Pénteken munka helyett ismét meglátogattam állandó lakhelyemet, Csátalját. Az ide való eljutás általában úgy néz ki, hogy

1. felszállok a buszra, nem szállok át Bajáig, Baján felülök a másik buszra, otthon meg leszállok.

2. felszállok a vonatra, vagy nem szállok át, vagy egyszer Sárbogárdon, Baján leszállok, innen ugyanaz.

Nem így volt pénteken. A BKV-sztrájk miatt a busz eleve ki volt lőve, mert a Kis Rókus utcából a Népligetbe elsétálni valahogy nem volt hangulatom. Így elsétáltam a Déli pályaudvarra, ahol 7:30-kor kellett volna indulnia a pécsi gyorsnak, amellyel Sárbogárdig utaztam. Gyanús volt, hogy nagyon sokáig nem írták ki, hányas vágányról indul a vonat. Egy idő után világos lesz, hogy nekem az a vonat kell, ami Székesfehérvárról jön, 20 perc késéssel. A 20 percből 30 lett, majd egy nagyobb ugrással 50. Ennél megállapodott, így a pécsi vonat 30 perc késéssel kezdett.

De semmi gond, az információnál mondták, hogy Sárbogárdon bevárnak minket. A kalauz viszont már tudott valamit, mert közölte, csak akkor várna be, ha a félórás késésből legfeljebb 10 percet csinálunk. Ismerve a magyar vasutat… De már a következő állomáson röhögve jött vissza, hogy innentől személyvonat vagyunk, úgyhogy felejtsük el a csatlakozást.

Sárbogárd vasútállomása nem túl izgalmas. A környéke sem. Mindenesetre 2 és fél órán át ismerkedtem vele, ekkor jött a következő vonat, amely egyáltalán közelebb vitt Bajához. Na nem Bajára, csak Bátaszékre, elvégre ne legyünk maximalisták. Közben rájöttem, hogy Bátaszékről még bajosabb lesz Bajára jutni, így a bajai buszállomástól megérdeklődtem, mikor megy busz Szekszárdról Bajára - Szekszárdon a buszállomás a vasútállomás mellett van.

A buszra váltás után már gond nélkül ment a dolog, persze a buszom meg is előzte a vonatot még Szekszárd és Bátaszék között, pedig a vonatnak 14 perc előnye volt. A plusz poén, hogy a busz Budapestről jött, így lehet, hogy mégis érdemesebb lett volna elevickélni a Népligetbe… Baján éppen elkaptam a 14:45-ös csátaljait, így 6 óra 20 perc alatt már haza is értem.

Én meg a busszal meg persze jelentős buszköltséggel elég jól kijöttem a dologból. De ha valaki olyan helyen lakik, ahol csak vasút van - na azt nem irigylem. Mellesleg javaslom, hogy a Volánbusz központi buszpályaudvarát költöztessék a Dél pályaudvar mellé.

Elnyelte a blog a bejegyzésem, hát írok helyette egy jobbat. Szóval holnap legalább egy sztrájknak nézünk elébe, de ha a vasutasokra megint rájön a bolondóra, lehet, hogy kettő lesz belőle. Nekem nagyon nem mindegy, mert a hátizsákommal még csak elsétálok a Kis Rókus utcától a Lendvay utcáig meg vissza, a válltáskával is max. húsz perc alatt a Déliben vagyok az albérlettől, de válltáskával elsétálni az albérlettől a Népligetig - na azt meghagyom az ultratriatlonistáknak.

Holnap - hála a rengeteg autónak - alighanem meg fogjuk sérteni a kyotói egyezményt, a Margit hídon és a Teréz körúton már legutóbb is elég mérgezőnek tűnt  a levegő. Az előbbit furcsállom, nem értem, hogy egy hídon hogy tud megszorulni a levegő.  Azért annyi vigasztal, hogy a BKV céljának legalább van valami köze hozzánk, egyszerű utasokhoz. Mert a vasutasok, ha elérik céljukat (sztrájkolhatnak három éven keresztül, akkor sem érik el), csak a saját pénzüket kapnák meg - szerintem nem jár nekik -, a BKV meg ugyan nyilván az állásokat igyekszik megtartani, de mellékhatásként csak több buszjáratunk marad. Érdekes azért, hogy tegnap vagy mikor a Fővárosi Önkormányzat visszadobta azt a sokat vitatott paraméterkönyvet, de azért a sztrájkra sor kerül.

Az a gond, hogy a sztrájkok sosem azokkal tolnak ki, akikkel a szakszervezeteknek problémai vannak. Viszont fogalmam sincs, hogyan lehetne másképp tiltakozni. Hát, ez a bejegyzés sem lett sokkal jobb, viszont ha ez is eltűnik, akkor gyanakodni kezdek, hogy a BKV vezetősége manipulálja az SFBlogsot.

Könytáros és kíváncsi ember lévén, mihelyt nyilvános helyen megpillantok egy könyvet olvasó embert, igyekszem feltűnés nélkül kideríteni, mit is olvas. Ha netán olyat, amit én is kedvelek, néha még meg is szólítom a célszemélyt, de azért ez tényleg nem gyakori.

Vasárnap a vonaton is volt a közelemben egy olvasó. Ezúttal egy teljesen meghatározhatatlan korú nő volt az - 18 és 50 között bármi lehetett. De nem ez az érdekes, akkor már inkább az, hogy két könyvet olvasott, és az én fejemben a két könyv párhuzamos olvasása nehezen fér meg.

A nagyobbik könyv egy angol nyelvű Danielle Steele-regény volt, valami “Ghost” volt a címében. A kisebbik pedig nagyon Bibliának nézett ki. Teljesen a szótár lehetőségét sem zárom ki, de 1. matt fekete borítójó kisszótárral még nem sokszor találkoztam, 2. ha az ember lánya tud angolul regényt olvasni, egy kisszótár nem sokat segít már rajta. 3. a tipográfiája nagyon Bibliának nézett ki

Persze mért ne lehetne Danielle Steele-t és Bibliát párhuzamosan olvasni. Csak kicsit furcsa váltás lehet egy szenvedélyes szerelmi együttlét leírásáról Szent Pál leveleire váltani, de hát vannak nálam tágabb látókörű emberek.

Ezentúl kettőzött figyelemmel nézegetem a könyvolvasókat, hátha további ilyen izgalmas jelenségekre bukkanok.

Nem, én még nem vetemedtem erre, bár lehet, hogy még eljön az ideje is. Mindenesetre eddig  a bringásokkal több rossz tapasztalatom volt “idefenn”, mint az autósokkal, ami azért szép teljesítmény.

Gimnazista koromban én is megszállott bicajos voltam, és marha büszke magamra, hogy járművel közlekedek. Az útkereszteződésben szépen beálltam a sáv közepére, hogy észrevegyenek, és ne hajtsanak be mellém, mert úgy például balra kanyarodni elég problémás. És nem tekertem el az álló kocsisor mellett,  mert tudtam, hogy egy figyelmetlenül kinyitott ajtó nekem sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni, mint az autósnak. Végképp nem bicikliztem a járdán, mert piszkosul nem hiányzott, hogy manővereznem kelljen a gyalogosok között, vagy netán pofára essek miattuk.

Budapesten eddig sokkal több kerékpárost láttam a járdán közlekedni, mint a közúton. Ma reggel egy ifjú apuka ráadásul szépen rámfordult a gyermekét szállító kerékpárral. Az még hagyján, hogy nem tudtam tovább menni, de bele is akadhattam volna a bicajba, ami mindhármunknak - apa, gyerek, én - elég fájdalmas lett volna. Szerencsére némi összedörzsölődéssel megúsztam. Gyalogos és kerékpáros elvileg rokon műfaj, de amikor a Margit híd járdáján negyvennel jön szembe a fejhallgatós bringás, elgondolkodom, biztonságban vagyok-e a járdán.

Jó, tudom, az autós meg a biciklist nem veszi figyelembe, de úgy kell viselkedni, hogy észrevegye. Bizonyára lassabb lesz az előrehaladás, de nő az esély arra, hogy mindenki épp bőrrel megússza a kiruccanást. Szóval kedves kerékpárosok: ajánlom figyelmetekbe a KRESZt!

Elkövettem azt a hibát, hogy Budapesttől 160 kilométerre jöttem világra, majd súlyosbítottam azzal, hogy még 20 kilométerrel távolabb laktam. Illetve minden második hétvégén lakom is. Így a budapesti munkahellyel nyilvánvalóvá vált, hogy kiadós utazások várnak rám.

Van két lehetőség: busz vagy vonat. Az előbbi súlyos hátulütője, hogy vasárnap 4 körül elindul az utolsó is, és az én plusz 20 kilométerem miatt az igen kellemetlen. Így marad a negyed 7-es vonat.

Sebesvonatnak hívják, nem tudom, miért, mindenesetre lényegesen lassabb, mint a Tour de France kerékpárosai, mert a 160 kilométeren 4 óra alatt döcög végig. Baja és Szekszárd között ugyanis gyalázatos állapotban vannak a sínek, így már az első 30 kilométerhez is egy óra kell. Gyönyörködhetnénk ugyan a gemenci erdőben, de azon a szakaszon éppen tud viszonylag gyors lenni, meg egyelőre sötét is van már ilyenkor.

A másik lassító tényező 3 óra elteltével következik be: Sárbogárd, mozdonycsere. Sárbogárd és Baja között ugyanis máig sincsen villamosítva a pálya, és nem is hiszem, hogy egyhamar sor kerül erre.

Érdemes megemlíteni a kocsikat is. Fűtés az nem mindig van, vagy van, de nem mindegyik vagonban. A világítás is hajlamos megtréfálni az olvasni vágyó utasokat, múltkor öt percenként ment ki, majd 2 perc után jött vissza az áram. Lehetne mesélni a vécéről is, de ezt inkább kihagynám…

A poén az, hogy az út még drágább is a busznál 200 forinttal, ha pedig hazafelé az átszállásos InterCity - InterPici kombinációt választom, még helyjegyet is vehetek.

Azt hozzá kell tenni, hogy a busz sem sokkal jobb, a sebességi rekorder gyorsjáratnak is 2 óra 45 perc kell a célbaéréshez, és persze jól összenyomorgatja a lábam. A”normál” járatnak 3 és fél óra kell.
Néha sajnálom, hogy nem telepítettek Bajára valami nehézipari üzemet az átkosban, mert akkor talán civilizált körülmények között lehetne utazni Baja és Budapest között. És hogy egy kis aktuálpolitikát is csempésszek a bejegyzésbe, lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a MÁV-Cargo helyett a MÁV-Startot privatizálják.