Igen, most vasárnap megint loptak tőlem, de az szimpla nyavalygásnak tűnne, ha arról számolnék be részletesen, inkább kevésbé részletesen számolok be az összes eddigi sérelmemre elkövetett anyagi jellegű bűncselekményről.

Egyetem előtt csak a dolgok elhagyása fenyegetett, sosem loptak el tőlem semmi jelentőset (na jó, egy fényképezőgép titokzatos eltűnése hatodikban legalábbis gyanús). Az egyetemen viszont elég gyorsan ment. Nagy lelkesen lementem a kolesz focicsapatával bajnoki meccset játszani, a cuccot természetesen az öltözőben hagytuk. A meccs eredményére nem emlékszem, de arra igen, hogy a pénztárcámnak annak rendje és módja szerint lába kélt. Az elvileg zárt öltözőből. Ez hétfőn volt, és a pénztárcámban volt a bankkártyám is, így szobatársi gyorskölcsönre és otthonról való pénzátutalásra volt szükségem, hogy átvészeljem a hetet. Feljelentést tettem, aztán egy év múlva közölték, hogy már nem nyomoznak. Bizonyára addig tűvé tették egész Szegedet a pénztárcámért.

A második az csütörtök este történt, a 18:55-ös pécsi (és egyben bajai) busz előtt. Kikészítettem a pénzt az útra, aztán feltehetőleg nem csatoltam be jatés oldaltáskámat, mindenesetre, mire feljutottam a buszra, nyitva volt, és könnyebb volt egy pénztárcával. Mivel a pénzt kikészítettem, a hazajutással nem volt gond, de a bosszúság így is elég nagy volt.

A harmadik volt a legmérgesítőbb, bár akkor készpénz nem veszett oda. A ma már bezárt Pick Ételbárban ebédeltem, táskám és széldzsekim a hátam mögött lógott a fogason. Aztán egy lepukkant hajléktalan, miután megette a kajáját, nemes egyszerűséggel levette a fogasról és odébbállt. Persze én ebből nem láttam semmit, csak akkor mondták, amikor már visszavittem a tálcát. És mire körbeszaladgáltam a Passzázson, az ürge felszívódott. Ráadásul elég hideg, esős idő volt aznap - kb. mint ma - úgyhogy öröm volt hazavacogni kaja után. Ekkor még láttam is értelmét egy feljelentésnek, hiszen volt szemtanú, könnyen azonosítható tárgyak tűntek el - ennek ellenére ekkor sem csinált semmit a rendőrség. A táskával vagy annak ikertestvérével találkoztam később egy hajléktalanon, de hiába vontam kérdőre, nem tudtam bizonyítani, hogy az enyém. Persze azért a hajléktalanok nem túl gyakran mászkálnak Columbia hátizsákkal.

Az utolsó a most vasárnapi eset volt. Bátyámmal lementünk Siófokra. A pénztárcánkat a nadrágba, a nadrágot a táskába helyeztük régi szokás szerint, aztán meglátogattuk a vizet. A fürdés utáni kávézáskor derült ki, hogy fejenként egy kétszázas plusz apró kivételével meglovasították a pénzünket. Sőt, nekem a vonatjegyemet is elvitték, de az alighanem üzemi baleset volt. Na jó, elvihették volna a bankkártyámat és a telefonomat is - őszintén szólva nem tudom, hogy akkor hogy oldottam volna meg a helyzetet, de azért így sem boldogított nagyon a dolog. Lehet, hogy én vagyok rasszista, de azért nekem gyanús az az egybeesés, hogy eddigi egyetlen üdülőhelyi meglopásomra akkor kerül sor, amikor egy cigány család telepedik le a közelünkben. Na mindegy, a nemcigány tolvajokat sem szeretem jobban.

Most azon filózok, mi lenne az optimális védelem. Esetleg ragasztószalaggal magammal kéne erősítenem a pénztárcámat, vagy testőröket felfogadni, netán valami csapdát telepíteni a pénztárcámba.

