Nem csak úgy lehet hosszú egy hétvége, hogy egy pénteket vagy hétfőt hozzácsapnak, el lehet ezt érni az időszak programokkal való telezsúfolásával is. Bár ha belegondolok, két és fél napra négy program nem is olyan sok, mindenesetre azt sikerült elkerülnöm, hogy a hét kezdetére kipihenjem magam.

Pénteken a Trombitásban lezajlott menetrendszerű sörözéssel kezdődött a program, aminek sajátos jelleget adott, hogy ezúttal jelen volt nálam vendégeskedő bátyám, illetve egy kedves hölgyismerőse is. Ez úgy a hétvége nyitásának jó is volt, bár viszonylag hamar szétszéledt a társaság, én sem vártam meg a zárórát. Mentségemre szóljon, hogy tudtam, szombaton fél 8-kor kell kelni, és bár lazítós programról volt szó, nem akartam elaludni a vízben.

5-én ugyanis egy fürdőzéssel és szaunázással egybekötött ráckevei kiruccanás volt napirenden, szerencsére éppen elértük a kiszemelt 9:35-ös HÉV-et, majd szem- és fültanúi lehettünk annak, hogyan zajlik a ruhakereskedelem az elővárosi közlekedésben. Végül nem vettünk zoknit.

Mire Ráckevére értünk, a nap is kisütött, bár a megsülés veszélye nem fenyegetett. A szabadtéri  fürdők a szauna melletti csobbanót leszámítva nem is működtek, de a bentiek is határozottan kellemesek voltak. A szauna meg pláne, délután még egy külön szaunaprogramba is belekóstoltunk. Azért csak kóstoltunk, mert a válogatott meccset már egy budapesti kocsmában akartuk nézni, így ugyan sót és mézet juttattunk a bőrünkre, a sör, a csokoládé és egyéb jóságok elmaradtak. A nap későbbi részében mindenesetre e két utóbbiból legalább a bensőnkbe juttattunk valamennyit.

A visszadöcögést és a gyors vacsorát követően irány a Margit körúti Pointer Pub. Két érv szólt mellette: van kivetítőjük és kb. 3 percre vannak a lakásom ajtajától. A meccs jó volt, bár a végkimenetelével annyira nem vagyok megelégedve. Azért nem rúgtam be bánatomban, mert az  a vasárnapi programban elég erőteljes hendikepet jelentett volna.

Vasárnap reggel irány a Városliget, innen indult ugyanis a 24. Nike Budapest Félmaraton. Tavaly egyet már lefutottam, így tudtam, mire számíthatok, azt is, hogy idén nehezebb lesz, mert meglehetősen elhanyagoltam a felkészülést. Mindenesetre 1 óra 59 perc 2 másodperc alatt megtettem a 21 km-es távot, ami ugyan 5 és fél perccel rosszabb a tavalyi időmnél, de azért szégyenkezni nem kell vele.

A versenyt követően leginkább pihengettem, igyekeztem a lábamat minél kevesebbet használni. Mára jó kiadós izomláz alakult ki mindkét combomban, úgyhogy most éppen utálom a lépcsőket, különösen, ha lefelé kell menni rajtuk. Sebaj, megcsináltam, meg úgy egészében is elég jól sikerült hétvége volt.

Ma autómentes nap volt Európában, így Budapesten is. Azt nem tudom, hogy hány autóvezető választott erre napra más közlekedési eszközt, de egy élménnyel gazdagabb lettem.

A munkahelyem ugyanis közvetlenül a Hősök terénél van, hazafelé pedig az Andrássy úton szoktam sétálni az Oktogonig. Ma pedig az Andrássy út volt Budapest leginkább autómentes része. És mintha kicserélték volna az egészet. Szinte olyan érzésem volt, mintha valami ligetben sétáltam volna, olyan csönd volt, még a levegő is sokkal tisztábbnak tűnt.

Öröm volt látni a sok biciklist, akiknek végre nem kellett késhegyre menő harcot vívniuk az autósokkal és a gyalogosokkal, hogy elférjenek. Lehetett néhány egész különleges darabot is látni, azokkal nyilván a kerékpáros felvonulásra mentek. De voltak az úton babakocsit toló kismamák, rollerező gyerekek és sok-sok sétáló ember.

El tudnám viselni, ha minden nap ilyen lenne. Jó, tudom, Budapest közlekedése viszont nem tudná elviselni, a Nagykörúton így is elég rendesen beállt a sor. Persze ha kicsit többen hagyták volna otthon az autót…

Mielőtt nagyon elszálltam volna, a Köröndnél egy két kiskamasz lány és egy hasonló korú pofátlan srác szóváltása visszahozott a földre, de mindegy: a nap élménye már megvolt, sikerült békét teremteni az Andrássy úton.

Nem nagy titok, hogy a rendszeresen futók jelentős része azért szánja ideje egy részét e tevékenységre, hogy felesleges kilóitól megszabaduljon, illetve megakadályozza azok létrejöttét. Apai dédanyám úgy tartotta annak idején, hogy egy orvosság annál hatékonyabb, minél rosszabb az íze. Vagy igaz, vagy nem, mindenesetre ennek szellemében adok pár tippet arra, hogyan nehezítsük meg futásunkat.

