Sok szempontból különleges év számomra a 2008-as, abban is, hogy minden eddigi évnél több novellát fejeztem be. Eddig kettőnél több alkotásom nem született egy naptári évben, most július végére megszületett a harmadik is, azaz íme, itt az op. 8.

Régóta szerettem volna olyan novellát írni, amely nem a jövőben, de még csak nem is a jelenben, hanem a múltban játszódik. Az Oliphant mindjárt több múltban is játszódik. A science résszel persze kicsit adós maradtam, de hát próbáljon meg valaki hitelesen megmagyarázni  egy időgépet…

Az alkotás itt olvasható (meg majd idővel nyilván máshol is):

Mayer István: Oliphant

Érdekes, eddig azt hittem, hogy a sör nyugtatja az embert, mint ahogy elvileg annak a néhány fokozottan gyógyhatású készítménynek is ilyet kellene művelnie, melyeket mintegy negyedórája szedtem be. Ehhez képest úgy érzem magamat, mint egy Duracell-nyuszi a futópálya kezdetén, teljesen fel vagyok spannolva. Lehet, hogy a lecsós csirkemáj a ludas?

Mindenesetre a csupán némi túlzással SFPortal-találkozónak nevezhető esemény azért elég jó programnak bizonyult estére, még ha a 3:0-s eredménnyel zárult spanyol orosz EB-elődöntőn sem valószínű, hogy elaludtam volna. Az erősen családias jellegű összejövetel egyetlen negatívuma számomra az volt, hogy a szokásosnál több magánéleti téma került elő, és mivel nem rendelkezem magánélettel, értelemszerűen kevéssé tudtam aktívan résztvenni a beszélgetésben.

Viszont nyilvánvalóvá vált, hogy bele kell húznom a novellaírásban, mert Gumipók is történelmi tárgyú novellát tervez, és ha az övé lesz előbb kész, mindenki azt fogja hinni, hogy őt koppintom. Úgyhogy Roland őrgróf és XI. Konstantin, készüljetek, hamarosan találkozunk! Holnaptól ismét egyedül enyém a könyvtár, és a pénteki olvasók gyakorisága a fehér hollókéval mérhető össze, így itt az ideje, hogy elkészüljön a vázlat. Annál is érdemesebb belevágni, mert ma este egy kicsit megint elkezdtem sajnálni magam, és ha valami alkotó tevékenységet végzek, akkor ezt abbahagyom.

Azt még be kell jelentenem, hogy a következő 4-5 napban erőteljes visszaesés várható a blogom gyarapodásában, mivel vendégül látom bátyámat, így nem lesz biztosított az a szerzetesi magány, ami a blogíráshoz nekem szükséges.

Persze azt még mindig nem tudom, mitől fogok elaludni…

Amit az írás és jómagam kapcsolatáról feltétlenül el kell mondani, hogy az írásom ronda. Nagyon, és mindig is az volt. Viszont fogalmazni a kezdetektől szerettem, és nem is voltam rossz benne. Csak időnként a műfajt tévesztettem el. Mert én bizony úgy harmadikos koromban is regényt akartam írni. Valami kalandos, akciódús krimiféleség lett volna, a címe, ha jól emlékszem, Hajó az aknaóceánon lett volna. Illetve volt is. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a munkát nem előzte meg a koncepció alapos kidolgozása, így a második A4-es oldal közepe táján, a 3. fejezetben elakadtam. Aztán később már nem akartam újrakezdeni.

Valamikor felső tagozatos koromban is nekivágtam egy regénynek, de arra egyáltalán nem emlékszem. Akkortájt vetettem magamnak egy naplót is, amivel két gond volt: az egyik, hogy rendszertelenül írtam bele, a másik, hogy ha a régi bejegyzéseimmel nem tudtam azonosulni (értsd: már nem az a lány tetszett), kíméletlenül cenzúráztam.

