Mémek mém hátán, most éppen Mentolosmacska  blogjáról ragadt rám egy játék, amelynek lényege, hogy a pszichológus díványát lecseréljük a zenelejátszó kütyü Shuffle módjára, az eredményt pedig közzétesszük, majd megpróbáljuk kimagyarázni. Hát lássuk, mint mond rólam a ZEN.

Mi a neved? Vagy minek kéne lennie?

Caamora: The Eleventh Hour - Nos, gondolom, az eszöz ezzel arra akar utalni, hogy már az utolsó órában vagyunk azt illetően, hogy eldöntsem, Adeptusnak vagy Mayer Istvánnak tartom magam. Pedig hát: mikor melyiknek.

Hogy alakul most az életed?

Crimson Glory: Burning Bridges - Szóval felégetem a hidakat. Hát mi tagadás,van egy olyan rossz szokásom, hogy a régi ismeretségeket nemigen ápolom. Csak erre gondolhatott.
Mi a beceneved?

Cloudscape: The Silence Within - Ha csend, hát legyen csend. Becenévről szó se essék!
Mi a főcímdalod?

Blessed By A Broken Heart: She-Wolf  - Könnyebb helyzetben lennék, ha tudnám, mi az a főcímdal (esetleg én megyek a moziban?), mindenesetre ez egy jó ütős kis szám, még ha egy hím farkassal könnyebben is tudnék azonosulni.

Mi a legjobb barátod főcímdala?

Avantasia: Glory of Rome - Hát legalábbis több olyan barátom van, aki ismeri ezt a nótát.

Hogyan fog alakulni az életed?

Scar Symmetry: The Missing Coordinates - Ha a lejátszómnak lövése nincs a jövőmről, az gáz?

Meg fogsz házasodni?

Ivory Tower: Construction Site - Ne zárjuk ki, de ezen azért még dolgozni kell.

Lesznek gyerekeid?

Shadow Gallery: Vow - Esküszik, esküszik, de mire?

Befejezted/be fogod fejezni a sulit?

Marillion: Wrapped Up In Time -Csakugyan becsomagoltak már némi időt, mióta befejeztem a sulit.
Ki a legjobb barátod?

Edguy: Aren’t You A Little Pervert Too? - Kell ezt kommentálnom? :DD
Ki lesz a jobbik feled?

Iced Earth: Watching Over Me - Nem tudom ki, de vigyázni fog rám.
Ki tetszik?

Shadow Gallery: Encrypted -Ennek szellemében ez a továbbiakban is titok marad.

Hogyan fogsz meghalni?

Sonata Arctica: Wildfire- Juj! Nem lehetne inkább még ágyban, párnák közt?
Hogy érzed magad ebben a pillanatban?

Ayreon: Disclosure - Nyilván annak megfelelő a közérzetem, hogy most számos dolgot közzéteszek magamról.

Mi a kedvenc számod?

Sabaton : Firestorm - Hát, tényleg jó, de ha már Sabaton, akkor inkább a Cliffs of Gallipoli.
Hogyan jellemeznéd a szüleid?

Ivory tower: Awake - Bár jellemezhetném őket többes számban . Anyu mindenesetre éberen vigyáz és vigyázott rám mindig.

A legjobb barátod?

Savatage: Silk and Steel - Nem volt elég a perverz, most még selyemfiúkkal is össze akar hozni? Előre látom, hogy két kérdés múlva kihozza a Song of Rolando.

A tanáraid?

Shadow Gallery: Dark - Na azért nem minddel volt annyira rossz a kapcsolatom!
Akibe bele vagy esve?

Judas Priest: Alone - Hmm. Nem is olyan hülye ez a masina, mint amilyennek megjátssza magát.

Magad?

Marillion: Whatever is Wrong With You - Úgy van tovább, hogy “… is right for me.” Szóval vagy elfogadsz a hibáimmal együtt, vagy nem - de ne számíts arra, hogy megváltozom.

Mi a legjobb tulajdonságod?

Labyrinth: Feel - Nagy szívem van.
Mi leszel, ha “nagy leszel”?

Skyclad: Polkageist - Persze, meg a Bolsoj Balett táncosa, nem?
Hogyan jellemzed ezt a tesztet?

Sonata Arctica: Don’t Say A Word - Én mondanám, de megtiltotta.
Mi dühít fel?

Zero Hour: Resurrection - A temetőkön lévő “Feltámadunk” felirat néha igen, mert ez így olyan, mint valami fenyegetés.

Mi szomorít el?

Fates Warning: A Pleasant Shade of Gray Part VIII - Az ilyen ronda esős, szürke napok, mint a mai.

Mi tesz boldoggá?

Classica: Magad vagy a csoda - Ha valam nagyon szépet, jót sikerül alkotnom vagy elérnem, az mindenképpen.
Mitől akarsz táncra perdülni?

Labyrinth: Heaven Denied - Nem juthatok a mennybe, és még álljak neki ettől táncolni? Na neeee!
Mi a kedvenc színed?

Rage: Wake the Nightmares - Hát a rémálmokhoz tán még a fekete társítható. Az tény, hogy szeretem a fekete cuccokat.

Hogyan jellemeznéd magad?

Coheed and Cambria: The End Complete:The Fall of House Atlantica Én vagyok az atlantiszi ember. Tiszta sor, nem?
Ki a legnagyobb ellenséged?

Blind Guardina: Into the Storm -A szám Morgothról és Ungoliantról szól. Na őket nem szeretem.

Kit gyűlölsz?

Stratovarius: The Kiss of Judas Az áruló, kétszínű embereket.
Kit szeretsz?

Virgin Steele:  Prelude in A Minor (The Voyage Home) - Az otthoniakat.
Kire vágysz?

Avantasia: The Toy Master - Hogy én valami játékmesterre vágynék? Vagy esetleg arra, hogy adjon nekem játékot?

Jótanács:

Cynic: Evolutionary Sleeper - A túlélés titka az alvás. Biztos.

Hogyan látnak mások?

Lana Lane: Souls of a Mermaids -Szerintetek tényleg sellőlelkem van???

Hogyan látom magam?

Blind Guardian: The Minstrel - Ez hízelgő, tetszik. Hát még ha énekelni és verset írni is tudnék. De amúgy szívesen.

Azt kívánom…

Blind Guardian: When Sorrow Sang - Nem, ezt nem kívánom. Aljas rágalom!
Szeretném…

Sonata Arctica: Letter to Dana - Szeretnék hosszú leveleket írni. De mindenki csak rövid emaileket akar kapni.

Meg akarom ölni…

Crimson Glory: Transcendence - Mi lesz itt, deicídium?

Meg akarom enni…

Shadow Gallery: Encrypted - ez mintha már lett volna. De akkor ez sem derül ki.

A fejem…

Virgin Steele: A Song of Prophecy - … tele van jóslatokkal. Amik vagy bejönnek, vagy nem.

Én vagyok…

Blind Guardian: Nom the Wise - Én vagyok Finrod Felagund tünde király és most jól lebuktam.

A legjobb tulajdonságom.. - Nem éri kétszer ugyanazt kérdezni!
A szemeim…

Edguy: Dragonfly - Akár a szitakötőé: nagyok és összetettek.

A hajam…

Savatage: Summer’s Rain - Mindig úgy néz ki, mintha megáztam volna.
 Az arcom…

Lana Lane: Night Falls - Éjszaka legalább nem látszik.

Ezt kéne tenned…

Rage: Human Metal  - Igen, let’s rock!!!

Tanulság:  legközelebb el fogom távolítani a provokatív című számokat egy ilyen teszt előtt.

AnnGel felhívásának eleget téve hét nem kimondottan köztudott, de talán érdekes tényt osztok meg az alábbiakban a tisztelt nagyérdeművel eme sorok írójáról.

1. A tőlünk két falura lakó nagynénémnél tett hosszabb látogatásokat nem számítva 15 éves koromban voltam először nyaralni, amikor bátyám diplomaosztója előtt a kollégiumában töltöttem egy hetet. Azelőtt a világ megismerését könyvekkel, osztálykirándulásokkal és egynapos utakkal próbáltam megvalósítani.

2. Borzasztóan gátlásos és szorongó gyerek voltam. Szerencsére sikerült ezen túllépnem, mára borzasztóan gátlásos és szorongó felnőtt lett belőlem.

3. Csak 13 éves koromban ismerkedtem meg közelebbről a telefon nevű találmánnyal, de hosszú ideig kimondottan féltem tőle. Most sem szívesen telefonálok, ha egy mód van rá, inkább emailt küldök, vagy más módon kerülöm meg a dolgot.

