Archive for the 'furcsa' Category

Kismaci

Utcán járva több helyen is találkoztam az alábbi filctollas hirdetéssel:

Kérem!

Aki 2008. május 08-a körül megvásárolta a ********** alatti ruházati üzlet kirakatából A BARNA KISMACIT, legyen szíves hívjon fel a ********************* telefonszámon.

Fáradozását előre is köszönöm!!!!

A hirdetés mellett látható maga a mackó, amint integet nekünk - bizonyára a könnyebb azonosítás végett.

Felállítottam néhány elméletet, miért ez a kétségbeesett reakció.

1. (ez elég unalmas lesz) Anyuka megígérte, hogy a kisfiú majd a júniusi születésnapjára megkapja azt a szép macit a kirakatban. Erre nem megveszik előtte! Most pánikba esett, mert ilyen egyedi kidolgozású maci nincs még egy.

2. A mackó a ruházati üzlet kabalaállata volt. Az eltelt négy napban egyszer betörtek a boltba, kétszer téglával bedobták a kirakatot, és sokszor minden ok nélkül megszólalt a riasztóberendezés.

3. Az üzletben megjelent egy nagy barnamedve, és felháborodottan követelte gyermekét, akit csak egyhetes üzleti útja idejére helyezett el a kirakatban.

4. A maci valójában egy szuperjáték, és a kis Dávid, aki szintén egy mesterséges intelligencia, nagyon szomorú nélküle. Valószínűleg a mackó is szomorú lehet.

5. A mackó hasába vannak elrejtve a közelmúltban elrabolt Koh-i-Noor gyémántok, a megrendelőnek szerdán kellene átadni őket.

Várom a további ötleteket!

ATM-nyerőgép

Nem, nem én ütöttem meg a főnyereményt a bankautomatán. Csak nemrég egy érdekes dolgot figyeltem meg, amit nem értek, és hátha valaki igen, aztán legalább én okosabb leszek.

Pénzt akartam kivenni a bankautomatából, egy nő állt előttem, á, ez gyorsan fog menni, gondoltam. A nő benyomja a kártyát, bepötyögi a kódot, vacakol: kártya ki, pénz ki, bizonylat ki. Jól van, én jövök. De nem: kártya vissza, PIN be, stb. pénz ki. Az ötödik körnél észrevette, hogy mögötte állok, akkor félrement. Én fél perc alatt végeztem, elfordulok az automatátó, látom, a nő még mindig ottvan, már megy is a következő menetre.

Szóval a nagy kérdés: mért jó tíz menetben kisebb összeget kivenni, mint egyben nagyot? Vagy egyáltalán, mi a francot művelt az a nő? Arra várt, hogy megcsípje a jackpotot? Pláne, hogy a bankok rossz szokása, hogy pénzfelvételért bizonyos összeget felszámolnak, így még nyilván bukott is. Netán így akarta memorizálni új kártyájának PIN-kódját?

Valami nagyon nem volt tiszta ezzel a dologgal, de nem tudom, mire véljem a dolgot. Kérem a tippeket!

Mus musculus

Nem tudom, a házi egér nevében a “musculus” szónak van-e köze a muszkli-Muskel-muscle szócsaládhoz, de hogy elég izmos meghajtóprogram kell az én albérletem egérkéjének, az biztos.

Úgy kezdődött a dolog, hogy új egeret vettem a munkahelyemre - nem kell megijedni, kifizették -, és lám, még Macintosh driver is volt hozzá. Ekkor jutott eszembe, hogy szegény egerem odahaza a Vista gyári driverével tengődik, három extra gombja pedig hasztalan díszeleg rajta. Jól van, töltsünk drivert.

Az egér alján megtaláltam a pontos típusát, a cég honlapján a drivert, gyerünk, töltsünk! Gondoltam, egy-kettőre lent lesz, amikor három perc után sem történt semmi, közelebbről megnéztem a helyzetet. Ámuljatok és bámuljatok, a Genius Navigator 500 egér vistás drivere 70 Mbyte. Nem is olyan régen egy operációs rendszer elfért ennyibe (tudom, mert tettem már fel Win95-öt 170 MB-os vincseszterre). Hát akkor ez nagyon tudhat.

A fővárosban mobilinternetem van. Ami jó, mert nem kell a főbérlőkkel mindenféle telefon- meg kábeltévészámlákról alkudozni, viszont rossz, mert kegyetlenül megbízhatatlan. Ha jó napja van, baromi gyors és stabil, ha nem, akadozik és szakadozik állandóan. Tegnap rossz napja volt. Azt hiszem, a szolgáltatóm arra törekszik, hogy elhitesse az emberrel, hogy lehet nagy fájlokat letölteni, de elvegye tőle a kedvét. Nem sikerült, kb. 15 újracsatlakozás és néhány hardware reset után csak letöltöttem a monstre ZIP-fájlt.

