Tegnap ismét koncerten voltam. Lassan rutinos Sonata Arctica-rajongónak mondhatom magam, hiszen harmadszor láttam őket élőben, elsőként még a Stratovarius vendégeként. Az előzenekaroktól eddig csak néhány számot hallottam, ráadásul azokra sem emlékeztem rendesen, így a finn Winterborn meglepetésemre nem pogány metált, hanem gitárcentrikus powerzenét nyomott. És azokra a gitárdallamokra oda is kellett figyelni! A srácok nem akartak főzenekart csinálni magukból, így hat szám után illedelmesen elvonultak.

A Delain holland énekesnős banda, inkább a fogós dallamok, mint a keménység jellemző rájuk. A stúdiófelvételeken nem igazán érződik, élőben mindenesetre megfigyeltem némi Nightwish-párhuzamot, pedig Charlotte Wessels hangja sem Tarja Turunenére, sem Anette Olssonéra nem nagyon hasonlít. Nem ritka eset, hogy koncerten keményebben szólalnak meg a nóták, mint az albumon, itt is ez történt, jó bulizós zene kerekedett a Delain-számokból. Ezúttal jól választott előzenekarokat a Sonata menedzsmentje.

Sonata Arcticáék fél 10 körül kerültek színpadra, ahol az új lemez intrójával, majd a Flag in the Grounddal kezdtek. Ezt követÅ‘en Tony Kakko énekes rögvest elnézést is kért, mert igazából nem is lett volna szabad énekelnie, torka ugyanis “fucked up”. Ehhez képest elég jó produkciót nyújtott, igaz, a szokásosnál is többet énekeltette a publikumot. A Days of Grays lemezen kívül az Ecliptica nevű elsÅ‘ album állt a koncert középpontjában - nem véletlenül emlegetik az újat egyfajta visszatérésnek a banda gyökereihez.

A Days of Graysról még a Last Amazing Grays,  a Juliet (amelyet tényleg a Rómeó és Júlia ihletett) és az As If The World Wasn’t Ending nótákat játszották, az Eclipticáról felcsendült az 8th Commandment és a Replica, de ami a legkedvezÅ‘bb visszhangra talált a hallgatóság körében, az egyértelműen a FullMoon volt.

A Silence lemezt a Last Drop Falls képviselte, melyet a Delain énekesnÅ‘je adott elÅ‘, az Uniáról az In Black and White-ot hallhattuk. A három számos ráadást a Don’t Say A Word zárta, amire még egyszer jól kitombolhatták és kiénekelhették magukat a rajongók. Amit nem írtam, az most nem jut eszembe, mindenesetre ezek voltak a koncert emlékezetesebb pillanatai.

A banda egészének köszönet a koncertért, Tonynak pedig jobbulást!