Figyelem! Mint azt a kép jól mutatja, a József Attila Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára még nem az a kacsalábon forgó üvegpalota volt, amelyet a kedves emlékű Ady téri sportpálya helyén emeltek. Az is jön még, de ezzel a könyvtárral előbb kerültem kapcsolatba.

Először inkább messziről kerültem. Addig csak szabadpolcos könyvtárakkal volt dolgom, a katalógus és a megrendelőcetli valahogy ellenszenvesek voltak nekem. És az az NH, amit néha a cédulára írtak a raktárosok, hogy “nincs a helyén”, hát az valami szörnyű volt. Úgyhogy eleinte beértem a töris meg a németes szakkönyvtárral (az üvegpalota felépítésével ezek sincsenek többé).

De ez az állapot nem tartott örökké, és egy idő után már attól sem idegenkedtem annyira, hogy a könyvtárban tanuljak. Na ezt a töris szakkönyvtárban (BTK II. emelet, a folyosó végén balra) nemigen lehetett megtenni, mert összesen 16 ülőhely volt. Meg óriási hőség. Az Egyetemi Könyvtár sem volt éppen rendkívül tágas, de azért a társadalomtudományi olvasóban mindig lehetett helyet találni, vagy ha netán mégsem, el lehetett zarándokolni az Osztrák Gyűjteménybe, na ott garantáltan nem volt senki.

A kölcsönzésre viszont sajnos mindig legalább másfél órát kellett várni, ami azért elég idegesítő volt. Még idegesítőbb volt, amikor kiment a hálózat, mert a cédulakatalógust a ‘90-es évek közepe óta nem fejlesztették, így az OPAC (magyarul az elektronikus katalógus) nélkül nem nagyon lehetett boldogulni. Meg persze kölcsönözni sem, mert az is elektronikusan ment.

A tájékoztató pultot ravasz módon eldugták egy szobába, ahová a legtöbb olvasó egyszerűen nem mert bemenni, mert azt hitte, hogy az valami forgalom elől elzárt terület. Így valószínűleg a tájékoztató könyvtárosnak lehetett ott a legjobb dolga, mert a legritkább esetben tettek fel neki kérdéseket. Azért mégis mesélték, hogy egyszer feltette egy olvasó azt a kérdést, hogy bizonyos tünetek mellett műtesse-e meg a máját. A könyvtáros megköszönte a bizalmat, de javasolta, hogy inkább a háziorvosával tárgyalja meg a kérdést…

Nyáron iszonyú hőség volt a könyvtárban, viszont nyitott ablak mellett lehetett hallani a Dugonics téri szökőkutat, az utcazenészeket: jó hely volt. Na persze az utódjával - annak minden hibájával együtt -nem lehet egy napon említeni, de azért kár, hogy az épületet hagyták teljesen leromlani. Unokáink sem fogják látni?

Ha a könyvtárak hatását a tőlük kölcsönzött könyvek számában mérjük, mindenképpen a bajai városi könyvtár gyakorolta rám a legnagyobb hatást. 12 és 18 éves korom között havonta átlagosan kétszer megfordultam benne, de még az egyetem alatt is többször jártam ott, meg amíg Baján dolgoztam, akkor is ez volt a fő ellátóhelyem.

A könyvtár látványnak sem utolsó, ugyanis a régi zsinagógában van, amelyen csak a feltétlenül szükséges dolgokat változtatták meg. A kert nagyon szép, bár nagyon vidám hangulata nincs, hiszen itt található a holocaust bajai áldozatainak emléktáblája.

Így néz ki belülről (a képeket a honlapjukról loptam):

Bújócskázóhelynek sem utolsó, és ha azt akarod, hogy olvasás vagy kutatás közben ne zavarjanak, sok nyugodt zugot lehet találni. A gyűjtemény kicsit felemás. Szépirodalomból szinte minden fontos megvan, a scifi-gyűjtemény sem rossz, és ami fontos, folyamatosan bővítik. Szakirodalomból sajnos kevés a friss, ami azért kínos, mert Baján szakirodalom terén még legfeljebb a főiskola könyvtára jöhet szóba, de az sem egy világszám. Úgyhogy komoly kutatásba csak akkor kezdjén Baján, ha rendszeresen el tudsz utazni Szegedre vagy Pécsre, vagy van türelmed a könyvtárközi kölcsönzéshez.

Nem említettem az egyik legfőbb varázsát a könyvtárnak: szinte minden szabadpolcon van. Persze ebből az is következik, hogy néhány könyvért négy méter magasra kéne felkapaszkodni, de hát lehet ezzel a könyvtárosokat is bosszantani. Az idegen nyelvű anyag túlnyomó része ajándék, de sok klasszikust és nem kevés érdekességet lehet benne találni. Angoltudásom egyik komoly megalapozóját, a Best Ghost Stories című antológiát is innen kölcsönöztem ki.

Viszont a számítógépes ellátottság az katasztrofális. Van a nagyközönségnek összesen négy gép, de azokon sincs katalógus, csak netezni lehet rajtuk. Mivel most már a cédulakatalógushoz sem lehet hozzáférni, ha nem tudod pontosan, hol van az, amit keresel, kénytelen vagy a könyvtároshoz fordulni.

A könyvtárosok általában rendesek, volt, hogy fél évig nem vittem vissza a könyveket és mégsem fizettettek büntetést, bár ebben alighanem az is benne van, hogy kolléga vagyok, és egy rövid ideig ott is voltam gyakorlaton. Csak nagyon hiányzik nekik egy profi informatikus, meg egy jó pályázatíró. Meg kell említenem, hogy a beiratkozás ingyenes, de adományokat elfogadnak.

Mindent összevetve a maga feladatának jól megfelel az AEVK, és ha véletlenül Bajára téved az ember, érdemes megnézni, mert gyönyörűszép.

12 éves koromtól középiskolás voltam, és persze nehéz lett volna megkerülni az iskolai könyvtárat, már csak a kötelező olvasmányok miatt is. De nem is akartam megkerülni, mert a könyvtárban más kincsekre is lehetett akadni.

A könyvtár első termét csak egy erős üvegablak választja el a tornateremtől, így fokozott tüzérségi támadásnak van kitéve, hiába van egy emelettel feljebb. Itt vannak a régi könyvek. Mivel a gimnázium tavaly volt 250 éves, ezek tényleg elég régiek, de teljesen szabadon hozzájuk lehet férni, lyukasóráimban kedvtelve lapozgattam a gótbetűs köteteket. A kedvencem - ha jól emlékszem - német nyelvű volt, és a boszorkányszombatokról szólt.

Azért beljebb is voltak jó dolgok, például az iskolaújság évfolyamai évtizedekre visszamenőleg. Szintén érdekes volt az idegen nyelvű anyag, főleg, hogy honnan szedtek össze ilyen kaotikus gyűjteményt. Például szép számmal voltak angol nyelvű lapozgatós könyvek is, amik azért rendszerint csak erősen marginális szerepet kapnak az oktatásban.

Mivel a polcok magasak, és jól tele vannak pakolva könyvvel, a könyvtárban remekül el lehet veszni. Akkor kapott főleg nagyobb jelentőséget az intézmény, amikor szép lassan letettük a nyelvvizsgákat, így számos lyukasóránk lett. Ekkor gyakorlatilag megszálltuk a könyvtárat.

Persze tartottak itt nekünk órát is - a gimnáziumban valahogy sosem volt elég tanterem -, vizsgáztam is itt, mindennek ellenére nem tartozik a nagyhatású könyvtáraim közé. Azért egy időben elmélkedtem azon, hogy nem is lenne rossz itt könyvtároskodni és mellette történelmet tanítani. De  ez meg is maradt az elmélkedés szintjén.

Tegnap megnéztem a Holnapután című filmet. Nem voltak túlzott elvárásaim, így nem is csalódtam benne. Eleve tudomásul vettem, hogy ez nem is akar hard SF lenni, csak egy minimális tudományossággal rendelkező katasztrófafilm. Annak egyébként egész jó, főleg Los Angeles pusztulása volt látványos.

A történetről inkább nem beszélek, mert az bizony harmatgyenge - ez a két ifjú egymásba szeret, majd a rosszviszonyban lévő Apuka megmenti őket dolog borzasztó sablonos, és ez az instant jégkorszak is elég meredek.

Azt azért nem állom meg, hogy egy szót ne ejtsek a New York Public Library-ről. Az bizony igen nagy, és mivel az amerikai közkönyvtárak igyekeznek maximálisan kielégíteni az olvasói igényeket, ponyvából is akad szép számmal. Úgyhogy Nietzsche és a Gutenberg-Biblia elégetése nélkül is jó tíz évre el lettek volna látva fűtőanyaggal. Én mindenesetre inkább a fabútorokkal kezdtem volna.

Ha lepontoznám a tízes listán, talán hatost kapna, de igazából annál élvezetesebb volt, mint amennyit ért. Nézhető, de ha valaki nem nézi meg, azért olyan sokat nem vesztett.

Persze komolyabb természettudományos ismeretekkel rendelkezők valószínűleg egy párszor a szívükhöz kaphatnak közben, többek között ezért nem nézem meg a 10 000 BC-t töri szakosként.