1. Ne menj el előtte vécére!

Jelentéktelen apróságnak tűnik, de csak addig, amíg a második kilométer után, hogy megszabadulj a felesleges salakanyagtól. Amit persze cipelned kell magaddal, ráadásul gyakran sietősen akar már távozni, azaz jövel’ hascsikarás és hasmenés. Ez jelentősen képes megnövelni a futósebességet, különösen, ha kevés a dús lombozatú bokor a terepen.

2. Viselj kínai tornacipőt!

Futáshoz alapvetően edzőcipőt célszerű húzni, de a hajszálvékony talpú standard kínai tornacipőben sokkal érdekesebb. Különösen, ha a táv egy részét betonon tesszük meg, de egyébként is figyelemre méltó jelenség, ahogy érezzük, hogy a talpunk (nem a cipőé! a mienk!) kezd ketté válni. Ilyenkor csúszik félre a talpbetét a cipőben, amely első osztályú vízhólyagokat tud produkálni, ezzel egybekötve három nap sántikálást. Azért a távot még befejezheted!

3. Egyél görögdinnyét!

Amíg nem próbáltam, nem gondoltam, hogy kedves nyári gyűmölcsünk is potenciális veszélyforrás, pedig nagyon is az! A dinnye leve ugyanis futás közben jól érezhetően lötyög az ember gyomrában, ami okozhat hasmenést is, de ha nem is okoz, legalábbis megduplázza a futó kínjait és izzadságának mennyiségét.

4. Egyél főtt tojást!

Tulajdonképpen a dinnye még egy viszonylag lájtos kaja. Na de a tojás! Főtt tojás elfogyasztása után úgy érzed magad futás közben, mintha a tojással megegyező térfogatú sörétet fogyasztottál volna el: azaz borzasztó nehéznek érzed magad, és piszkosul szenvedsz. Talán nem izzadsz annyira, mint a dinnye esetében, de a gyötrelem garantált.

5. Igyál sört!

Egyáltalán nem vagyok a sörivás ellensége, de jobban szeretem úgy időzíteni azt, hogy a sört a futás után fogyasztom el. Előzetes fogyasztásnál ugyanis remek demonstrációját kapjuk annak, hogy mennyit rontja a kondíciót az alkohol. Egy korsó sörrel még lehet próbálkozni, kettőtől fölfelé már csak vánszorgás lesz a dolog vége.

6. Állj meg gyakran!

A közhiedelemmel ellentétbe egy távot sokkal kevésbé fárasztó egyben lefutni, mint részekre darabolva. Szerencsétlen szervezet ugyanis éppen átállna a futásra, mire elkezdünk gyalogolni, aztán mire azt szokná meg, megint futunk. Na nem, ez nem így működik. Illetve működik, csak iszonyúan fárasztó.

7. Válassz sokkal gyorsabb/lassabb edzőpartnert!

A sokkal gyorsabbat nem kell magyarázni, de a sokkal lassabb sem jó, mert állandóan meg kell állni (ld. 6. pont), hogy megnézzük, megvan-e még, nem futhatjuk a saját tempónkat, ami pont kényelmes lenne, és ha netán még beszélgetni is akar, akkor végképp nem marad levegőnk a szervezetünk számára.

Ezeken kívül persze vannak még triviális módszerek, mint  a tűző napon futás, a hegynek felfelé futás vagy éppen az ólomrudak cipelése, de azt hiszem, a fentiek segítségével is kiváló programot tudtok összeállítani.

Jó önkínzást!

Másfél hete elkezdett fájni a fogam. És bármennyire is szerettem volna, nem akart magától rendbejönni. Persze a "hatóságilag kirendelt" fogorvosom Csátalján van, és ugyan ezen a hétfőn a falu közelében tartózkodtam, az már nem fért bele, hogy meglátogassam.

Szóval Baján kerestem fogorvost, szerencsére van belőlük néhány, még olyan is, aki hétfőn délelőtt rendel. Mivel vasárnap este jöttem rá, hogy nem kéne tovább húzni a dolgot, természetesen időpontom nem volt, ezért egyszerűen beültem 10-kor egy 8-tól 2-ig rendelő fogászatba. Ott közölték, hogy a doktornő még nincs benn. Reménykedtem benne, hogy zárásig még bejön, így sajgó foggal várakoztam, közben folyamatosan szívtam a számba a hűvös levegőt. Úgy fél óra múlva megjött a doktornő.

Első páciensként gyorsan a székre kerültem, és mindjárt megállapította, hogy nem tudja, mi baja a fogamnak, úgyhogy röntgent kell csináltatni. Neki viszont nincs röntgengépje, úgyhogy el kell mennem az Attila utcába, ami ha éppen nem is a város másik végén van, de azért egy másfél kilométerre biztos. És persze kb. 32 fok volt. Ott a mészáros külsejű röntgenasszisztens gyorsan végzett, elszedett tőlem 1500 forintot, aztán mehettem vissza.

Én nem néztem meg a képet, de nem sok biztatót láthatott rajta a doktornő, mert a gyökérkezelést és a húzást ajánlotta fel alternatívaként. A gyökérkezelés ellen szólt több dolog is: egyrészt bizonytalan kimenetele, másrészt, hogy nem tudtam volna többször Bajára menni miatta, harmadrészt, hogy 20 000 forintba került volna. Úgyhogy kimondtam az ítéletet a fogamra: húzunk! Az "csak" 4000 forintba került, szerencsére az injekció benne volt. Háromnegyed óra várótermi puhítás után 3 perc alatt kikapta a roncsot, és hurrá.

Persze este 9 körül elkezdett fájni a fog feje, így csak egy Cataflam után tudtam elfogadhatóan aludni, de azért tegnap estére megnyugodott. Most éppen szemszárazsággal küzdök, szerintem a légkondi miatt, de a hőguta sem lenne sokkal kedvezőbb alternatíva.

Most egy ideig jó lenne, ha békén maradnának a fogaim, mert nem szeretném, ha 50 éves koromra anyagi megfontolásból teljesen fogatlan lennék.

Több apropója is van ennek az írásnak. Az egyik Vid off hozzászólása a minap, miszerint megörvendeztette, hogy megtudta rólam, hogy gyalogjáró vagyok. Bizony az vagyok, előszeretettel sétálok Széna tér melletti albérletemből Hősök tere melletti munkahelyemre (kb. 1 óra), persze ebben annak is szerepe van, hogy ki nem állhatom a zsúfoltságot.

 A másik apropója az, hogy ma délelőtt résztvettem a Vivicitta városvédő futás közepes távján, azaz lekocogtam 6,5 km-t. Jelentem, túléltem, és bár Kenenisa Bekele egyelőre nyugodtan alhat az eredményeim miatt, azért én arra a 33 percre is büszke vagyok.

 Persze nem most kezdtem futni, de ezt már egyszer leírtam, még ha nem is ezen a blogon. Mivel azonban feltételezem, hogy blogom olvasóinak csak igen csekély része kötött közelebbi ismeretséget a honlapommal, belinkelem a vonatkozó részt.

 Futóbolondnak lenni

 Persze futhattam volna - illetve éppen most futnék - 12 kilométert is, de annak még a közelében sem futottam soha, és nem kívántam úgy járni, mint ama nevezetes athéni harcos.

 Általában tetszett a verseny, bár aki legjobb idejének megjavítására tört, annak jóval kezdés előtt el kellett foglalnia a startpozíciót, mert az én első 300 méterem úgy telt el, hogy szépen lassan sétáltam, és vártam, hogy valami rés nyíljon az előttem lévő emberfalon. Mi lett volna itt, ha még nem is ilye pofátlanuk magas a nevezési díj…

 Nagyon szimpatikus volt, hogy sok család is elindult, a babakocsis apukák pedig úgy száguldottak, mintha a kocsiba motor lett volna építve. És az sem volt akármi, hogy az utolsók között olyanok is végigdöcögték a távot, aki szemlátomást 40-50 kilónyi súlyfölösleget viselnek magukon.

 Az egésznek nagyon majálisi hangulata volt, amihez persze a pompás idő is hozzájárult. Igaz, sört a legtöbb helyen nem lehetett kapni, de azért nekem sikerült megjutalmaznom magam egy pohár Kozellel.

 ”Jövőre veled ugyanitt”- szokás mondani. Megkockáztatom: jövőre veletek egy kategóriával feljebb.

Rocker vagyok-e?

Ha dolog csak a zenehallgatáson múlik, mindenképpen. Most is épp a Judas Priest Ripper című száma szólt a számítógépen a Mercyful Fate feldolgozásában. Ha tehetem, mindig szól a zene, és évente 6-7 CD-t mindig meg szoktam venni, még akkor is, ha netán jelentős részüket már hallottam MP3-ban. Elég komoly gyűjteményem van otthon, mely bátyámmal közös, de a beszerzés újabban inkább az én feladatom - ő az “előzeteseket” gyűjti be, meg a szakirodalmat (Metal Hammer, Rock Hard) gyűjti be.

Ugyanakkor az életmódom abszolút nem olyan, mint egy rockeré. Nincs bőrdzsekim, motorom, nem igazán szeretem a nagy fesztiválokat. Hosszú hajam ugyan volt már életemben, de az olyan jófiús hosszú haj volt. Koncertekre alig járok, és nem kifogás, hogy eddig vidéken éltem, mert attól még nyáron jöhettem volna. Életemben csak kétszer voltam igazán részeg, cigarettával, drogokkal nem élek.

Hangszeren sem játszom, a hangom legfeljebb átlagos. A rockerek keménymagjától egyenesen félek. Zenekaros pólóm összesen négy van (a beszerzés sorrendjében: Dream Theater, Lake of Tears, Helloween, Stratovarius), de azok is már elég kopottak.

Viszont nyaraláskor a legközelebbi pingpongasztal felderítése után a legközelebbi rockkocsmáé következik. És szereztem már barátokat a közös zenei ízlés alapján.

Szóval még mindig nem tudom, mi vagyok.