Elhatározásomat, hogy néhány hónap után ismét moziba megyek, rövid fontolgatás követte, végül több érv szólt a Dr. Parnasszus és a képzelet birodalma, mint az Avatar mellett. Utóbbiról látatlanban is szinte mindent tudok, főleg azt, hogy aligha nekem készült. No meg az előbbi egy órával korábban kezdődött. És Gilliam eddig nekem még nem okozott csalódást.

Néhány szó a történetről. Dr. Parnasszus egy ősöreg mutatványos, aki negyedmagával járja Angliát, fő produkciója, hogy nézőinek bebocsátást nyújt egy különös álomvilágba. No meg időnként fogadást köt az Ördöggel, a legutóbbinak éppen lánya volt a tétje, és közeleg az átadás ideje. De mielőtt minden elveszne, egy emlékezetét vesztett idegent akasztanak le egy kötélről, aki új reményt hoz.

Terry Gilliamet a Monty Python Repülő Cirkusza grafikusaként ismertem meg, azóta is képi világuk filmjeinek legfőbb erőssége, elég ha a Brazil szenzációs álomjeleneteire vagy a Münchhausen báró vizuális orgiájára gondolunk. A Doktor Parnasszusban is a látványvilág a legerősebb, egyúttal ez áll a legközelebb a Monty Python-epizódok és - filmek látványvilágához. Ráadásul az “imaginárium” újabb és újabb meglátogatásakor egyre látványosabb agyrémeket tekinthetünk meg, a végkifejlet felé kapunk egy teljesen Monty Python-os jelenet is, épp csak az hiányzott, hogy előkerüljön Eric Idle egy kuplét énekelve.

Ismerőseim között felvetődött, hogy nincsenek a filmben rokonszenves karakterek.  Ebben bizony van igazság, de árnyalt karaktereket kapunk. Egyet mindenképp: az Ördög figurája, mint az örök szerencsejátékos igazán jól ki lett dolgozva, Tom Waits igen jól alakítja a Kísértőt - aki nem is feltétlenül gonosz. Itt kell említést tenni Heath Ledger-Johnny Depp- Colin Farrell-Jude Law négyes által alakított Tony Shepardról. A kényszer - Ledger tragikus halála - okozta megoldás érdekes színfoltja a filmnek, a szereplőváltásokat ugyanis beleépítették a forgatókönyvbe, újabb poénokkal gazdagítva azt.

Hogy mit várhatunk a filmtől? Elsősorban egy mesét. Gilliam rendezőként mindig is elsősorban mesélő volt, ezúttal is az. Képes új tartalmakat vinni a Faust-történetbe, ám mégis a látványvilág az, ami értékessé teszi a filmet. És nem a millió dolláros megoldások, hanem az alkotók zabolátlan fantáziája miatt.

A stáblistát is érdemes végignézni, legalább két okból. Egyrészt, mert a Budapest Film Orchestra is részt vállalt a mozi elkészítésében, másrészt, mert kiderül belőle, hogy az egyik - ráadás igen fülbemászó - betétdalt maga Gilliam írta.

Az Internet Movie Database első hozzászólása jól jellemzi a filmet: “Good film, but not for everyone”, azaz “jó film, de nem mindenki számára”. Gilliam amerikaiként angol filmet csinált, nagyon angolt. Mindenesetre Monty Python-rajongóknak nyugodt szívvel ajánlom. Az pedig, hogy a film nem sikeres, nem meglepő. Sőt, Gilliamnél ez szinte szabály…

Csalódtam a Magyar Írószövetségben. Igen, ki kell mondani, kicsinyes társaságról van szó, melyben homályos alkuk határozzák meg az emberek mozgásterét. És ezt a tegnap este óta már én is világosan látom. Az egész SF Szakosztály érdeke sérült a szövetség egy újabb bürokratikus döntése miatt.

A szakosztály gyűléseire ugyanis nem csupán a tartalmas beszélgetések miatt volt érdemes járni. Mindeddig A. sós süteményei éppannyira hozzátartoztak a találkozásokhoz, mint a házassághoz a jegygyűrű. A beszélgetés, vita zárultával békében elfogyasztott pogácsa nem egyszerűen nassolás volt, hanem igazi agapé, szeretetlakoma, mely az SF-et kedvelő közösség összetartozását szimbolizálta. Ám a jelek szerint ennek vége.

Az Írószövetség új szabályozása szerint ugyanis a jövőben tilos ételt-italt vinni a rendezvényeknek otthont adó terembe. Hogy miért, azt homály fedi. Ugyan kaptunk a személyzettől némi felvilágosítást, amikor arra utalt, hogy jelentősen megnöveli a takarítás idejét az elhullajtott morzsa, ám mivel azt is megtudtuk, hogy 20 000 forint ellenében mégis be lehetne vinni a csemegét, a kép zavaros lett. Bizonyára újabb, morzsákra specializálódott részmunkaidős takarítónőt kell felvenni, ha bevisszük a pogácsát, ezt pedig így kell finanszírozni.

Ám ez az anyagi áldozat súlyos, bár a köz érdekét figyelembe véve talán mégis létre kellene hozni a Pogácsa Alapot. Ha mégsem jön létre - egy újabb érték megy veszendőbe a szemünk előtt.

Kéretik a fentieket nem teljesen komolyan venni!