A gimnáziumban ismét rossz műfajjal próbálkoztam, a verssel. Többnyire poénos verseket írtam, rendszerint egyes osztálytárs leányzóknak ajánlva, a legsikerültebb talán István király trónra jutását dolgozta fel. De írtam verset a Piroska és a farkasból is, illetve James Bond haláláról. Sajnos ezek az örökbecsű alkotásaim már nincsenek meg. Írtam néhány komoly verset is, de azok még szerintem is rosszul sikerültek, igaz, az egyiket azért beadtam az iskolai versíró pályázatra, ahol a megtisztelő “helyezetlen” címet nyertem el.

Legközelebb 19 évesen kapott el az írási láz. Írtam egy rakás verset is, amikor éppen rámjött a bolondóra. Mivel ezek amolyan hirtelen felindulásból elkövetett költemények voltak, valószínűleg elég szörnyűek lehettek. Aztán jött a science-fiction. Persze megint regényt akartam írni, az időm meg is volt rá, lévén, hogy csaknem három hónapot kórházban tétlenkedtem. Ezúttal valamilyen körülbelüli cselekményvázlatot készítettem. Vallásos tárgyú sci-fi akart lenni, a hőseimet technikai eszközökkel végigutaztattam volna mennyen, purgatóriumon és poklon, és persze egyik sem olyan, mint amilyennek gondolnánk. Ja és a lelkük egy teleportációs kísérlet során hagyja el a testüket. Ezzel már 10 oldal felé jutottam, de valamiért nem folytattam. Mondjuk, van egy tippem…

Aztán hosszabb szünet, majd jött az újratöltött Galaktika első novellapályázata. A Szabad akarat két töprengés, majd két estényi gépelés után született meg. Eléggé megosztotta olvasóit, de azért a második hely az akkor is második hely. Bőven elég volt ahhoz, hogy később is írjak novellákat. Rájöttem viszont, hogy nem vagyok egy tömegtermelő, beálltam az 1 év/2 novella tempóra. Az idén ezt alighanem túl fogom lépni, de tavaly csak egyet írtam, úgyhogy az átlag stimmel.

Hogyan tovább? Ugyanígy. Ha nincs jobb dolgom, írogatok, és ha nincs jobb dolgotok, olvassátok. Egyik hibám - ha ez hiba -, hogy ambícióim nem nagyon vannak. És egyelőre nem tervezek regényeket…

Ha még nem felejtettem el teljesen latinul, akkor Szent Ágoston klasszikus "Vedd, olvasd!" szózatát a fentiek szerint kell többes szám második személybe áttenni - persze ha ez egyáltalán latinul van. De talán igen.

Szóval még az eddigieknél is jobban közzétettem Döntéskényszer című novellámat, mert már nemcsak a honlapom egy rejtett zugában, hanem a Solarián is olvasható, sőt, bírálható, netán dicsérhető. Utóbbi kettőt különösen értékelném.

Szóval irány a Solaria, a nevemnél meg lehet találni, ha valaki pedig elfelejtette, mi a nevem, megnézheti a Névjegy fülnél.

Jó szórakozást!

Sikerült visszaállítanoma fél év /novella sebességemet, mivel tegnap este összeütöttem legújabb alkotásomat. Így viszont megszületett a két egymást leggyorsabban követő novellám is, hiszen a Döntéskényszer is még csak egy hónapos, az ifjú Fehér karácsony pedig még meleg.

Most éppen az a dilemma nyomaszt, hogy hogyan juttassam el az érdeklődőkhöz, hogy

1. Döntéskényszer: ne rontsam el az esélyemet egy Galaktika-beli publikálásra.

2. Fehér karácsony: ne diszkvalifikáljam magam a Hőhatár pályázatról.

Persze kérdés, hogy mit tekintünk publikálásnak. Ha emailben mindenfelé küldözgetem, az nyilván nem az, de vajon egy solariás megjelenés, vagy éppen az írás honlapomra felkerülése publikálás-e? Ezt persze könyvtárosként kéne tudnom, de az elektronikus megjelenés egy elég vitatott terület.

Mindenesetre megírtam volt, úgyhogy talán tíz éven belül el is készül első kötetem. Csak az bosszant, hogy kb. fél órával azután, hogy befejeztem, egy az alapötletemhez igen hasonló motívumra bukkantam A Keringésben. Most ki fogja nekem elhinni, hogy nem loptam?