Ha Oswald rosszabbul céloz,…

Stephen Baxter: Voyage

… mára talán ember lép a Marsra. Na jó, ennél azért kicsit bonyolultabb a képlet Baxter regényében is, mindenesetre a kezdő lökést az amerikai Mars-programra a könyvben John F. Kennedy adja meg tolószékéből a holdraszállást követően. Szóval alternatív történelmet olvashatunk a vaskos kötetben, illetve - ha a történelmi távlatot 50 évnek vesszül - alternatív kortörténete (már ha van ilyen).

Sokat emlegetik mostanában a hard science-fiction fogalmát, gyakran olyan művekre is ráhúzzák, amelyek igazából hagyományos SF-ek. Kicsit olyan ez, mint amikor power metalnak nevezik a Hammerfallt heavy metal helyett. Nos, a Voyage egyértelműen hard SF. Ugyan nem tudom, hogy a regényben írt módszerrel el lehet-e jutni a Marsra, de annyi biztos, hogy hihető. Nem könnyű eligazodni a sok technikai kifejezés között, szerencsére a könyv azért műszaki előképzettség nélkül is tökéletesen élvezhető.

A történet tehát az első holdraszállás idején veszi kezdetét. Pontosabban az egyik történet. Mert az egyik szálon az elejétől fogva a Mars-expedíció eseményeit kísérhetjük figyelemmel, a másik szálon pedig azt, hogy hogyan jutunk el magáig az expedícióig. Ezeket az eseményeket általában az első számú főszereplő, Natalie York szemével látjuk, de alaposan megismerhetjük az egész csapatot, akik a NASÁ-nál és a különböző külsős cégeknél az ügyön dolgoznak. Természetesen a magánélet viharai sem maradnak ki az eseménysorból.

Érdekes gondolat, hogy a Mars-program a 14-nél későbbi Apollo-missziók és az űrrepülőgép-program helyett valósul  meg.A Mars-űrhajó túlnyomórészt az Apollo-program során használt egységek átalakításával valósul meg. Ebben a történelemben is éri súlyos szerencsétlenség az űrprogramot. Egy poént muszáj lelőnöm: a Mars-űrhajó egyes egységeit Challengernek, Discoverynek illetve Endeavornek nevezik el.

És persze vannak még ilyen finomságok, mint a Jaqueline Kennedy Space Center (a First Lady ugyanis meghalt Dallasban), a Hold körül keringő Moonlab, amely egy ízben összekapcsolódik egy Szojuz űrhajóval is. Aztán otvan a második ember a Holdon, aki nem Buzz Aldrin, hanem John Muldoon, aki később a Mars-program feje lesz.

Hogy miért érdemes elolvasni? Talán a sztori miatt. Vagy a tudományossága miatt. Nekem mindenesetre a legjobban a kiváló karakterábrázolása miatt tetszett, ráadásul nem 1-2, hanem legalább 8-10 alakot - és nem akármilyen figurákat - mozgatott Baxter.

Ja igen: a “marsraszállásra”  1986. március 30-án került sor.

7 Hozzászólás

  1. creideiki on 2009-április-26

    Ez is olyan 7-800 oldalas könyv?

    A Hammerfall az true metal… ;)

  2. adeptus on 2009-április-26

    591 utószóstul plusz 3 oldalnyi ábra.

    És szerinted van érdemi különbség a true metal és a heavy metal között? :)

  3. creideiki on 2009-április-26

    Ööö, nos zeneileg semmi.

    De tudod, true az kevés van. Csak a Manowart tudom idézni: “…whimps and fucking posers leave the fucking hall…” :D Na, ők true-k.
    Pl. szerintem a Judas Priest heavy metal és nem true…

    Na jó ekkora baromságot. Szóval semmi különbség. ;)

  4. SFblogs.net Admin on 2009-április-27

    Akkor az igazzy metál? :)

  5. […] Stephen Baxter: Voyage Írta / Feltöltötte: Merras Stephen Baxter egyik regényét ajánlja most blogbejegyzésében Adeptus. A történet tipikus “mi lett volna, ha?”-jellegű alternatív világba kalauzolja az olvasót. Itt a kérdés: “Mi lett volna, ha Kennedy nem hal meg?”. Akkor lehet, hogy már leszállt volna az emberiség a Marsra? […]

  6. devastor on 2009-április-28

    Na hát én is éppen ezt kérdeztem csak máshogyan :) Mindenesetre egyáltalán nem biztos, hogy Kennedyt másodszor is megválasztották volna, az utókor hajlamos felülértékelni a hirtelenül és értelmetlenül megszakadt elnökségének időszakát. Egyik életrajzírója (azt hiszem a neve Hugh Brogan) szerint szerencséje volt, hogy nem szembesült a hatvanas évek politikai válságaival, vagy a 70-es évek gazdasági válságával. Szerintem sokkal inkább ezek gátolták meg a Mars-expedíciókat, mintsem egy elnök halála.

  7. adeptus on 2009-április-28

    Kennedyt a könyv szerint sem választják újra, sőt, mivel a merénylet következtében nyomorék lesz, már akkor lemondatják az elnökségről.

    Viszont ott van a háttérben, így kaphat lehetőséget arra is, hogy élőben beszélhessen Armstrongékkal.

Ezt gondolom

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek