Mivel Vid Eskin kollegina éppen bőszen készül hónap végi nyelvvizsgájára, eszembe jutott, nekem hogyan sikerült hasonló papírdarabjaimat megszerezni.

Természetesen egy német középfokúval kezdődött, de elég sokáig nem vettem magamnak a bátorságot. Végül 11-edikben februárban jelentkeztem egy tavaszi időpontra: eddigre már a fél osztály megcsinálta, vagy éppen az n. próbálkozásnál tartott. Akkoriban - főleg vidéken - nemigen létezett más, mint a Rigó utcai vizsga, így én is erre jelentkeztem, nem is kellett messzire menni hozzá, a “Frankelban”, azaz a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában volt. Az osztálytársaim zöme az írásbelivel szenvedett meg kegyetlenül. Nekem papíron jobban szoktak menni a dolgok, nem volt ez másképp ekkor sem. Na de a szóbeli. Jó, labort értettem, de  a két vizsgáztató közül az egyik valamiért nagyon nem szeretett engem. Persze eleve rosszul választottam képet, mert azt várták tőlem, hogy  azt választom, amin egy Alfa Romeo logó van valami fémtárgyon. Apró probléma volt, hogy nem tudtam rájönni, mi is az a fémtárgy, így inkább egy rengeteg lábat ábrázoló képet szemeltem ki. Aztán a gonosz vizsgáztató ki akarta szedni belőlem a gerincoszlop szót. Apró probléma volt, hogy azt akkor még nem ismertem. Egyébként “Wirbelsäule”. A szituációnál meg ilyenekkel szemétkedett, hogy “ugye most azt akarta mondani, hogy…”. Remek volt, és persze majd becsináltam, mert szinte semmi vizsgarutinom nem volt.  31 pontot kaptam, nem lettem tőle boldog: 42 kell ahhoz, hogy átmenjek. Aztán kiderült, hogy a laborom 11 pontos lett, így összejött. Akkor azt hittem, hogy jó darabig nem nyelvvizsgázom - nos, tévedtem.

A következő a Deutsches Sprachdiplom volt. Ezt ingyen megcsinálhattuk a suliban, “biztos jó lesz valamire” alapon az osztály nagy része jelentkezett. Itt saját témát is kellett választani, az enyém a “Nemzetiszocializmus és germán mitológia” névre hallgatott. Sokkal többet készültünk a vizsgára, mint amennyire szükség volt. Az írásbeli határozottan könnyebb volt, mint a Rigó utcai középfokúé. A szóbeli meg egész más, mert itt tényleg beszélgetni akartak az emberrel. Először egy szövegről, aminek valami halvány köze volt a témához, aztán a témáról. Persze itt is jól be voltam tojva, de ettől függetlenül lényegesen jobban sikerült, mint az előző évi produkció. Hogy mennyivel, azt nem tudom, mert a DSD bizonyítványán csak annyi van, hogy sikerült.

Aztán potom pénzért, valami 2000 forintért lehetett honosíttatni a DSD-t felsőfokú nyelvvizsgára. Két felsőfokú feladatot kellett megoldani, a németről magyar fordítást és az ellenkező irányú tömörítést (vagy épp fordítva? a fene emlékszik már… ) Fordításban jó szoktam lenni, ha odafigyelek, akkor odafigyeltem. Mivel abban az évben Szegeden mentességet adott nyelvszakokon a felsőfokú nyelvvizsga, már a felvételim egy részétől is megszabadultam.

De még hosszas tépelődés után nekivágtam a Rigó utcai angol középfoknak is. Persze ezt is akkor, amikor a fél csoport már megcsinálta. A legrosszabbra számítottam - de ezúttal nem lett olyan rossz. Még az írásbeli eredményem is egy ponttal jobb lett a német középfokúénál - talán tényleg könnyebb az angol nyelvtan. A szóbelin jól választottam képet: evezősök voltak rajta, én meg elkezdtem Oxfordról és Cambridge-ről regélni. Azt nem tudtam, hogy a verseny pont azokban a napokban volt. Mindkét kérdező nagyon kedves volt. de úgy éreztem, nagyon béna vagyok. A folyosón a többiek is hasonlónak érezték teljesítményüket. Aztán kaptam 41 pontot, gondoltam, 1 pontot csak összeszedek a laborral. 12-t sikerült, ha jól emlékszem.

Az eredmény 3 nappal az angol írásbeli  érettségi előtt jött meg, így az már elmaradt. Azóta egyszer próbáltam nyelvet tanulni - a latint a töri szakon nem számítom -, oroszt, de az a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán nem jött össze. Úgyhogy azt hiszem marad a fenti két nyelv karbantartása. Papírom van elég, nyelvvizsgát tehát már nem akarok letenni. De tudom, “never say never”, majd elválik.