont: 5

14. Mészáros Mihály: Árnyékfarkasok

A novella hangulata és hangvétele rendben van - de sajnos klisékre épül. Ha átlagoljuk Coopertől A prérit és A dolog című scifi-horror klasszikust (vagy épp az annak alapját képző novellát), meg is kapjuk ezt az írást. A gonosz győzedelmeskedik: de ezt már ezerszer láttuk, ugyanígy.

Pont: 4

15. Antal József: KindergarNet

Na ez már mindjárt más! Először is, kiváló a cím - bár nem világos az utalás a német nyelvre, legjobb tudomásom szerint angolul is "kindergarten" az óvoda neve. Végre egy mesterséges intelligencia, akinek tervei vannak az emberiséggel (és nem csak a negyedik sorozat legvégére derül ki, hogy milyenek ). Bezzeg az én Casparom egyszerűen nyugalomba vonult. De azért még lehet, hogy visszajön… Megkockáztatom, hogy a KindergarNet jobban sikerült, mint az IT és most.

Pont: 10

16. Vankó András: Új hullám

Jól megszerkesztett, szellemes írás, csak… Csak hülye vagyok hozzá, mert nem értem a végét. Tulajdonképpen az egész utolsó szakasz egy rejtély a számomra. De addig nagyon jó. Hálás lennék, ha valaki megmagyarázná.

Pont: 9

Összegészében nagyjából azt kaptam a kiadványtól, amire számítottam: néhány nagyon jó, néhány gyengébb és sok elég jó novellát. Plusz néhány tanulmányt, amelyek érdekesek voltak - legérdekesebb a néprajzi tárgyú, bár őszintén szólva nem igazán illett ide. Ha sikerül tartani a szintet, jó esély van rá, hogy az Új Galaxis személyemben egy törzsvásárlóval gazdagodott.