Az SFPortal / SFBlogs közössége nem az első olyan társaság, ahol a netes ismeretségből valódi barátság lett. A második. Az első a KvízPart nevű játékoldal, ahol kezdetben a Legyen Ön is Milliomos-rendszerű kvízekkel játszottam sokat - bár nem "nagyüzemben", majd szép lassan rászoktam a fórumjára, ahol a beszélgetések mellett remek társasjátékokat játszottunk. Azért a múlt idő, mert újabban már ritkán látogatom az oldalt - pedig illene, mert én vagyok a Weblap-készítés topik gazdája.

Az oldal legújabb kori történetének első találkozójára tavaly szeptemberben került sor, akkor még Bajáról vonatoztam fel a kedvéért Budapestre, és hajnalban, a fél négyes szegedi személlyel indultam hazafelé. Korábban azt hittem, a netes játékoldalak tele vannak egyetemistákkal és középiskolákkal, ehhez képest akkor én voltam a legfiatalabb, két-három kortársam volt még, de az átlagéletkor úgy 46 év körül lehetett. Ami a legszebb volt az egészben, hogy ez senkit sem feszélyezett, meg aztán hála a fórumnak már azért elég sokat tudtunk egymásról.

Eddig  mindhárom találkozón jól mulattunk, de sajnos van, ami beárnyékolja a dolgot. Egyik legkedvesebb játszótársamat épp a napokban tiltották ki végleg az oldalról, mert az IWIW-en keményen bírálta az egyik moderátort. A moderátorság sajnos ezen a fórumon inkább kemény cenzúrát jelent, pedig nem nagyon emlékszem arra, hogy valaha komolyan elmérgesedő vitákra került volna sor. Elég rendesen csorbul a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, csak egy példa, ha  nem a "vezetés" saját topikjában írsz véleményt a játék ill. a fórum működéséről, azonnal kitörlik a hozzászólást. Következésképpen meg van szabva, miről beszélgethetsz egy-egy topikban.

Valahol nevetséges, hogy egy játékoldalon minek kell gondolatrendőrséget üzemeltetni - persze máshol sem kell, de itt abszolút semmi értelmét nem látom. Egyébként sok régi tag már bejelentette, hogy kiszáll, de úgy tűnik, tulajéknak még mindig nem esett le, hogy ez az ő rossz politikájuk eredménye lehet.

Mindenesetre érdemes meglátogatni az oldalt, ha másért nem, hát a sokszínű kvízkínálat miatt, például lehet játszani az én Stephen King világa című kvízemme - legalábbis addig, amíg a Part fejesei el nem olvassák ezt a bejegyzést és  a kvízemmel együtt páros lábbal nem rúgnak ki.

Nem szokásom fesztiválokra járni, de azt hiszem, ez is összefügg azzal, hogy életem legnagyobb részében olyan helyeken tartózkodtam, ahol nem rendeztek fesztiválokat, vagy amikor rendeztek, akkor pont nem voltam ott. Most viszont mindjárt rendezője - vagyis inkább apró fogaskereke lettem egy fesztiválnak. De kezdem a másodikkal.

Könyvfesztivál

Az albérletem a Kis Rókus utcában van, a Millenáris postacíme Kis Rókus u. 16-20., meg könyvtáros volnék, vagy mi a fene, hát vétek lett volna kihagyni a Könyvfesztivált, pláne, hogy kedvenc magyar íróm is most tartott könyvbemutatót. Maga a fesztivál meglehetősen nehezen áttekinthető pavilonhalmaz, viszont nagyon sok olyan kiadványt is megtalálhat itt az ember, amelyre máskor napokon keresztül kell vadászni. És nem árt az óvatosság: én azzal a szándékkal mentem ki, hogy egy, pontosan egy könyvet fogok venni, mert mégsem költhetem el az egész fizetésem (ráadásul azt már úgyis megtettem). Végül Salman Rushdie legismertebb könyve, a Sátáni versek lett a kiszemelt, angol eredetien. Legalábbis azt hiszem, angolul írta.

Aztán jött a Temesi-könyvbemutató. Temesi Ferenc egy nagydara, hosszú hajú, szemüveges szegedi származású író, aki kedveli a különleges regényformákat, írt már szótárregényt (Por) és újságregényt (Kölcsön idő). Ezúttal kivételesen egy hagyományos regényt írt Amszterdam stb. címmel. Ezt nem kell megvennem, mert bátyám már megtette ezt helyettem. Különben biztosan nem tudtam volna tartani az 1 könyv/fesztivál célkitűzést. A bemutató szórakoztató volt, a riporter szerepét betöltő Száraz György Péterrel jól ugratták egymás ott elöl. Volt kis felolvasás is, meg egy szívélyes invitáció Temesi részéről a Sziget sörözőbe, ahová viszont nem követtem a társaságot.

És persze jártam a Galaktika standjánál is, olykor a záporral is dacolva - jól van na, valamennyire mégiscsak otthon vagyok a Galaktika környékén is.

“Abgedreht” Magyarországi Német Ifjúsági Filmünnep

Ide munkahelyem révén jutottam el szervezőként. A lényeg az, hogy néhány középiskolás csináljon egy jó kis rövidfilmet, amelynek valami köze van a magyarországi németséghez: ezeket itt (jelen esetben a Művész Moziban) bemutatjuk, majd a szakértő zsűri elbírálja. Volt persze néhány brigád, aki a szokásos sablonokban gondolkodott, de sok eredeti gondolat is volt, néhány alkotáson az is látott, hogy a srácoknak már sokadszor van kamera a kezükben. És voltak humoros alkotások is, amelyekre már nagyon fájt  a szervezők foga.

Ezúttal 35 év alatti felnőtteknek szóló kategória is volt, ahol max. 35 másodpercnyi reklámfilmet kellett készíteni szintén “ungarndeutsch” témakörben.

Én ugyan a második helyezett csapatnak adtam volna az első díjat, de azoktól sem sajnálom, és azt hiszem, minden jelenlévő remekül szórakozott. Az utána következő éjfélig tartó alkoholizálásról talán máshol számolok be.

Szóval jó, tartalmas hétvége volt, és még pihenésre is jutott idő vasárnap. Még sok ilyet!

Elnyelte a blog a bejegyzésem, hát írok helyette egy jobbat. Szóval holnap legalább egy sztrájknak nézünk elébe, de ha a vasutasokra megint rájön a bolondóra, lehet, hogy kettő lesz belőle. Nekem nagyon nem mindegy, mert a hátizsákommal még csak elsétálok a Kis Rókus utcától a Lendvay utcáig meg vissza, a válltáskával is max. húsz perc alatt a Déliben vagyok az albérlettől, de válltáskával elsétálni az albérlettől a Népligetig - na azt meghagyom az ultratriatlonistáknak.

Holnap - hála a rengeteg autónak - alighanem meg fogjuk sérteni a kyotói egyezményt, a Margit hídon és a Teréz körúton már legutóbb is elég mérgezőnek tűnt  a levegő. Az előbbit furcsállom, nem értem, hogy egy hídon hogy tud megszorulni a levegő.  Azért annyi vigasztal, hogy a BKV céljának legalább van valami köze hozzánk, egyszerű utasokhoz. Mert a vasutasok, ha elérik céljukat (sztrájkolhatnak három éven keresztül, akkor sem érik el), csak a saját pénzüket kapnák meg - szerintem nem jár nekik -, a BKV meg ugyan nyilván az állásokat igyekszik megtartani, de mellékhatásként csak több buszjáratunk marad. Érdekes azért, hogy tegnap vagy mikor a Fővárosi Önkormányzat visszadobta azt a sokat vitatott paraméterkönyvet, de azért a sztrájkra sor kerül.

Az a gond, hogy a sztrájkok sosem azokkal tolnak ki, akikkel a szakszervezeteknek problémai vannak. Viszont fogalmam sincs, hogyan lehetne másképp tiltakozni. Hát, ez a bejegyzés sem lett sokkal jobb, viszont ha ez is eltűnik, akkor gyanakodni kezdek, hogy a BKV vezetősége manipulálja az SFBlogsot.