Nem szép dolog hosszú időre magára hagyni az embernek a blogját, pláne nem annak olvasóit, így jelentkezem. Igen, tudatában vagyok annak, hogy adósotok vagyok nem kevés olvasnivalóval, de egy ideje az agyam átkapcsolt túlélőmódra, ami jelen esetben azt jelenti, hogy egyes rendszereket, így a kreativitást is, lekapcsolt. Ha azt mondjátok, erre, hogy nem vagyok normális, készséggel elismerem, ha jól emlékszem, a “hét titkos” bejegyzésben ezt annak rendje és módja szerint el is ismertem (ld. itt). Alighanem sok napsütésre van szükség arra, hogy visszaálljon teljes értékű működésem, remélem, nem kell erre májusig várnom.

Mivel a feltétlenül szükséges dolgokon kívül nem csinálok semmit - na jó, Meetupra elmentem -, természetesen a terveim is állnak, bár az előző bekezdésben említett Jancsi és Juliska-parafrázisra azért összedobtam valamit. Viszont az egy lendületre írás volt, ami, mint tudjuk, nem a minőség garanciája. Meg hát ugye volt itt szó az avanás pályázatról is, még azt is kitaláltam, hogy Enit fia, ifjabb a bosszúszomjas ifjú Denjar történetét írom meg, de ha ilyen tempóban haladok, sosem lesz belőle novella. Azt viszont kitaláltam, hogy legújabb SF-írásomat, az Aki nem tudja címűt megméretem a Preyer-pályázaton. Már csak rá kell vennem magam, hogy kinyomtassam, írjak egy kísérőlevelet és elvigyem a postára.

Aztán van tartozásom is, elsősorban egy - félve írom le a szót - kritika a Káosz-őrségről, amit már decemberben elolvastam, szóval ha így húzom az időt a továbbiakban is, kénytelen leszek újra elolvasni. Aminél persze rosszabb dolgot is el tudok képzelni. Időközben elolvastam a Rajjal ismertté vált Frank Schätzing legújabb, Limit című könyvét is. Talán inkább akció-krimi, mint SF, de van benne űrfelvonó, holdi hélium-3-kitermelés meg repülő motor is, úgyhogy azért bőven a blog témájába vág. Egyelőre csak németül hozzáférhető, de nem lepne meg, ha hamarosan a magyar boltokba is eljutna.

Nem írtam arról sem, hogy megnéztem Az időutazó feleségét is és nagyon tetszett, ahogy A tökéletes trükk is, noha ez utóbbi utolsó utáni csattanója még az azt megelőzőnél is hihetetlenebb volt (aki látta, tudja, miről beszélek, a többieknek meg nem árulom el).

Na, szóval tessék biztatni, aztán majd összekapom magam és írok a fentiekről. Mi baj érhet most, hogy tananyag lettem. (ezt nem linkelem).

Természetesen a januáromról van szó. Kezdődött a Trombitásban, már ott is eléggé takaréklángon voltam, a fene tudja miért. Talán már előre aggódtam az új feladatoktól, amik rámszakadtak a munkahelyen? Főnökasszonyom ugyanis január elején fiúgyermeknek adott életet, így egy csomó mindent át kellett vennem tőle. Ez előbb-utóbb a fizetésemen is meg fog mutatkozni, de régi rossz szokásomhoz híven a kihívás inkább szorongással töltött el, mint adrenalinnal.

Az év első teljes hetét végigszorongtam - ebben talán annak is része lehetett, hogy elfogyott az egyik dilibogyóm (pontosabban inkább -hengerem.) A második hétre rájöttem, hogy nem bölcs dolog apróságok miatt idegbajosnak lenni, így megkíséreltem lenyugtatni magam. Ez egyszerű dolgokat jelent: pontos reggeli felkelés, amint a telefon megszólal, rendes reggeli, sok séta, több zenehallgatás, ha nagyon parázok, egy kis bor este. Így ezt a hetet is túléltem.

Aztán miután az imént tárgyalt hét végén hazautaztam, szombat este rohadtul belázasodtam (39,6 fok). Vizes borogatás, Algopyrin, aztán vasárnapra nagyjából lement. Hétfőn persze orvos, onnan meg irány a labor. A CPR-em (most sem tudom, mi az), valami kegyetlen magas lett (80), az orvos meg jól megijedt emiatt. Ja meg találtatott egy begyulladt torok meg arcüreg.

A lázat követő hét második felében már egész jól voltam, következő hétfőn csatasorba is álltam volna, de az orvos kitalálta, hogy ő márpedig kinyomozza, mitől lett olyan magas lázam - a toroktól meg az arcüregtől nem kellett volna. Otthon pihengettem tehát, már amikor nem orvoshoz vagy laborba mentem, meg nem intéztem a könyvtár ügyeit Skype-on és emailen keresztül.

Egy idő után eljutottam abba a fázisba, hogy otthon maradni se akartam, meg visszajönni se. Mindenesetre a harmadik laborlátogatás megadta a felmentést, mert az addigi gigantikus CPR-értékemet egy teljesen normális váltotta fel (2,7). Én sem értem, az orvos sem. Mindenesetre mától dolgozom. Most is parázom, majd igyekszem a január második heti recept szerint újra összerakni magam.

Ja és persze a januári irományok mérlege: 0 novella, 1 blogbejegyzés, 0 könyvismertetés. Siralmas. Pedig még a Jancsi és Juliskát is fel kéne dolgoznom 10-éig…