Archive for 2010-február-1

Egy értékelhetetlen hónap

Természetesen a januáromról van szó. Kezdődött a Trombitásban, már ott is eléggé takaréklángon voltam, a fene tudja miért. Talán már előre aggódtam az új feladatoktól, amik rámszakadtak a munkahelyen? Főnökasszonyom ugyanis január elején fiúgyermeknek adott életet, így egy csomó mindent át kellett vennem tőle. Ez előbb-utóbb a fizetésemen is meg fog mutatkozni, de régi rossz szokásomhoz híven a kihívás inkább szorongással töltött el, mint adrenalinnal.

Az év első teljes hetét végigszorongtam - ebben talán annak is része lehetett, hogy elfogyott az egyik dilibogyóm (pontosabban inkább -hengerem.) A második hétre rájöttem, hogy nem bölcs dolog apróságok miatt idegbajosnak lenni, így megkíséreltem lenyugtatni magam. Ez egyszerű dolgokat jelent: pontos reggeli felkelés, amint a telefon megszólal, rendes reggeli, sok séta, több zenehallgatás, ha nagyon parázok, egy kis bor este. Így ezt a hetet is túléltem.

Aztán miután az imént tárgyalt hét végén hazautaztam, szombat este rohadtul belázasodtam (39,6 fok). Vizes borogatás, Algopyrin, aztán vasárnapra nagyjából lement. Hétfőn persze orvos, onnan meg irány a labor. A CPR-em (most sem tudom, mi az), valami kegyetlen magas lett (80), az orvos meg jól megijedt emiatt. Ja meg találtatott egy begyulladt torok meg arcüreg.

A lázat követő hét második felében már egész jól voltam, következő hétfőn csatasorba is álltam volna, de az orvos kitalálta, hogy ő márpedig kinyomozza, mitől lett olyan magas lázam - a toroktól meg az arcüregtől nem kellett volna. Otthon pihengettem tehát, már amikor nem orvoshoz vagy laborba mentem, meg nem intéztem a könyvtár ügyeit Skype-on és emailen keresztül.

Egy idő után eljutottam abba a fázisba, hogy otthon maradni se akartam, meg visszajönni se. Mindenesetre a harmadik laborlátogatás megadta a felmentést, mert az addigi gigantikus CPR-értékemet egy teljesen normális váltotta fel (2,7). Én sem értem, az orvos sem. Mindenesetre mától dolgozom. Most is parázom, majd igyekszem a január második heti recept szerint újra összerakni magam.

Ja és persze a januári irományok mérlege: 0 novella, 1 blogbejegyzés, 0 könyvismertetés. Siralmas. Pedig még a Jancsi és Juliskát is fel kéne dolgoznom 10-éig…


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek