Archive for the 'Humor' Category

Hogyan keserítsük meg futásunkat?

Nem nagy titok, hogy a rendszeresen futók jelentős része azért szánja ideje egy részét e tevékenységre, hogy felesleges kilóitól megszabaduljon, illetve megakadályozza azok létrejöttét. Apai dédanyám úgy tartotta annak idején, hogy egy orvosság annál hatékonyabb, minél rosszabb az íze. Vagy igaz, vagy nem, mindenesetre ennek szellemében adok pár tippet arra, hogyan nehezítsük meg futásunkat.

1. Ne menj el előtte vécére!

Jelentéktelen apróságnak tűnik, de csak addig, amíg a második kilométer után, hogy megszabadulj a felesleges salakanyagtól. Amit persze cipelned kell magaddal, ráadásul gyakran sietősen akar már távozni, azaz jövel’ hascsikarás és hasmenés. Ez jelentősen képes megnövelni a futósebességet, különösen, ha kevés a dús lombozatú bokor a terepen.

2. Viselj kínai tornacipőt!

Futáshoz alapvetően edzőcipőt célszerű húzni, de a hajszálvékony talpú standard kínai tornacipőben sokkal érdekesebb. Különösen, ha a táv egy részét betonon tesszük meg, de egyébként is figyelemre méltó jelenség, ahogy érezzük, hogy a talpunk (nem a cipőé! a mienk!) kezd ketté válni. Ilyenkor csúszik félre a talpbetét a cipőben, amely első osztályú vízhólyagokat tud produkálni, ezzel egybekötve három nap sántikálást. Azért a távot még befejezheted!

3. Egyél görögdinnyét!

Amíg nem próbáltam, nem gondoltam, hogy kedves nyári gyűmölcsünk is potenciális veszélyforrás, pedig nagyon is az! A dinnye leve ugyanis futás közben jól érezhetően lötyög az ember gyomrában, ami okozhat hasmenést is, de ha nem is okoz, legalábbis megduplázza a futó kínjait és izzadságának mennyiségét.

4. Egyél főtt tojást!

Tulajdonképpen a dinnye még egy viszonylag lájtos kaja. Na de a tojás! Főtt tojás elfogyasztása után úgy érzed magad futás közben, mintha a tojással megegyező térfogatú sörétet fogyasztottál volna el: azaz borzasztó nehéznek érzed magad, és piszkosul szenvedsz. Talán nem izzadsz annyira, mint a dinnye esetében, de a gyötrelem garantált.

5. Igyál sört!

Egyáltalán nem vagyok a sörivás ellensége, de jobban szeretem úgy időzíteni azt, hogy a sört a futás után fogyasztom el. Előzetes fogyasztásnál ugyanis remek demonstrációját kapjuk annak, hogy mennyit rontja a kondíciót az alkohol. Egy korsó sörrel még lehet próbálkozni, kettőtől fölfelé már csak vánszorgás lesz a dolog vége.

6. Állj meg gyakran!

A közhiedelemmel ellentétbe egy távot sokkal kevésbé fárasztó egyben lefutni, mint részekre darabolva. Szerencsétlen szervezet ugyanis éppen átállna a futásra, mire elkezdünk gyalogolni, aztán mire azt szokná meg, megint futunk. Na nem, ez nem így működik. Illetve működik, csak iszonyúan fárasztó.

7. Válassz sokkal gyorsabb/lassabb edzőpartnert!

A sokkal gyorsabbat nem kell magyarázni, de a sokkal lassabb sem jó, mert állandóan meg kell állni (ld. 6. pont), hogy megnézzük, megvan-e még, nem futhatjuk a saját tempónkat, ami pont kényelmes lenne, és ha netán még beszélgetni is akar, akkor végképp nem marad levegőnk a szervezetünk számára.

 

Ezeken kívül persze vannak még triviális módszerek, mint  a tűző napon futás, a hegynek felfelé futás vagy éppen az ólomrudak cipelése, de azt hiszem, a fentiek segítségével is kiváló programot tudtok összeállítani.

Jó önkínzást!

A 003-as ügynök története

angolugynok1.JPG Bizonyára szakmai ártalom, valószínűleg részben családi örökség, de nagyon szeretem a történelmi regényeket. Emellett szeretem a poénos regényeket is, de sajnos mindkét kategória ritkán található meg egy  könyvben. Szerencsére Julian Rathbone könyveiben poénok és történelmi tények is szép számmal találhatók, és persze ez utóbbiakat az író alaposan átértelmezi. Az utolsó angol király Harold Godwinson történetét dolgozza fel - ő volt Anglia utolsó angolszász királya, míg az Albion királyai a messzi Vidzsajanagarból érkező utazók szemével láttatja a rózsák háborúját.
Az angol ügynök a 19. század első felének angol történelmét dolgozza fel, a waterloo-i győzelemtől Wellington herceg haláláig. Az elbeszélő Charlie Boylan, a kicsi, szőrös öregember, aki állítása szerint a Secret Service különleges ügynöke volt, és most elmaradt fizetését követeli - különben nyilvánosságra hozza a nála lévő kompromittáló iratokat.

Charlie-tól (vagy Josehphtől?) megtudjuk, hogy a korszak minden valamirevaló lázongásában benne volt a belügyminisztérium keze, egészen konkrétan ők provokálták azokat ki, akár ártatlan emberek meggyilkolása árán is. Sajnos a történelmi események többsége eddig ismeretlen volt előttem, így például a peterloo-i mészárlásról is itt olvastam először, de vallomása szerint Charlie nevéhez fűződik Shelley halála is.
A könyv varázsát fokozza, hogy a könyv végéig sem tudjuk meg, hogy Charlie valóban az a bérgyilkos, akinek mondja magát, vagy csak egy kiváló képzelőerővel megáldott szélhámos. És persze szintén remek a sok utalás korabeli, vagy akár mai eseményekre is.

Van-e német humor?

A német nép körülbelül annyira híres humoráról, mint a vendégszeretetéről, vagy a magyar nép az optimizmusáról. Ennek ellenére próbálkoznak, a karneváli ökörködésektől a tévéshow-kig, még attól sem riadnak vissza, hogy németesítsenek török humoristákat. Évről évre rendeznek stand-up comedy versenyeket is, de jaj annak, aki odakapcsol, mert fél perc alatt teljesen lefárasztják a versenyzők. Szóval alapjában véve nincs még egy olyan humortalan nemzet, mint a német.

Ettől függetlenül tegnap jót mulattam egy német színdarabon. Echt német az írónője, Ingrid Lausund, igaz, az előadók magyar egyetemisták voltak, lehet, hogy német színészekkel nehezebben ment volna. A Hysterikon egy szupermarketben játszódik, ahol van mindentudó eladó, a Nagy Őről ábrándozó fiatal fekete lány, gyilkosságra készülő férfi, paranoid nő, még testét árubabocsátó pultosnő is. És persze ezek mindenféle interakcióba kezdenek egymással. Mire az ember elmerülne a darabban, rögtön felbukkan az eladó, aki brechti módszerrel kizökkent bennünket a darabból. A szituációk a végtelenségig sarkítottak, ahogy egy szatírához illik is. A poénok viszont nagyon ütnek.

Na most akkor mégis van német humor, vagy mi?  Van válasz a rejtélyre: a darab feléig azon gondolkoztam, mire emlékeztet ez engem. Akkor rájöttem,hogy Az élet értelmére a Monty Pythontól. Szóval van német humor, csak angol receptúra alapján kell készíteni.

Az új Indiana Jones-film - kétszer

Mivel holnap valószínűleg nem sokat ülök gép előtt, már ma megírom az esti mozi értékelését, biztos, ami biztos, két példányban.

1. Harrison Ford for President!

Kicsit aggódva léptem be a moziba, nem voltam benne biztos, hogy egy 65 éves színészből mennyire lehet akcióhőst csinálni. De még mennyire hogy lehet! Persze látszott Ford mozgásán, hogy nem mai gyerek, de a rendező mindezt nagyon ügyesen koreografálta meg. Ráadásul még a korábbi filmeknél is erősebben érződött az önirónia: oda-odakacsintottak a nézőnek, hogy nem kell ezt komolyan venni, ez csak játék. Ami újdonság volt az eddigi részekhez képest, hogy ezúttal sokal több valós információ jelent meg a filmben, és a történelmi tényeket egyáltalán nem hamisították meg. A mellékszereplők remekül alájátszottak Fordnak, külön öröm volt  a sok szóvicc is, amit ezúttal kiválóan ültettek át magyarra. Azt hiszem, megnézem még egyszer.

2.  Oltári nagy blődli

Kicsit aggódva léptem be a moziba, nem voltam benne biztos, hogy egy 65 éves színészből mennyire lehet akcióhőst csinálni.Hát nem lehet! Legalábbis Harrison Ford vánszorgása szánalmas paródiája volt annak, amit eddig Indiana Jones-ként ismertünk, és ezt még fokozta az az idétlen mozgás, amit a rendező erőltetett rá. Némi öniróniával még lehetett volna segíteni a dolgon, de ezek véresen komolyan vették az egészet - és a film felénél elvesztették a közönséget. Amit meg történelem címén kapunk a filmtől, az egy tragédia: tizennyolc éven aluliaknak nem is engedném megnézni, mert még emiatt mondanak zöldségeket a töri érettségin. Ehhez képest a Frigyláda dokumentumfilm volt! Ha Ford teljesítményét még alul lehet múlni, az a mellékszereplőknek sikerült. Egyszerűen gyalázat volt, amit műveltek, ráadásul a többség úgy játszott, mintha körülötte forogna a sztori. Az eredeti angolban is gyengécske szóvicceket ráadásul teljesen félrefordították. Kidobott pénz volt.

Hát meglátjuk, melyik előrejelzés jön be, bízom abban, hogy közelebb lesz az elsőhöz. :)


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu