Mivel már az előrehozott januári Galaktika sincs messze, meg hát én is gyorsan lecsaptam a magazinra, a szokásosnál korábban jelentkezem az értékeléssel is. A Hargitai-tanulmány eddig igen jó, talán a legjobb az új Galaktika eddigi ismeretterjesztő cikkei közül, kíváncsian várom a folytatását.

Novellafronton kicsit nehéz dolgom volt. Részben azért, mert a sajátomról nyilván nem fogok véleményt mondani, így egy jelölt kiesett a legrosszabb / legjobb darabért folytatott versenyből, részben, mert egy novella számomra messze kimagaslott a mezőnyből.  Amikor elkezdtem ezt a “Worst and Best of…” -sorozatot, azt a szabályt állítottam fel, hogy többrészes műveket és a Retro rovat novelláit kihagyom a  versenyből. Most mégis az utóbbi szekcióból kerül ki a legjobb.

Megjegyzem, a Delany-írás is igen ígéretesen kezdődik, így még az is lehet, hogy jövő hónapban a másik szabály is borulni fog. Van ilyen. Ha nem lenne a Cherryh-novella, alighanem Kuczka Az élő babákja szerepelne a legjobban. Nem túl eredeti sztori, de nagyon élvezetes stílusban íródott. No de lássuk a gyengét! Larry Niven bizony meglepetést okozott: kellemetlen meglepetést. Eddig mindig hozta a jó minőséget, de ez A leghidegebb hely elég halovány teljesítmény. Egy gyenge poénra épül az egész, azt annyi. Az átkelés sem tartalmazott sok újdonságot, de annak legalább szépen felépített története volt izgalmas karakterekkel. Úgyhogy a Hónap Leggyengébbje címet  Larry Niventől A leghidegebb hely kapja.

A Hónap Novelláját már fentebb elfecsegtem: C.. J. Cherryhtől a Kasszandra. Nagyon jó a képi világa - már ha lehet ilyet mondani egy írásműre, rendkívül hatásos, megragadja az olvasót. Eleinte arra számítottam, hogy 1945 Drezdája lesz a város, ahol játszódik, de így is majdnem olyan erőteljes volt a befejezés. És minden jó, ha jó a vége alapon a magazin összesített mérlegét is a jó felé billentette.

Megpróbált kitolni velem a Galaktika szerkesztősége: ugye én itt a leggyengébbeket és a legerősebbeket próbálom kiemelni a lapból, egyúttal iránymutatással is szolgálva, hogyan kell olyan magazint összeállítani, ami nekem nagyon tetszik. Igaz, ez nyilván nemigen érdekel senkit, mert az a közönségszavazáson már többször kiderült, hogy nem minősülök tipikus Galaktika-olvasónak. A kitolás lényege az volt, hogy Németh Attila összerakta a talán legegyenletesebb színvonalú Galaktikát. Nincs benne kimondottan gyenge novella, igaz, kiugróan jó sem. Azért én próbálkozom.

De előbb az előétel. Már tele van a hócipőm ezekkel a sárgásbarna steampunk-borítókkal. A dolog steampunk része még rendben is van, de mért mindig sárgásbarna? Aki tud rá magyarázatot, ossza meg velem! A játékajánló valóban egy játékot ajánl, a filmajánló is betölti szerepét (leszámítva, hogy sorozatot ajánl, és az sem SF tárgyú), a tudományos ismeretterjesztés ezúttal dögunalmas. Hozzá kell tennem, hogy a King-Hele tanulmányt még nem olvastam, de a többi az elég feledhető. Ja és a tartalomjegyzékben a 68-ból valahogy 78 lett. Az interjúval a szokásos a probléma: szokásos kérdések, ugyanazok a válaszok.

Na de lássuk a két kiemelt novellát!

Leggyengébbnek Walter van Tilburg Clarktól A hordozható gramofont tartom. Talán nem szép dolog egy csaknem hetven éves novellát lehúzni, de hát a Retro rovaté sem sokkal újabb és mégis lényegesen fogyaszthatóbb. Ez egy mezei hangulatnovella, és a beleesik a kategória szokásos hibájába: érzelgős lesz. Ettől nem rossz, ínségesebb időkben talán tetszene is, de ez most kevés.

A legjobb - újból kihangsúlyozom, szoros versenyben - Geoffrey Landistől a Hosszú hajsza. Ügyesen kezeli a világűr óriási távolságai miatti óriási időtávokat, a géppé váló ember és az értelmetlen háború problémaköréhez is hozzá tud tenni valamit. A csattanó is nagyon a helyén van, stílusa pedig rendkívül olvasmányos.

Nos, ebben a hónapban a ZSK kimaradt, szerencsére a totális mellényúlás is. Azért az előbbiért nem haragudtam volna.

Nos, nem ez lesz a kedvenc Galaktika-számom, az már biztos. És ez nem is csak a novellákon múlott - bár azok is vastagon benne vannak. De a nyomdai kivitelezés is kívánnivalókat hagy maga után, ez a főszerkesztői előszó meg inkább valami olcsó bulvárlapba illett volna. A dinós téma sem éppen szívem csücske, bár persze ebben is születtek kiváló alkotások.

Meg hát mi az, hogy kisregényestül, retróstul összesen hat írás van a magazinban? Csoda, hogy röpke másfél óra alatt elolvastam az egészet? Néhány szót azokról az írásokról, amelyek sem az utolsó, sem az első helyet nem kapták meg. Kasztovszky Béla írása nagyjából ugyanolyan, mint a korábbiak, tipikus ‘70-es évek, idealizált hősökkel. Elmegy. Antal József novellaciklusa sajnálatos módon elment szappanoperába, elég a Vénuszt valami vidéki tanyával behelyettesíteni, és Brazíliában már készíthetnék is a sorozatot. Kár. Kevin J. Anderson írása kellemes olvasmány, igaz, aki olvasta a Világok harcát, az szinte mindent előre tud, aki nem, az meg egy kukkot sem ért az egészből. A retró jó találat volt, ha nem ebben a rovatban lenne, valószínűleg ezt hoztam volna ki győztesnek.

De előbb a vesztes: Connie Willistől a Megkékült Hold igen kellemes olvasmány volt, de ez A késő krétakorban nagyon el lett rontva. Pontosabban nem is lett annyira elrontva, mert nem is találtam azt a magot benne, amiből még kisarjadhatott volna egy jó novella, ráadásul a szerzőnő összevissza csapong, az egyetemi életet meg tökéletesen hiteltelenül adja elő. No és miről szól az írás? Jön egy ejtőernyős a Paleontológia Tanszékre, mire az egyik oktató inkább elmegy megtanulni repülőgépet vezetni. Azt hiszem, vicces akar lenni, de elég jól leplezi. Több szót nem érdemel.

Roger MacBride Evolúciós összeesküvés-elmélete mindjárt más. Ugyan a felsorakoztatott összeesküvéseket már máshonnan is lehetett hallani, de így egyberakva, feltupírozva és kibővítve igen szórakoztatóak. A csattanó tényleg csattant, sőt, igazából kétszer is. Ez talán érdemelne több szót, de igazából felesleges, egyszerű szerkezete ellenére ügyesen összerakott novella.

Szóval nem maradtunk ebben a hónapban sem jó olvasnivaló nélkül, de azért nem bánnám, ha októberre egy tartalmilag és formailag is erősebb számot kapnánk a kezünkbe.

Meg kell mondjam, kicsit meg kell erőltetnem emlékezőtehetségemet, hogy felidézzem az augusztusi Galaktikát, mert már a hónap első hetében - vagy a második hetének elején? - beszereztem, és annak rendje és módja szerint egy buszutazás és egy délutáni pihenés keretében el is fogyasztottam (természetesen nem fizikai valójában). A körítés nem jobb és nem rosszabb a szokásosnál, a Brin-interjú pont aktuális volt, mert a Dettó utolsó oldalainál jártam éppen akkortájt. Persze igazán meghökkentő tényeket abból sem tudtam meg, így rövid úton a főfogásra, a novellákra tértem át.

Örvendetes volt, hogy találtatott időutazásos novella is, nem is volt rossz, de a havi győztes nem ez. A vesztes viszont sajnos elég egyértelmű volt, sajnos, mert nem szívesen osztom e hálátlan szerepet magyar szerző művének, de sajnos Lovas Lajos a Nagyarcúakkal alaposan mellélőtt. A történet alappoénját 25 éves kor fölött mindenki ismeri, önmagában vicces, de nem ér annyit, hogy egy új művet alapozzunk rá. Hogy aztán - feltehetően a 25 éven aluliak számára - még pluszban meg is magyarázza a szerző, az meg teljesen tönkreteszi a novellát. Viccet nem magyarázunk, punktum!

A szám legjobb pillanata számomra Cordwainer Smith Angerhelm című novellája volt. Történelemtanár énemet a hidegháborús viszonyok szellemes ábrázolása fogta meg, a túlvilággal foglalkozó dolgok is érdekelnek (na jó, nem minden). A novella egyszerre tud ironikus és megható lenni, ami igazán ritka dolog. Persze a tudomány-fantasztikum kettőséből a tudomány csak díszítésnek van jelen, de ez nem igazán tud zavarni.

Lovas Lajostól a csorba mielőbbi kiköszörülését, a Németh Attilától a Smithéhez hasonló további színvonalas írások felkutatását várom!

Összegészében meg voltam elégedve a júliusi Galaktikával, bár például a Cherryh-kisregényről már korábban megállapítottam, hogy nem nekem való. A papír nekem szimpatikus, és ezúttal az ismeretterjesztő cikkek is mondtak némi újat, különösen a holdutazásokról szóló. Az Elizabeth Moon-interjú is nagyon jó volt, Ms. Moon igazán szimpatikus, eggyel több ok, hogy hamarosan írói kvalitását is megvizsgáljam.

Persze a szám annyire mégsem lett tematikus, mert bár az Anderson-novella állítólag  a Holdon játszódik, ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs. Nem igaz, hogy nem lehetett volna a Holddal foglalkozó írásokat keríteni! Az is látszik, hogy a korábban emlegetett mexikói Metagalaktika mégsem fog kijönni, hiszen folyamatosan kapjuk a mexikói szerzők írásait. Szerencsére az ehavi lényegesen jobb volt a múltkori borzalomnál, majdnem el is nyerte a bestof-címet.

A legrosszabb szerintem Jay Lake Tom Edison és az ő telegráf-szigonya című novellája volt. Tudom, most muszáj nyomni a steampunkot, de azért ennél jobb alkotásokat is lehetne találni. Arra nem is merek gondolni, hogy ez a steampunk egy kiemelkedő darabja… A történet nagyjából összefoglalható annyiban, hogy Edison nyugatra hajózik és lelő egy különös szörnyet. Ennyit kapunk a novellától, minden más csak körítés. Még ha valami csattanója lett volna, de semmi.

Ellenben Szűcs László írásának, A rövid élet titkának a kiváló címe mellett még csattanója is volt, és a rövid terjedelem ellenére igen plasztikusan ábrázolt egy drasztikusan megváltozott világot. Szórakoztató volt, a főhőssel lehetett azonosulni - igen, persze hogy ez nem alapkövetelmény, de nálam előny -, rendesen meg volt írva.

Folytatás augusztus második felében.

Legyen bármi is az oka a váltásnak, nekem is jobban tetszik a Galaktika új papírja. Igazából nagy baj azzal sincs, amit rányomtattak, de azért ebben a hónapban nem okozott komoly kihívást gyenge novellát találni. Igaz, csak egy csúszott be, de az nagyon fájt.

Utolsó helyezés:

Ramón Garza Wilmot: Az ötödik lovas

Tekintsünk el attól, hogy a fájdalom megszűnése praktikus okokból sem lenne szerencsés, mert ha a szög helyett az ujjamra csapnék a kalapáccsal, és nem érezném, lehet, hogy pépesre klopfolnám. Higgyük el, hogy a technológia csak az egyik hadban álló félnek áll rendelkezésére. Ha belegondolok, az észak-amerikai hatalmi berendezkedésben még egész jó ötletek vannak. De azt nem tudom elnézni, hogy egy novellában fél oldalon taglalják egy szereplő élettörténetét (pláne, hogy igazából nincs is jelentősége), majd csaknem három oldalon keresztül előadást tartanak a tárgyalt technológiáról. Persze mindkét leírás dögunalmas is. Ha pedig az ember átrágta magát mindezen, kap egy meglehetősen kiszámítható befejezést, meg egy borzasztóan közhelyes tanulságot. Meg egy odavetett idézetet, hogy valahogy a címet is megindokoljuk.

Az első helyezéssel nehezebb dolgom volt. Antal József, J. G. Ballard és S. C. Sykes versenyzett az aranyért. Sykes-ot diszkvalifikáltam, mivel a Retro rovatban indult – az ismétléseket majd ínségesebb időkben díjazom. A másik kettő között egy hajszállal

J. G Ballard: Halálos zuhanás

című műve kerekedett fölül. No persze a science-fiction szókapcsolat első előtagját nem érdemes keresni a novellában, de az elbeszélés annyira lendületes, a két központi karakter annyira él, hogy nem tudok ezért haragudni. Meg tönkre is tenné a varázst, ha megkísérelné elmagyarázni, hogyan sikerült feldönteni a tornyot. És akkor egy kérdés irodalomtudományban jártas olvasóimhoz: ez a novella mágikus realista? Mert én ehhez a kategóriához sorolnám, de nem vagyok biztos a dolgomban.

Valahogy a rosszabb írásokról mindig többet írok. A kritika a rosszindulatú emberek műfaja lenne?

Kim Stanley Robinson A rizs és a só évei című művéről szóló kritikám elolvasható az Intergalaktikán, a következő helyen:

http://www.intergalaktika.hu/profiles/blogs/a-vilag-europa-nelkuel

Eljött az október is, bár én a héten még nagy lelkesen meghirdettem egy jövő heti eseményt szeptember 13-ára, így ismét újságosnál jártam. Aztán meg olvastam.

Ami a Robotvilág novella esetében felesleges időpocsékolás volt. Már az első résszel is voltak gondjaim, de ez simán alulmúlja. Rendkívül szellemes például, hogy megtámadjuk az ellenség főhadiszállását, ha pedig kudarcot vallunk, akkor megpróbáljuk még egyszer. Ráadásul a végére a szerző még valami tanulságot is be akart illeszteni, de az nagyon nem illett az addigiakhoz. Egy mínusz.

A Thomas M. Disch novella annál inkább kedvemre való volt. Lehet, hogy szorult belém valami szadizmus, mert szeretem azokat az írásokat és filmeket, amelyekben a főhős(ök) valamilyen megoldhatatlan feladattal szembesül(nek). És ezzel a főszereplővel még együtt is lehetett érezni, hiszen egyszerű kisember. Egy plusz.

Balfrász és Tücsi írásával ugyanaz a bajom. Szépen felépítenek egy tudományos-fantasztikus alapszituációt, aztán nem írják meg belőle a művet. Oké, esztétikailag rendben vannak a novellák, de ez így nem igazán science-fiction. Ami megint csak nem baj, de én azért vásárolom a Galaktikát, mert science-fiction novellákat szeretnék olvasni. Se plusz, se mínusz.

McDevitt tud írni, ezek szerint novellát is. Minden bizonnyal sakkozni is tud, míg én csak a játék alapjait ismerem. Szerencse, hogy a szerző elmagyarázta, mi is a Benkő-csel lényege. Nagyon jó, hogy a végén bizonytalanságban hagyja a szereplőket és az olvasót is. Egy plusz.

A portál nem győzött meg. Nem véletlen a Lukjanyenkó-utalás: ez tisztára ugyanaz a világ, amiben az Őrség-könyvek játszódnak. Persze lehet, hogy Oroszország tényleg ilyen, de azért nem ártana némi egyéniséget vinni a stílusba. A tulajdonképpeni történetet egy mondatban össze lehet foglalni, ezt most spoiler-okokból nem teszem. Annyira nem gyenge, hogy mínuszozzak, de nem ér pontot.

Valószínűleg az Elizabeth Bear-novella női olvasókra van kalibrálva. Nekem legalábbis érzelgősnek, szinte nyálasnak tűnik. Egy harci eszköz ne legyen már művész meg jótékonysági intézmény! Egy mínusz.

A Niven-írás jó volt, szépen fel volt építve, poénok is voltak benne, mégis van egy olyan érzésem, hogy két hét múlva nem fogok rá emlékezni, vagy ha mégis, az a rendkívül logikus cím miatt lesz. Azért egy pluszt megérdemel.

Összegzés: +1

Szóval érdemes volt megvenni, de azért láttunk már jobb Galaktikát is az utóbbi időben (is).

Egyébként ha rajtam múlna, nem erőltetném ezt az egy hónap-egy téma szerkezetet, így vegyesen sokkal érdekesebb, és nincs annyira megkötve a szerkesztő keze, ami a novellákat illeti.

Mindenekelőtt gratulálok Nitának a könyvcsomagjához, bár nem tudom, a kies Skandináviában mennyire követi a hazai eseményeket. Mindegy, a könyvek megvárják.

A Galaktika a jelek szerint komoly merényletet készül elkövetni a pénztárcánk iránt: az első, ami a magazin átlapozása közben feltűnt, hogy egyszerre öt új kiadvány jelent meg, és nem is akármilyenek: a China Miéville-, a Harrison- (na jó, az annyira nem új) és a Jeschke-regény nagyon izgatja a fantáziámat, de alighanem az M. John Harrison-könyv is jó lehet.

Ennyi ígéretes könyvet egyszerre kiadni viszont nem jó ötlet. Sokan igyekeznek beszerezni az összes GFK-kiadványt, azoknak ez rengeteg pénz, meg nekem is rengeteg pénz, akit azért a zöme érdekel. Aztán ha a fanatikus úgy dönt, hogy egyikkel-másikkal vár még, előfordulhat, hogy kijön megint egy másik könyv, így egy biztos vásárlóval kevesebb lesz. Nálam meg az a helyzet, hogy volt már egy év is, hogy nem vettem Galaktika-kiadványt - leszámítva a magazint - most meg egyszerre ittvan négy-öt igen izgalmas darab. Jobban is be lehetne ezt osztani!

A Bioshockról már olvastam, és azon töröm a fejem, hogy hol, mert nem sok számítógépes játékokkal foglalkozó magazint olvasok. De akárhol is volt, meglehetősen ugyanez volt az összbenyomás. Lehet, hogy déjá vu?

A hibridautók hanggenerátoráról szóló cikkben zavart, hogy kb. fél mondatnyi az értékelhető információ, a többi mind a szerző spekulációja. Akkor már inkább írja meg egy novellában!

A Metropolisról szóló cikkel meg az a gáz, hogy az Indexen vagy hol hónapokkal ezelőtt olvastam.

Nekem úgy tűnik, hogy a novellák szövegében most kevesebb az illusztráció, ami mindenképpen jó hír, mert akkor több a szöveg. A lábléc persze alaposan ki lett dekorálva reklámmal, de azt olvasás közben úgyis automatikusan kiszűri az agyamba épített AdBlocker.

Hátravan még a feketeleves: maguk a novellák.

Még mindig nem helyezem át ide a solariás pontozásomat, de azért azon túl is ébreszt bennem gondolatokat a Galaktika. Különben is régen írtam már scifi tárgyú bekezdést, pedig ez az SFBlogs, vagy mi a fene.

Kezdjük a borítóval. Hát lehet, hogy klasszikus, de nekem kicsit túl kusza. Nem jött be. A belső képekkel ugyanaz a bajom, mint Nitának: nem kéne az euroconos képeket erőltetni. Arra ott van az Intergalaktika, ott lehet neki galériát készíteni. Annyira azért nem látványosak a magyar tudományos fantasztikum prominens képviselői, hogy ezért lemondjak a rendes képekről.

A Lukjanyenkó-interjú szóról szóra ugyanaz, mint a Zona.hu-n lévő? Mert ha igen, akkor ez nem túl elegáns megoldás. Mint ahogy persze az se, hogy az írók nevét gyakorlatilag lábjegyzetbe száműzték, pedig nem hiszem, hogy sokan vennék meg a magazint a tudományos cikkekért. Nem azért, mert azokkal baj van, de azért a Galaktika alapjában még mindig egy irodalmi folyóirat, nehezen tudom elképzelni, hogy valaki pont a Veszély a múltból címre kattan rá, és ezért venné meg a lapot. Talán érdemes lenne megint megkérdezni az olvasókat, hogy miért veszik, miért szeretik / nem szeretik a Galaktikát.

A tengermélyről szóló összeállítás nagyon érdekes, csak egy korábbi hibám miatt kevés újat tudtam meg belőle. Ugyanis elolvastam Frank Schätzingtől a Híradás egy ismeretlen univerzumból című könyvet, így bölcsész agyamhoz képest elég jól képben vagyok a tengerek mélyét illetően.

A novellák közül legjobban a Terry Bisson-írás jött be: éppen, ami nem scifi. A második meg a retró-novella lett. De lehet, hogy tényleg túlságosan is “kemény kezű ítész” vagyok, vagy legalábbis válogatós. Viszont örülök neki, hogy nem volt ebben a számban folytatásos kisregény. Sajnos az eddigiek jelentős része csalódást okozott nekem, ha meg már kisregény, akkor inkább tegyük be valami nagyobb terjedelmű antológiába.

Másfél nap alatt végigolvastam a magazint, tehát nem lehetett nagyon rossz. Maradjunk annyiban, hogy ez egy közepes szám volt, kár, hogy több novella nem fért bele.