4. 14-15 éves koromban pap akartam lenni. Ott kezdett elakadni a dolog, hogy még a saját bérmálásomat sem sikerült tető alá hoznom. Meg aztán utána mégis inkább a tanári pálya kezdett el vonzani.

5. Bátyám és köztem nyolc év van, ennek ellenére rendszeresen összekevernek, volt már, hogy ikreknek is gondoltak bennünket. Hát még ha ő is szemüveges lenne…

6. 17 és 19 éves korom között egy folyamatosan súlyosbodó kétpólusú pszichés betegségben szenvedtem, melyet egy kórházi kezelés, rendszeres gyógyszerfogyasztás, és persze egy  egyetemi évkihagyás árán sikerült likvidálni.

7. Legnagyobb sikeremet nyilvánosság előtt akkor arattam, amikor 1997-ben felolvasták az ötletemet a gimnáziumi gólyabál témájára. A dolognak lett folytatása, két éve ugyanis bátyám mellett társszerzője voltam egy újabb bélás gólyabálnak. Persze a végső diadalt egyik esetben sem én arattam le.

Akkor most kéne elvileg hét embernek továbbadni a stafétát, de én önkényes szabálymódosítással csak Acélpatkányt és Sayedet kérem fel a folytatásra (ahogy az SFBlogsot ismerem, előbb-utóbb így is körbe fog menni).

Something Amiss: ez a címe annak a flash játéknak, ami az elmúlt héten jónéhány kellemes órát szerzett nekem. Nem hiszem, hogy gyakori lenne, hogy egy flash játék játékidejét órákban mérjék, és ami további pozitívuma a műnek: science-fiction az alapsztorija.

A fentiekből az is sejthető, hogy nem valami ugrabugra játékról van szó: a Something Amiss a point and click kalandjátékok nemes hagyományát folytatja. A történetről nem árulok el sokat, hiszen a harmadik epizód közepéig az a feladatunk, hogy kiderítsük, egyáltalán mi is történt a hősnővel. Mert hogy Alice Shelter azt hitte, hogy csak egy rutin MRI-vizsgálatnak vetik alá, de amikor kikerült a gépból, egyedül volt, bezárva a vizsgálóba. Az első rész ki is merül abban, hogy ki kell jutni a vizsgálóból, a továbbiak viszont kellemesen összetett kalandok. Az első két részben a programtól is lehet tippeket kérni, a harmadik részben kénytelen az ember “külső” puskát keresni, ha nem tudja, hogyan tovább. Bizony előfordult velem párszor.

Muszáj említést tenni a grafikáról, a Something Amiss ugyanis nagyon szép. Nem a végletekig kidolgozott grafikák miatt, hanem mert a képek remekül illenek a játék hangulatához. És ha ezt a hangulatát tovább szeretnénk élvezni, a végén még figyelmünkbe ajánlják a készítő, Tucker Bowen regényét, ami többé-kevésbé ugyanazt a sztorit dolgozza fel. Ha legközelebb Amerikában járok, meg is veszem.

Jó szórakozást!

Azaz játszani kell. Például számítógépes játékokat. Ennek azonban az esetek jelentős részében van egy olyan hátulütője, hogy az embernek folyamatosan bővítenie kell a gépét, nem is beszélve a játékok beszerzési áráról (törvénytisztelő játékosok esetében) vagy a fokozott vírusveszélyről (warez oldalak látogatóinak esetében).

Persze valamit segít a dolgon a Windows Aknakeresője is - amit valami őrült a Vistában virágkeresővé módosított. De mi van, ha ez kevésnek bizonyul? Hát lehet például akciós programokat böngészni az elektronikai áruházak és hipermarketek pénztárai környékén, netán utánajárni, hogyan lehetne potyázni.

A potyázásra az egyik megoldás, hogy ingyenes játékot keresünk. Ha beérjük flashjátékokkal, remek hazai lelőhelyet találunk a Közveszélyes Munkakerülő oldalon. Esetleg kereshetünk freeware / nyílt forráskódú játékokat. Én legutóbb a Battle of Wesnoth nevezetű stratégiára bukkantam rá - nem egy Warcraft III, de el lehet vele játszadozni, pláne ha az embernek több érzéke van hozzá, mint nekem.

