Könyvtárazásaim során csak ritkán tudom előre, pontosan melyik könyveket szeretném kikölcsönözni - nem utolsósorban azért, mert már sokszor volt, hogy a kiszemeltek nem voltak benn, meg annak is megvan a maga varázsa, ha a polcsorok között bolyongva bukkanok rá reménybeli kincsekre. Legutóbb a Szabó Ervin központi könyvtárában is a véletlen dominált, de azért többségében jó dolgokra bukkantam rá.

Lássuk őket az elolvasás / kézbevétel sorrendjében!

1. Dörnyei Kálmán: A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai

Kellemes könyv, bár valóban nem tagadhatja le Douglas Adams hatását. Véleményem szerint a Tauk ősfa és Processor tábornok háborúját aránytalanul hosszan tárgyalja a regény, de kikapcsolódásnak teljesen jó. Filozófiát mindenesetre nem ebben a könyvben kell keresnünk.

2. Ray Bradbury: A villamos testet énekelem

Egészen 2009 második feléig tartott, míg rájöttem, hogy Ray Bradbury nem sciencefiction-író. Ugyan vannak művei, melyekben a scifi eszköztárát alkalmazza, de ott sincs különösebb jelentősége a tudományos-technológiai háttérnek. Bradburynek bizony a “magas” szépirodalom számára fenntartott polcokon lenne a helye, annál is inkább, mert kiválóan ír. Ezt ebben a kötetében is kiválóan bizonyítja. Azért a Marsbéli krónikák történetét kiegészítő írás mégis különösen kedves számomra.

3. Robert Merle: Madrapur

Erről a könyvről már korábban részletesen beszámoltam, írásomat lásd itt.

4. Jean-Claude Dunyach: Halott csillagok

Mások ízléséből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. SFInsider rajong M. John Harrison Fény című regényéért, Eloy ki nem állhatja, ellenben rajong a Dunyach-könyvért. Mivel a Fény számomra is súlyos csalódás volt, feltételeztem, hogy a Halott csillagok nekem is tetszeni fog. Az 52. oldalon feladtam.

5. Tokaji Zsolt: Turulfi

Erre a regényre és az alapját képező Juhász Viktor-novellára az Írószövetség SF Szakosztályának weboldala hívta fel a figyelmemet. Mindkét írást szórakoztatónak találtam, a regény esetében ugyan sajnálatosan korán rá lehet jönni, ki a főgonosz, de hát Supermannek is többnyire világos, hogy Lex Luthor környékén kell a gonoszakat keresnie. Érdekes kísérlet a magyar szuperhőstörténet, és azzal a jókora adag iróniával és nyelvi humorral, amit a szerző hozzáad, teljesen működőképes is.

Míg a múlt hónapban nagyon egyenletes volt a novellák mezőnye, a novemberi számban könnyebb volt a legjobbat és a legrosszabbat kiválasztanom. Lovas Lajos novellája ugyan egyik kategóriába sem került be, de egy dicséretet megérdemel, mert nagyságrendekkel jobb, mint legutóbb megjelent írása.

Mintha tudatosan a magazin első felére helyezték volna a gyengébb írásokat, a végére az erősebbeket. Clark Ashton Smith és Martin Amis írása sem győzött meg, A citromdíjat mindenesetre előbbi novellája, a Főnix kapja meg. Nagyon érződik rajta az, hogy az ‘50-es években készült, ez a “bedobunk egy atombombát a Napba és az mindent megold” akkor lehet, hogy még meggyőzően hangzott, de ma már elég halovány ötlet. Eljárt felette az idő. A szerelmi szál meg borzasztóan sablonos.

A legjobb novella címéért is két jelölt versengett, Paolo Aresitől Az éjszaka útvesztője és Gareth D. Jones-tól a Maréknyi jó ember. Az előbbi egy klasszikus megoldás volt, az utóbbi alternatív történelmet épített fel, minimálisnak tűnő módosításokkal. Jones műve mellett az szólt, hogy ötletei szellemesebbek voltak Aresiéinél, bár nem mindegyik lehetőséget használta ki, ami az említett halálesetekből eredhetett volna.