Mifelénk a lomtalanítás úgy néz ki, hogy az emberek kiteszik a fölösleges holmit a ház elé, az egy-két napig ottmarad, majd elszállítják, esetleg egy-két, a közterület-fenntartóknak ellenszenvesebb darab marad hátra, melyek némi bosszankodás után visszakerülnek a padlásra / fészerbe /garázsba / kamrába. Péntek óta tudom, hogy ez Budapesten egy sokkal kalandosabb társasjáték, melybe nem csak a szűken vett környék kapcsolódik bele.,

Pénteken ugyanis a munkahelyemhez legközelebbi bankomat kerestem, ezért a körutat nem az Andrássy úton, hanem a Damjanich és a Dob utcán keresztül közelítettem meg. Valahogy így nézhetett ki Párizs az 1830-as forradalom idején: barikád barikád hátán. Persze lomtalanításról volt szó, csak a szépen oszlopokba vagy gúlába rendezett kacathegyek helyett úgy néztek ki az egyes kupacok, mintha ágyúval a közepükbe lőttek volna.

Nem erről volt szó: egyszerűen megérkeztek a tágabb környék kincskeresői, akik nyilván aranynyakláncokat és értékes kódexeket vélelmeztek a rakások alján.  Volt aki pontosabb tervvel és megfelelő célszerszámmal érkezett: elő a csavarhúzókészlettel, és a harmincéves tévéroncsból csak az újhasznosítható (?) alkatrészeket szállította el. Kedvencem az a fiatalember volt, aki új szerzeményeiből helyes kis kiállítást rögtönzött, majd ennek tárgyait azonnal áruba is bocsátotta.  Így lesz a magántulajdonból közösségi tulajdon, majd ismét magántulajdon.

Nem állítom, hogy túlzottan biztonságban éreztem magam az újrahasznosítók között, így meg sem fordult a fejemben, hogy néhány fotóval illusztráljam a látottakat, mindenesetre valószínűleg a következő lomtalanításkor is hasonló látványban lehet része az arra látogatóknak.

Pénteken hazafelé sétáltam az Andrássy úton, amikor 30-40 fős csoportosulásra figyeltem fel a Terror Háza előtt. Először arra gondoltam, valami tüntetés van, hiszen a Terror Háza - sajnos - erősen átpolitizált intézmény. Aztán hallottam, ahogy egyházi énekeket énekelnek, de igazából akkor esett le a dolog, amikor a papot is megláttam: keresztúti ájtatosságot végeztek.

A keresztúti ájtatatosságot általában a nagyböjtben szokták végezni, lényege az, hogy a hívek jelképesen végigjárják Jézus Krisztus szenvedéstörténetének 14 állomását. Ez történhet templomban az egyes jeleneteket ábrázoló festmények előtt, temetők bejáratánál, de a legérdekesebb a hegyoldalban végzett keresztút, mert a 14. stáció rendszerint a hegy tetején van, így tényleg kicsit átérzi az ember a szenvedés. Persze keresztet cipelni és töviskoronát viselni nem kell hozzá.

Nos, Pest belvárosában hegyek ritkán vannak, és bizony így tavaszelőn jólesik a híveknek kiszabadulni a még mindig fagyos templomokból. A Terror Háza egy nagyon érdekes megoldás: valóban volt sok ember, aki itt hordozta keresztjét , a nagyböjti gyászra mindenképpen alkalmas hely.

Mégis, valamennyire politikai állásfoglalás is pont ott keresztutat tartani. Ami persze nem baj: ugyan miér kéne a papságot kizárni a politikából, ők is éppolyan állampolgárok, mint bárki más.

Igazából furcsán érzem magam, mert nem tudom a dolgot hová tenni: szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek találom ezt a keresztútjárást, vagy éppen szerencsétlen húzásnak, egy biztos, nem közömbös a dolog.