Aztán van az abandonware. Ez kérem azt a fajta programot - esetünkben játékot -jelöli, amelyről forgalmazója már azt is elfelejtette, hogy valaha létezett. Mivel már nem forgalmazzák, egy büdös fitying kárt nem okozol a cégnek azzal, ha letöltöd, így szemet hunynak az esett felett. Ezek rendszerint 10 évnél idősebb programok, sőt még inkább a DOS-korszak szülöttei. Azaz lenyűgöző grafikát és 7.1-es hangot ne várjunk tőlük, de jó játékélményre van esélyünk, különösen, ha a klasszikus darabok közül választunk. A DOS-os játékokhoz nem árt, ha feltelepítjük a DOSBoxot is, a gépigény miatt pedig igazán nem kell aggódnunk. Abandonware-t sok oldalon találhatunk, vannak direkt erre szakosodott keresők is, például a Freeoldies.

Jó játékot!

Szintén gimnázium alatt ismerkedtem meg ezzel az akciójátékkal, mely határozottan emlékezetes maradt, talán nem is annyira a játék fordulatai vagy izgalmai miatt, hanem inkább azért, mert minden bizonnyal ez hozta gépemre a Hyperion vírust, ami elég becsületesen letarolta  a vincsesztert.

Erről persze a játék nem tehetett. A sztori lényege, hogy egy fiatal tudós hi-tech laborjába belecsap a villám, erre ő egy másik világon tér magához - és ez a világ nem barátokkal van tele. Mindjárt az elején valami mérgező piócákkal kell szembenézni: a suliban sokan az átugrálásukkal próbálkoztak, ami csak azért volt problémás, mert a piócák után egy gorillaszerű szörnyeteg vesz üldözőbe. és menekülés közben újból átugrálni a piócákon kicsit nehezen kivitelezhető…

Aztán kedves jótevőink megszabadítanak a gorillától, egyúttal fogságba is ejtenek. És innen kezdődik az érdemi rész: meg kell szökni újdonsült barátunkkal együtt. Fegyverünk egy olyan lézerpisztoly lesz, amely erőteret is tud gyártani, illetve ilyet elpusztítani, csak egy kis idő kell hozzá. A játék során úszunk barlangban, vezetünk tankot, a végén félholtan kúszunk bizonyos kapcsolókhoz, szóval van móka bőven. Azt azért be kell vallanom, hogy nem sikerült végigvinnem a játékot, csak a pályakódok miatt ismerem az összes pályát.

Ami igazán jó volt a játékban az a szép háttér és az ötletes harcrendszer volt. A maga műfajában mindenesetre a jobb játékok közé tartozott.

Egy játék, ami a maga idejében korszakalkotó lehetett - de én nem a maga idejében találkoztam vele. A 2000-es évek elején egyik gépem sem volt olyan állapotban, hogy valamirevaló 3D-s játék fusson rajta, de szegedi PI-es laptopom képességeinek még az internet hiányában csak webszerkesztéshez használt Mozilla is majdnem túl sok volt. De azért én azzal is játszani akartam. Ezért újra felfedeztem magamnak a DOS-korszak néhány játékát. A legnagyobb felfedezés a Betrayal at Krondor volt.

Szerepjátékkal nem sokat játszottam régebben, de az biztos, hogy ha nincs jó alapsztori, akkor megette a fene az egészet. A BAK készítői nem bíztak semmit  a véletlenre, leszerződtették Raymond E. Feist fantasy-írót, és ő szolgáltatta nekik a sztorit. Ami igen jó, lehet, hogy épp a játék miatt fogok még Feist-könyvet olvasni.

1993-as játékhoz képest egész szép a grafikája, és nagyon jó, hogy ha a küldetés lényege, hogy elmenj A-ból B-be, attól te még elmehetsz közben C-be és D-be is, ahol újabb izgalmas kalandok várhatnak rád. Vannak benne rejtvények, például olyan ládák, amelyek csak akkor nyílnak ki, ha megfejted a rajtuk látható találós kérdést. Sokféle fegyver közül lehet választani, de akár egy gyengébb fegyvert is fel lehet tuningolni némi varázserejű löttyel. De ha romlott kaját eszik a hős, szépen meg is betegszik tőle, aztán súlyos esetben lehet menni a templomba, jó pénzért feltámasztatni.

Csapdák is vannak az úton, melyek szintén logikai feladványok. Nem árt odafigyelni, mert egy rossz mozdulat, és a karaktert akár végzetes villámcsapás is érheti. A harcok jól ki vannak dolgozva. Varázsolni csak akkor lehet, ha a varázsló mellett nem áll senki, tehát ha az ellenfelek közöt varázsló van, azonnal mellé kell állni. Ennek a szabálynak egy sajátos mellékhatása, hogy a játék végén a főellenség varázslót úgy nyírtam ki, hogy az én két mágusom agyonverte őt a varázsbottal.

Az ötödik küldetés körül már nem szégyen elakadni, de van segítség a neten, a Betrayal at Krondor Help Web leírást, térképet, tippeket, szóval minden segítséget megad a játékosnak. És hogy ilyesmi is van online, az is jól mutatja, hogy más is játszott még ezzel 1993 után.

Az SFPortal / SFBlogs közössége nem az első olyan társaság, ahol a netes ismeretségből valódi barátság lett. A második. Az első a KvízPart nevű játékoldal, ahol kezdetben a Legyen Ön is Milliomos-rendszerű kvízekkel játszottam sokat - bár nem "nagyüzemben", majd szép lassan rászoktam a fórumjára, ahol a beszélgetések mellett remek társasjátékokat játszottunk. Azért a múlt idő, mert újabban már ritkán látogatom az oldalt - pedig illene, mert én vagyok a Weblap-készítés topik gazdája.

Az oldal legújabb kori történetének első találkozójára tavaly szeptemberben került sor, akkor még Bajáról vonatoztam fel a kedvéért Budapestre, és hajnalban, a fél négyes szegedi személlyel indultam hazafelé. Korábban azt hittem, a netes játékoldalak tele vannak egyetemistákkal és középiskolákkal, ehhez képest akkor én voltam a legfiatalabb, két-három kortársam volt még, de az átlagéletkor úgy 46 év körül lehetett. Ami a legszebb volt az egészben, hogy ez senkit sem feszélyezett, meg aztán hála a fórumnak már azért elég sokat tudtunk egymásról.

Eddig  mindhárom találkozón jól mulattunk, de sajnos van, ami beárnyékolja a dolgot. Egyik legkedvesebb játszótársamat épp a napokban tiltották ki végleg az oldalról, mert az IWIW-en keményen bírálta az egyik moderátort. A moderátorság sajnos ezen a fórumon inkább kemény cenzúrát jelent, pedig nem nagyon emlékszem arra, hogy valaha komolyan elmérgesedő vitákra került volna sor. Elég rendesen csorbul a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, csak egy példa, ha  nem a "vezetés" saját topikjában írsz véleményt a játék ill. a fórum működéséről, azonnal kitörlik a hozzászólást. Következésképpen meg van szabva, miről beszélgethetsz egy-egy topikban.

Valahol nevetséges, hogy egy játékoldalon minek kell gondolatrendőrséget üzemeltetni - persze máshol sem kell, de itt abszolút semmi értelmét nem látom. Egyébként sok régi tag már bejelentette, hogy kiszáll, de úgy tűnik, tulajéknak még mindig nem esett le, hogy ez az ő rossz politikájuk eredménye lehet.

Mindenesetre érdemes meglátogatni az oldalt, ha másért nem, hát a sokszínű kvízkínálat miatt, például lehet játszani az én Stephen King világa című kvízemme - legalábbis addig, amíg a Part fejesei el nem olvassák ezt a bejegyzést és  a kvízemmel együtt páros lábbal nem rúgnak ki.

 Életem első stratégiai játéka. Akkor került a gépemre, amikor a Dűnéről még csak hallottam, de még a közelében sem voltam annak, hogy elolvassam. Így nem is zavart különösebben, hogy a sztori eléggé elragaszkodott a műtől. Itt ugyanis mindjárt három ház verseng Arrakisért, pontosabban a fűszermonopóliumért. Elvileg az kapja meg a bolygót, aki a fűszergyűjtő munkaversenyben a legjobb helyen végez, gyakorlatilag az, aki minden ellenfelén kiirtja, beleírva  a versenyt kiíró császárt is.

A fegyverzetet is kicsit megkavarták: a könyvekben van ugye gyalogság meg töménytelen ornitopter, no itt toptere csak az Atreideseknek van, de cserébe van számos kerekes-lánctalpas jószág, amiért mindig izgulhat a játékos, hogy ne egye meg a homokféreg. Azt szerencsére nem hagyták ki, bár a grafikája kicsit gyengécske.

