Írtam, írok, írni fogok

2009 decemberét megelőzően utoljára 2006  februárjában jelent meg irodalmi alkotásom nyomtatásban, ehhez képest ebben a hónapban kettő is napvilágot látott. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy 2006 óta nem is nagyon erőlködtem, hogy nyomtatásba kerüljenek a műveim, és ahogy ma megnézegettem “korai” alkotásaimat, legtöbbjük nincs is elég jól kidolgozva ahhoz, hogy érdemes legyen offline publikálni őket.

Élők című novellám idén nyáron született, egy évszakot kihagyva most talált utat a Galaktikába. Annyit érdemes elmondani róla, hogy míg korábban minden novellám megkezdésekor tudtam, hogy a végén mire és hogyan fogok kilyukadni, ezúttal az írás közepén komolyan el kellett gondolkodnom, hogyan tovább. És tulajdonképpen ekkor került be az írásba az a csavar, ami miatt egyáltalán érdemes elolvasni.

Az elmúlt hétvégén félig-meddig az egyik szervezőnek tett szívességből részt vettem egy német nyelvű irodalmi workshopon (de utálom ezt a szót!). A záró feladat egy irodalmi szöveg megalkotása volt, nekem egy egyperces jött össze, aminek a Begegnung mit dem Bekannten (Találkozás az ismerttel) címet adtam. A műhelymunka vezetői szépeket mondtak róla, nyilván ez az egyik oka, hogy mindjárt be is került a magyarországi németség hetilapja, a Neue Zeitung Signale című irodalmi mellékletébe. Ez baromi gyorsan ment: a novella megírása - ha az ötlet érlelését nem számoljuk - kb. 25 percig tartott, a megírás és a megjelenés között pedig egy hét sem telt el. Persze most kimondva-kimondatlanul azt várják tőlem, hogy írogassak a nemzetiségem nyelvén, de nem tudom, lesz-e ebből valami.

A továbbiakról: egy novellám majdnem kész van, még két tesztolvasótól várok véleményt illetve tippet vele kapcsolatban. Hogy aztán mihez kezdek vele, még bizonytalan: bár a Galaktika logikus választás, de nem az egyetlen. Még megfontolom. Érdekel a Kulcssoft Zsoldos-életműhöz kapcsolódó pályázata is, már alakul a fejemben, miről is akarok írni. Valószínűleg nem lesz benne “science” elem, de hát fantasyt írni sem szégyen. Ha maradok a jelenlegi elképzelésemnél, Az utolsó kísértés után egy emberöltővel fog játszódni a történet.

Van még egy korábbi ötletem is, ami talán meglepő, de szintén nem scifi. Tulajdonképpen fanfiction, csak nem egészen a megszokott módon. A Sonata Arctica kedvenc együtteseim egyike, White Pearl, Black Oceans című számukat pedig különösen kedvelem, zenéjét és szövegét egyaránt. A dal egy világítótorony őréről szól, akit leütnek, mikor a faluban teszi a szépet egy nőnek, így őrizetlen marad a torony, ami egy hajó vesztét okozza. Azt hiszem, jó kis borzongató Poe-utánérzés novellát lehet belőle összehozni. Arról persze fogalmam sincs, hol lehet ilyesmit publikálni, de hát először meg is kell írni, és még nem az jön a sorban.

Szóval, ha a kedvem kitart, lehet, hogy évi kétnovellás szerzőből akár háromnovellássá is kinőhetem magam. :)

7 Hozzászólás

  1. raves on 2009-december-10

    hajrá, hajrá! :)

  2. mohicane on 2009-december-11

    Vedd föl a Stephan Mayer álnevet, és írj vámpíros történeteket. 15 millió eladott példány, 20 nyelven - garantált!!!! :)

    Komolyra fordítva a szót: örülök, hogy lendületet kaptál, sok sikert!

  3. fairylona on 2009-december-11

    Ez nagyon jó hír. Itt is gratulálok! :)

  4. adeptus on 2009-december-11

    Kösz mindenkinek!

  5. javori on 2009-december-11

    Gratulálok!
    Lesz az még egy kötetnyi is!!! :)

  6. onsai on 2009-december-11

    Jaj… csak nem én vagyok az egyik, akire vársz???
    :remulten kapkod es mailt tur:

  7. […] A belinkelt bejegyzésben már említést tettem első idegen nyelvű megjelenésemről, most eljött az ideje, hogy ezt közkinccsé tegyem. Az Opera Omnia szekcióban megtalálható Begegnung mit dem Bekannten című mininovellám és annak magyar fordítása. Ha némi áthallást éreznétek, az nem biztos, hogy a véletlen műve. […]

Ezt gondolom

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek