A belinkelt bejegyzésben már említést tettem első idegen nyelvű megjelenésemről, most eljött az ideje, hogy ezt közkinccsé tegyem. Az Opera Omnia szekcióban megtalálható Begegnung mit dem Bekannten című mininovellám és annak magyar fordítása. Ha némi áthallást éreznétek, az nem biztos, hogy a véletlen műve.

Jó szórakozást hozzá!

Nem szép dolog hosszú időre magára hagyni az embernek a blogját, pláne nem annak olvasóit, így jelentkezem. Igen, tudatában vagyok annak, hogy adósotok vagyok nem kevés olvasnivalóval, de egy ideje az agyam átkapcsolt túlélőmódra, ami jelen esetben azt jelenti, hogy egyes rendszereket, így a kreativitást is, lekapcsolt. Ha azt mondjátok, erre, hogy nem vagyok normális, készséggel elismerem, ha jól emlékszem, a “hét titkos” bejegyzésben ezt annak rendje és módja szerint el is ismertem (ld. itt). Alighanem sok napsütésre van szükség arra, hogy visszaálljon teljes értékű működésem, remélem, nem kell erre májusig várnom.

Mivel a feltétlenül szükséges dolgokon kívül nem csinálok semmit - na jó, Meetupra elmentem -, természetesen a terveim is állnak, bár az előző bekezdésben említett Jancsi és Juliska-parafrázisra azért összedobtam valamit. Viszont az egy lendületre írás volt, ami, mint tudjuk, nem a minőség garanciája. Meg hát ugye volt itt szó az avanás pályázatról is, még azt is kitaláltam, hogy Enit fia, ifjabb a bosszúszomjas ifjú Denjar történetét írom meg, de ha ilyen tempóban haladok, sosem lesz belőle novella. Azt viszont kitaláltam, hogy legújabb SF-írásomat, az Aki nem tudja címűt megméretem a Preyer-pályázaton. Már csak rá kell vennem magam, hogy kinyomtassam, írjak egy kísérőlevelet és elvigyem a postára.

Aztán van tartozásom is, elsősorban egy - félve írom le a szót - kritika a Káosz-őrségről, amit már decemberben elolvastam, szóval ha így húzom az időt a továbbiakban is, kénytelen leszek újra elolvasni. Aminél persze rosszabb dolgot is el tudok képzelni. Időközben elolvastam a Rajjal ismertté vált Frank Schätzing legújabb, Limit című könyvét is. Talán inkább akció-krimi, mint SF, de van benne űrfelvonó, holdi hélium-3-kitermelés meg repülő motor is, úgyhogy azért bőven a blog témájába vág. Egyelőre csak németül hozzáférhető, de nem lepne meg, ha hamarosan a magyar boltokba is eljutna.

Nem írtam arról sem, hogy megnéztem Az időutazó feleségét is és nagyon tetszett, ahogy A tökéletes trükk is, noha ez utóbbi utolsó utáni csattanója még az azt megelőzőnél is hihetetlenebb volt (aki látta, tudja, miről beszélek, a többieknek meg nem árulom el).

Na, szóval tessék biztatni, aztán majd összekapom magam és írok a fentiekről. Mi baj érhet most, hogy tananyag lettem. (ezt nem linkelem).

2009 decemberét megelőzően utoljára 2006  februárjában jelent meg irodalmi alkotásom nyomtatásban, ehhez képest ebben a hónapban kettő is napvilágot látott. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy 2006 óta nem is nagyon erőlködtem, hogy nyomtatásba kerüljenek a műveim, és ahogy ma megnézegettem “korai” alkotásaimat, legtöbbjük nincs is elég jól kidolgozva ahhoz, hogy érdemes legyen offline publikálni őket.

Élők című novellám idén nyáron született, egy évszakot kihagyva most talált utat a Galaktikába. Annyit érdemes elmondani róla, hogy míg korábban minden novellám megkezdésekor tudtam, hogy a végén mire és hogyan fogok kilyukadni, ezúttal az írás közepén komolyan el kellett gondolkodnom, hogyan tovább. És tulajdonképpen ekkor került be az írásba az a csavar, ami miatt egyáltalán érdemes elolvasni.

Az elmúlt hétvégén félig-meddig az egyik szervezőnek tett szívességből részt vettem egy német nyelvű irodalmi workshopon (de utálom ezt a szót!). A záró feladat egy irodalmi szöveg megalkotása volt, nekem egy egyperces jött össze, aminek a Begegnung mit dem Bekannten (Találkozás az ismerttel) címet adtam. A műhelymunka vezetői szépeket mondtak róla, nyilván ez az egyik oka, hogy mindjárt be is került a magyarországi németség hetilapja, a Neue Zeitung Signale című irodalmi mellékletébe. Ez baromi gyorsan ment: a novella megírása - ha az ötlet érlelését nem számoljuk - kb. 25 percig tartott, a megírás és a megjelenés között pedig egy hét sem telt el. Persze most kimondva-kimondatlanul azt várják tőlem, hogy írogassak a nemzetiségem nyelvén, de nem tudom, lesz-e ebből valami.

A továbbiakról: egy novellám majdnem kész van, még két tesztolvasótól várok véleményt illetve tippet vele kapcsolatban. Hogy aztán mihez kezdek vele, még bizonytalan: bár a Galaktika logikus választás, de nem az egyetlen. Még megfontolom. Érdekel a Kulcssoft Zsoldos-életműhöz kapcsolódó pályázata is, már alakul a fejemben, miről is akarok írni. Valószínűleg nem lesz benne “science” elem, de hát fantasyt írni sem szégyen. Ha maradok a jelenlegi elképzelésemnél, Az utolsó kísértés után egy emberöltővel fog játszódni a történet.

Van még egy korábbi ötletem is, ami talán meglepő, de szintén nem scifi. Tulajdonképpen fanfiction, csak nem egészen a megszokott módon. A Sonata Arctica kedvenc együtteseim egyike, White Pearl, Black Oceans című számukat pedig különösen kedvelem, zenéjét és szövegét egyaránt. A dal egy világítótorony őréről szól, akit leütnek, mikor a faluban teszi a szépet egy nőnek, így őrizetlen marad a torony, ami egy hajó vesztét okozza. Azt hiszem, jó kis borzongató Poe-utánérzés novellát lehet belőle összehozni. Arról persze fogalmam sincs, hol lehet ilyesmit publikálni, de hát először meg is kell írni, és még nem az jön a sorban.

Szóval, ha a kedvem kitart, lehet, hogy évi kétnovellás szerzőből akár háromnovellássá is kinőhetem magam.

Mivel már az előrehozott januári Galaktika sincs messze, meg hát én is gyorsan lecsaptam a magazinra, a szokásosnál korábban jelentkezem az értékeléssel is. A Hargitai-tanulmány eddig igen jó, talán a legjobb az új Galaktika eddigi ismeretterjesztő cikkei közül, kíváncsian várom a folytatását.

Novellafronton kicsit nehéz dolgom volt. Részben azért, mert a sajátomról nyilván nem fogok véleményt mondani, így egy jelölt kiesett a legrosszabb / legjobb darabért folytatott versenyből, részben, mert egy novella számomra messze kimagaslott a mezőnyből.  Amikor elkezdtem ezt a “Worst and Best of…” -sorozatot, azt a szabályt állítottam fel, hogy többrészes műveket és a Retro rovat novelláit kihagyom a  versenyből. Most mégis az utóbbi szekcióból kerül ki a legjobb.

Megjegyzem, a Delany-írás is igen ígéretesen kezdődik, így még az is lehet, hogy jövő hónapban a másik szabály is borulni fog. Van ilyen. Ha nem lenne a Cherryh-novella, alighanem Kuczka Az élő babákja szerepelne a legjobban. Nem túl eredeti sztori, de nagyon élvezetes stílusban íródott. No de lássuk a gyengét! Larry Niven bizony meglepetést okozott: kellemetlen meglepetést. Eddig mindig hozta a jó minőséget, de ez A leghidegebb hely elég halovány teljesítmény. Egy gyenge poénra épül az egész, azt annyi. Az átkelés sem tartalmazott sok újdonságot, de annak legalább szépen felépített története volt izgalmas karakterekkel. Úgyhogy a Hónap Leggyengébbje címet  Larry Niventől A leghidegebb hely kapja.

A Hónap Novelláját már fentebb elfecsegtem: C.. J. Cherryhtől a Kasszandra. Nagyon jó a képi világa - már ha lehet ilyet mondani egy írásműre, rendkívül hatásos, megragadja az olvasót. Eleinte arra számítottam, hogy 1945 Drezdája lesz a város, ahol játszódik, de így is majdnem olyan erőteljes volt a befejezés. És minden jó, ha jó a vége alapon a magazin összesített mérlegét is a jó felé billentette.

Nevezhetném akár alkotói válságnak is, de nem csak az írásra vonatkozik, hanem minden produktív szellemi tevékenységre. A dolog összefüggésben lehet azzal is, hogy munkahelyemen most van egy gyakornokom: ilyenkor ugyanis nem csak neki, hanem magamnak is keresek munkát, tehát nem írogatással töltöm az időt, és persze estére jól el is fáradok.

Igazából három dolognak illene rendesen nekiállnom:

1. Megírni végre azt az elbeszélést, amibe december elején fogtam bele. Nem könnyű, mert éppen csak elkezdtem a felvezetését, meg jól akarom megírni, de ha nem csinálom, akkor nehéz lesz.

2. A közeljövőben esedékes  szerepjátékbeli debütálásomra háttérsztorival kellene ellátnom a karakteremet. Ötlet itt is akad, csak le kéne ülni az elé a nyomorult szövegszerkesztő elé.

3. Kaptam egy kedves ismerősömtől egy rejtvénysorozatot: kicsit IQ-teszt, kicsit műveltségi, eddig kétszer néztem rá, hozzá se tudtam szagolni. De ha jó alaposan megrágnám, talán tudnék vele valamit kezdeni.

Ehelyett mit csinálok ma este is? Megeszem a vacsorát, megnézem a Children of Ment, aztán olvasom a könyvemet az ágyban.

Világ lustái, egyesüljetek!

Hetedik novellámat - mint arról már beszámoltam - a Hőhatár novellapályázatra írtam, ami minden jel szerint beleállt a földbe, legalábbis 2008 decemberében már aligha lesz eredményhirdetése. Éppen ezért ezúton - meg hamarosan a Solaria útján - közzéteszem az én pályázati írásomat, ami így év elején még némi aktualitással is bír.

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe a Fehér karácsonyt! (Kattints a címre!)

Sok szempontból különleges év számomra a 2008-as, abban is, hogy minden eddigi évnél több novellát fejeztem be. Eddig kettőnél több alkotásom nem született egy naptári évben, most július végére megszületett a harmadik is, azaz íme, itt az op. 8.

Régóta szerettem volna olyan novellát írni, amely nem a jövőben, de még csak nem is a jelenben, hanem a múltban játszódik. Az Oliphant mindjárt több múltban is játszódik. A science résszel persze kicsit adós maradtam, de hát próbáljon meg valaki hitelesen megmagyarázni  egy időgépet…

Az alkotás itt olvasható (meg majd idővel nyilván máshol is):

Mayer István: Oliphant

Érdekes, eddig azt hittem, hogy a sör nyugtatja az embert, mint ahogy elvileg annak a néhány fokozottan gyógyhatású készítménynek is ilyet kellene művelnie, melyeket mintegy negyedórája szedtem be. Ehhez képest úgy érzem magamat, mint egy Duracell-nyuszi a futópálya kezdetén, teljesen fel vagyok spannolva. Lehet, hogy a lecsós csirkemáj a ludas?

Mindenesetre a csupán némi túlzással SFPortal-találkozónak nevezhető esemény azért elég jó programnak bizonyult estére, még ha a 3:0-s eredménnyel zárult spanyol orosz EB-elődöntőn sem valószínű, hogy elaludtam volna. Az erősen családias jellegű összejövetel egyetlen negatívuma számomra az volt, hogy a szokásosnál több magánéleti téma került elő, és mivel nem rendelkezem magánélettel, értelemszerűen kevéssé tudtam aktívan résztvenni a beszélgetésben.

Viszont nyilvánvalóvá vált, hogy bele kell húznom a novellaírásban, mert Gumipók is történelmi tárgyú novellát tervez, és ha az övé lesz előbb kész, mindenki azt fogja hinni, hogy őt koppintom. Úgyhogy Roland őrgróf és XI. Konstantin, készüljetek, hamarosan találkozunk! Holnaptól ismét egyedül enyém a könyvtár, és a pénteki olvasók gyakorisága a fehér hollókéval mérhető össze, így itt az ideje, hogy elkészüljön a vázlat. Annál is érdemesebb belevágni, mert ma este egy kicsit megint elkezdtem sajnálni magam, és ha valami alkotó tevékenységet végzek, akkor ezt abbahagyom.

Azt még be kell jelentenem, hogy a következő 4-5 napban erőteljes visszaesés várható a blogom gyarapodásában, mivel vendégül látom bátyámat, így nem lesz biztosított az a szerzetesi magány, ami a blogíráshoz nekem szükséges.

Persze azt még mindig nem tudom, mitől fogok elaludni…

Amit az írás és jómagam kapcsolatáról feltétlenül el kell mondani, hogy az írásom ronda. Nagyon, és mindig is az volt. Viszont fogalmazni a kezdetektől szerettem, és nem is voltam rossz benne. Csak időnként a műfajt tévesztettem el. Mert én bizony úgy harmadikos koromban is regényt akartam írni. Valami kalandos, akciódús krimiféleség lett volna, a címe, ha jól emlékszem, Hajó az aknaóceánon lett volna. Illetve volt is. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a munkát nem előzte meg a koncepció alapos kidolgozása, így a második A4-es oldal közepe táján, a 3. fejezetben elakadtam. Aztán később már nem akartam újrakezdeni.

Valamikor felső tagozatos koromban is nekivágtam egy regénynek, de arra egyáltalán nem emlékszem. Akkortájt vetettem magamnak egy naplót is, amivel két gond volt: az egyik, hogy rendszertelenül írtam bele, a másik, hogy ha a régi bejegyzéseimmel nem tudtam azonosulni (értsd: már nem az a lány tetszett), kíméletlenül cenzúráztam.

A gimnáziumban ismét rossz műfajjal próbálkoztam, a verssel. Többnyire poénos verseket írtam, rendszerint egyes osztálytárs leányzóknak ajánlva, a legsikerültebb talán István király trónra jutását dolgozta fel. De írtam verset a Piroska és a farkasból is, illetve James Bond haláláról. Sajnos ezek az örökbecsű alkotásaim már nincsenek meg. Írtam néhány komoly verset is, de azok még szerintem is rosszul sikerültek, igaz, az egyiket azért beadtam az iskolai versíró pályázatra, ahol a megtisztelő “helyezetlen” címet nyertem el.

Legközelebb 19 évesen kapott el az írási láz. Írtam egy rakás verset is, amikor éppen rámjött a bolondóra. Mivel ezek amolyan hirtelen felindulásból elkövetett költemények voltak, valószínűleg elég szörnyűek lehettek. Aztán jött a science-fiction. Persze megint regényt akartam írni, az időm meg is volt rá, lévén, hogy csaknem három hónapot kórházban tétlenkedtem. Ezúttal valamilyen körülbelüli cselekményvázlatot készítettem. Vallásos tárgyú sci-fi akart lenni, a hőseimet technikai eszközökkel végigutaztattam volna mennyen, purgatóriumon és poklon, és persze egyik sem olyan, mint amilyennek gondolnánk. Ja és a lelkük egy teleportációs kísérlet során hagyja el a testüket. Ezzel már 10 oldal felé jutottam, de valamiért nem folytattam. Mondjuk, van egy tippem…

Aztán hosszabb szünet, majd jött az újratöltött Galaktika első novellapályázata. A Szabad akarat két töprengés, majd két estényi gépelés után született meg. Eléggé megosztotta olvasóit, de azért a második hely az akkor is második hely. Bőven elég volt ahhoz, hogy később is írjak novellákat. Rájöttem viszont, hogy nem vagyok egy tömegtermelő, beálltam az 1 év/2 novella tempóra. Az idén ezt alighanem túl fogom lépni, de tavaly csak egyet írtam, úgyhogy az átlag stimmel.

Hogyan tovább? Ugyanígy. Ha nincs jobb dolgom, írogatok, és ha nincs jobb dolgotok, olvassátok. Egyik hibám - ha ez hiba -, hogy ambícióim nem nagyon vannak. És egyelőre nem tervezek regényeket…

Ha még nem felejtettem el teljesen latinul, akkor Szent Ágoston klasszikus "Vedd, olvasd!" szózatát a fentiek szerint kell többes szám második személybe áttenni - persze ha ez egyáltalán latinul van. De talán igen.

Szóval még az eddigieknél is jobban közzétettem Döntéskényszer című novellámat, mert már nemcsak a honlapom egy rejtett zugában, hanem a Solarián is olvasható, sőt, bírálható, netán dicsérhető. Utóbbi kettőt különösen értékelném.

Szóval irány a Solaria, a nevemnél meg lehet találni, ha valaki pedig elfelejtette, mi a nevem, megnézheti a Névjegy fülnél.

Jó szórakozást!