            Atreides mentát fűszergyárral

                            Alakul a bázis

Persze a Harkonnenekkel a legkönnyebb a játék, de bevallom, velük sem sikerült végigvinnem, a stratégiai játékokkal úgy vagyok, ha egy szinten harmadszor vernek hülyére, akkor feladom.

Az irányítás így utólag elég nehézkes, mert itt egyszerre egészen pontosan egy egységet vezérelhetsz, úgyhogy ha húsz járgánnyal akarsz átkelni a sivatagon, akkor azt hússzor kell neki megmagyarázni. A manual ugyan beszél valami csoportképzésről, de nekem nem működött.

Mivel a zenéje is egész kellemes - persze ne várjunk csodákat egy 4,5 megás játéktól, jó pár óra kellemes szórakozás van benne, és hát a Dűne-érzést azt sikerült eltalálnia a készítőknek.

Ó igen, az autós játékok. Egy primitív Forma-1 volt az első, ahol Hercules monitorrá lebutítva monokróm VGA-képernyőmet viaskodtam Travis Daye-jel és Tse Sakamotóval. Valljuk be, az már akkor is elég primitív volt, gyorsan meg lehetett unni.

A Stuntsot nem untam meg soha - épp csak néha áldozatul esett gépeim betegségeinek. Eleve nagy poén menő kocsikkal hidakon, szerpentineken, loopokon (van ennek magyar megfelelője?) száguldozni, átugrani hiányos hiadak felett, de ezt lehet fokozni is.

   Kedvenc járgányom                                 Kedvenc ellenfelem

Például azzal, hogy ellenfelekkel csatáztál az óra helyett. Bernie Rubber persze legfeljebb azért veszélyes, mert esetleg éppen a te kocsidnak ütközve törte össze magát, de Skid Vicious bizony minden hájjal megkent zsivány.

Az autókból is nagy a választék, a Lancia Delta elég gyengécske, viszont ott van az Indycar versenyautója a  Porsche March is. Nekem a Jaguar XJR9 jött be legjobban. Az autók nem csak végsebességükben, hanem műszerfalukban, úttartásukban és több más menettulajdonságukban is eltérnek.

	Ettől még meg lehetne unni a játékot, de van benne pályaszerkesztő, ahol aztán ki lehet élni a kreativitásunkat. Többféle terepre építkezhetünk, és rengeteg akadályt helyezhetünk el a pályán. Nekem a gyors és sok ugratót tartalmazó pályák tetszettek a legjobban, de a technikásaknak is megvan a maguk varázsa.
Rajtra készen

Alighanem másokban is szép emlékeket hagyhatott a Stunts, mert letölthető egy Ultimate Stunts névre hallgató félkész program, ami ugyanez a játék, csak korszerűsített grafikával. Talán egyszer azt is kipróbálom.

A felperzselt föld taktikája a magyar történelemből is ismerős lehet, lényege, hogy a védekező sereg folyamatosan visszaavonul, de útközben elpusztít  minden utánpótlási lehetőséget, így jó esély lesz rá, hogy a támadó sereg összeomlik.

A szerény “minden játékok anyja” alcímet viselő Scorched Earthben a taktika elmarad, felperzselésben viszont annál több részünk lesz. Van 2-10 tank, és egy halom fegyver: a cél az összes ellenfél elpusztítása.

Hogy erre hogyan kerül sor, azt több dolog befolyásolja: a domborzat, a szél, az, hogy visszapattan-e  a lövedék a pálya széléről (bizony, ilyen is van!), meg persze hogy a bő arzenálból milyen fegyvereket választ ki a játékos. Van olyan, amelyik szimplán nagyot robban, mások sok kicsi robbanást idéznek elő, de olyan is van, amelyik nemes egyszerűséggel lebontja a hegyet az ellenfél alatt, minden továbbit a gravitációra bízva. És persze vannak védelmi rendszerek is, például ejtőernyő az előbbi probléma kiküszöbölésére, vagy éppen erőtér. Amit még meg kell említeni, hogy a jobb helyezést több pénzzel díjazza a program, így két vesztes csata után már kicsit nehezebb összekapni magunkat.

      

       A nyitó képernyő                                                      Egy csata vége

A játékot egérrel is lehet játszani, és a gépi játékosok személyében mesterséges intelligenciával is találkozhatunk többféle nehézségi szinten. Gépigényről a Scorched Earth esetében nem nagyon lehet beszélni, futott ez mindenen, ami PC. A vicces gyilkolászás kedvelőinek jó pár óra önfeledt játékot biztosított.