A telepítő nagyon barátságosan mindjárt megkérdezi, milyen nyelven lehet a szolgálatomra, persze magyart választottam. Aztán bősz kicsomagolásba kezd. Például kicsomagol egy csomó keyboard-akármi nevezetű dolgot, nehogy már csak azt tegyék a telepítőbe, amire szükség van. Aztán egy halom képfájl következett. Ezután - hiába magyarázom nemzeti hovatartozásom - nyelvi fájlok jönnek, különösen a kazah tetszett. Nyilván gyakran fogom kazah nyelven állítgatni az egeremet. Utána elkezdett frissítést keresni, szerencsére ekkor megint megszakadt a net, így nem talált még egy 200 megás kiegészítőt. Újraindítás.

Jé, ott egy Genius ikon a jobb oldalon. Gyerünk, jobb gomb. “Biztosan le akarja állítani a rendszert?” Akarja a fene. Akkor legyen dupla kattintás. És máris a képernyőn az egerem egy színpompás beállítófelületen. Kiválaszthatok három színsémát, ha netán anélkül nem sikerül rájönnöm, melyik gomb melyik - egyébként az én egerem színe nincs köztük. Nyilván nem fért bele 70 megába.

De elértem célom, mert beállíthattam minden egyes gombnak, hogy mit csináljon, így most már külön egérgombom van hangerőállításra, dupla kattintásra és programok bezárására. Megérte! Megérte?

Blade Runner

Na jó, igazából futkározásra nem is volt szükségem, mégis kicsit nehézkesen szereztem borotvapengét tegnap este. Nagy naivan azt hittem, hogy a szupermarket illatszeres részlegében találom. Találtam is néhány eldobható borotvát, de úgy döntöttem, inkább megpróbálom megőrizni arcom épségét.

Ezután leskelődni kezdtem, találkoztam már olyannal, hogy a pénztár közelében voltak kiaggatva a pengék, mindjárt a rágók és a gumióvszerek mellett. A harmadik pénztárnál felfedeztem egy Gillette feliratot valahol egész hátul, hát beálltam a sorba. Amikor a pénztároshölgynek közöltem, hogy nekem bizony Mach 3-penge kell, kicsit zavarba hoztam. Először is elment kulcsért, mert úgy látszik a külön vitrin nem nyújt kellő védelmet a pengéknek. Az első vitrinben nem volt, a szomszédosban meg csak borotvával együtt. Mint kiderült a pénztársor túlsó végében volt egy négyes csomag, kb. 5 perc alatt sikerült is elhozni hozzám.

Az merült fel bennem, miért kell a vásárlókat ennyire óvni a borotvapengéktől. Van néhány elméletem, de szívesen várok más magyarázatokat is.

1. Borotvapengékre specializálódott tolvajbandák járják az országot, és persze csakis, kizárólag borotvapengékre vadásznak.

2. A dohányzás elleni kampányhoz hasonlóan kezdetét vette az “Egészséges arcszőrzetért” kampány, amelyben minden férfinak Oszama bin Ládent megszégyenítő szakállat ajánlott növeszteni.

3. A villanyborotva-gyártó lobby összefogott és lefizette a boltokat. Le a zsilettpengékkel!

4.  A borotvapenge fegyvernek minősül, hamarosan csak fegyverviselési engedéllyel lehet megvásárolni, ez most csak a bevezető szakasz.

Egyébként rájöttem, hogy jó üzlet lenne olyan “adaptert” gyártani, amellyel a régi típusú borotvára rá lehetne tenni az új típusú - tehát még kapható - fejet. Ha valaki megvalósítja, kérem az ötlet jogdíját!

Vasúti olvasmányok

Könytáros és kíváncsi ember lévén, mihelyt nyilvános helyen megpillantok egy könyvet olvasó embert, igyekszem feltűnés nélkül kideríteni, mit is olvas. Ha netán olyat, amit én is kedvelek, néha még meg is szólítom a célszemélyt, de azért ez tényleg nem gyakori.

Vasárnap a vonaton is volt a közelemben egy olvasó. Ezúttal egy teljesen meghatározhatatlan korú nő volt az - 18 és 50 között bármi lehetett. De nem ez az érdekes, akkor már inkább az, hogy két könyvet olvasott, és az én fejemben a két könyv párhuzamos olvasása nehezen fér meg.

A nagyobbik könyv egy angol nyelvű Danielle Steele-regény volt, valami “Ghost” volt a címében. A kisebbik pedig nagyon Bibliának nézett ki. Teljesen a szótár lehetőségét sem zárom ki, de 1. matt fekete borítójó kisszótárral még nem sokszor találkoztam, 2. ha az ember lánya tud angolul regényt olvasni, egy kisszótár nem sokat segít már rajta. 3. a tipográfiája nagyon Bibliának nézett ki

Persze mért ne lehetne Danielle Steele-t és Bibliát párhuzamosan olvasni. Csak kicsit furcsa váltás lehet egy szenvedélyes szerelmi együttlét leírásáról Szent Pál leveleire váltani, de hát vannak nálam tágabb látókörű emberek.

Ezentúl kettőzött figyelemmel nézegetem a könyvolvasókat, hátha további ilyen izgalmas jelenségekre bukkanok.


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu