Kölcsönzési mérleg 2.

Egy ízben már beszámoltam arról, milyen könyveket zsákmányoltam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból. Úgy veszem észre, rendre túlbecsülöm olvasási sebességemet, mert még mindig az eggyel azutáni garnitúra könyv van nálam, noha lassan két hónapja a bejegyzésnek. Ráadásul az egyik könyvbe úgy néz ki, csakugyan beletört a bicskám. De nézzük kézhezvételi sorrendben

1. Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Ez volt az egyetlen “előre megtervezett” kölcsönzésem ez alkalommal, bátyám már sikerrel tesztelte a regényt. Nem egészen azt kaptam, amire számítottam, de nagyot nem csalódtam. Bővebben itt.

2.  Joe Hill: A szív alakú doboz

Alma nem esik messe a fájától: Joe Hill Stephen és Tabitha King fiaként szinte predesztinálva volt a horrorszerzői pályára - persze a tehetség nem feltétlenül öröklődik. A kötet az író első és mindeddig (a Wikipedia szerint idén februárig) egyetlen regénye, amelynek központi alakja egy lepukkant ötvenes death metal-zenész, aki poénból rendel egy állítólag kísértet lakta öltönyt, szív alakú dobozban. Mint kiderül, hiba volt, és nem csak magát, de társait, szeretteit is alaposan csőbe húzta. A regény nem ér fel a kedves papa csúcsteljesítményeivel, de Borzalmak városa vagy a Cujo szintjét simán hozza.

3. Harry Harrison: Helyet! Helyet!

A technicolor időgépen kívül, azt hiszem, még nem olvastam semmit Harrisontól, e könyvének filmadaptációját viszont láttam. Hát bizony elég súlyos volt. Arra számítottam, hogy a könyv is ugyanannyira nyomasztó és földbedöngölő lesz, de meglepetésemre teljesen fogyaszthatónak bizonyult az ábrázolt iszonyú demográfiai és szociális viszonyok ellenére is. Alighanem fogok én még Harrisont olvasni.

4. Viktor Pelevin: Számok

Pelevin Empire “V” című könyvével fogott meg, azóta gyakran ellátogatok a “P” betűs szakasz megfelelő polcához, eddig nem okozott csalódást. A Számok főszereplője egy orosz üzletember, aki életét számmisztikai megfontolások alapján szervezi meg, ami hol sikereket, hol kudarcokat hoz, miközben korunk orosz társadalmának egész panoptikuma tárul az olvasó elé. Némileg beteg, de élvezetes olvasmány.

5. Stephen Baxter: Evolution

Na ez az a könyv, amit valószínűleg nem fogok végigolvasni. Ebben persze szerepe van annak is, hogy angolul 750 oldalt végigolvasni sajnos nem egy sétagalopp nekem, de a Voyage sem volt sokkal rövidebb. Viszont nem könnyű egy olyan regényt olvasni, amelyben csak a kerettörténetben szerepelnek Homo sapiensek (legalábbis a 355. oldalig). Baxter ugyanis a főemlősök történetét vezeti végig a kezdetek kezdetétől napjainkig, egy-egy lény történetén keresztül. De hát a különböző őslények élete kevésbé változatos, mint az embereké, így nem fogynak igazán az oldalak. Az ötlet zseniális, a hiba az olvasóban van.

Most a karácsonyra és az ünnepeket megelőzően beszerzett könyvek vannak soron.

6 Hozzászólás

  1. wirth6 on 2010-január-6

    “Némileg beteg, de élvezetes olvasmány.”

    A Számokról nekem is ez a véleményem. Kivéve az utolsó részt. Onnan nekem már nem élvezetes, és nem is csak némileg beteg.

  2. Dana on 2010-január-15

    Szerintem a Számok a leggyengébb Pelevin-regény (nekem nem elég élvezetes és nem elég beteg). Ha ütőset akarsz, akkor Az agyag géppuskát vagy a Generation P-t ajánlom. De ha úgyis projekt-jelleggel olvasod az életművet, előbb-utóbb sorra kerülnek :)

  3. adeptus on 2010-január-15

    Dana:
    A Generation “P”-n már túl vagyok, Az agyag géppuskát keresni fogom.

  4. mentolosmacska on 2010-január-15

    Az Agyag géppuska mindent visz, első Pelevin-élményem volt.

  5. Scal on 2010-február-1

    hi, úgy hallottam betegeskedsz, remélem nem komoly, csak mert majdnem egy hónapja nem írtál semmi újat…

  6. adeptus on 2010-február-1

    Megmaradok, nem kell izgulni, előbb-utóbb bejegyzés is lesz. :)

Ezt gondolom

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek