Csátalján holnap falunap, szokás szerint nélkülem. És szintén szokás szerint a falunap környékén - konkrétan ma este - fellép a Kárpátia is. Az együttes mostani turnéján hat helyen lép fel, ezek közül az egyik szülőfalum a maga 1600 lakójával.

De miért lép fel egy hangsúlyosan nacionalista és irredenta együttes egy jelentéktelen kis faluban, ha jól számolom, immár harmadszor? A dolog magyarázata jelenlegi polgármesterünk személyével magyarázható. Ő polgármesteri pályáját MSZP-szimpatizánsként kezdte (pártjelöltek falvakban nemigen szoktak lenni), de később igencsak átesett a ló másik oldalára, és a Jobbik meggyőződéses híve lett.

Amíg meggyőződése a faluközpont rendbehozásában és Trianon-emlékmű létrehozásában manifesztálódott, még rendben is volt. Ez utóbbi Csátalján teljesen indokolt, hiszen a trianoni és főleg a párizsi béke alaposan megkavarta a falu lakosságának összetételét: ezek nélkül nem kerültek volna ide a falu nagy részét alkotó bukovinai székelyek vagy a felvidéki magyarok, mint ahogy jó eséllyel elmaradt volna a korábbi többségi nemzetiség, a németek jelentős részének kitelepítése. Na de aztán kitalálta, hogy Horthy Miklós a legnagyobb magyar, róla akarta elnevezni a Vöröshadsereg utcát (persze az is égő, hogy azt még a közelmúltban úgy hívták), meg a gyönyörű csátaljai címerbe Árpád-sávot akart applikálni. Előbbi kapcsán eddigi egyetlen hozzájárulásomként a helyi politikához, levelet írtam neki, miért nem szabad Horthyról utcát elnevezni. Utóbbi kapcsán valaki megmagyarázta, hogy címerekbe nem lehet csak úgy belenyúlkálni.

Aztán egy alkalommal meginvitálta Csátaljára a Kárpátiát. A zenekart korábban két helyről ismertem: egyszer bátyámnak ajándékba adta egy CD-jüket egy tanítványa. Meghallgattuk, közepes zenei tudású, számomra nehezen komolyan vehető szövegű együttesről volt szó, a fene gondolta volna, hogy sikeresek lesznek. Második találkozásom egy Kormorán-koncerten volt. A Kormoránt nagyon szeretem, de néha elég szerencsétlenül választják meg, kikkel koncerteznek együtt. Azért a Kormorán után megnéztem a Kárpátiát is, de végig azt kérdeztem magamról, hogy mi a fenét keresek én itt? Kicsit olyan volt a koncert, mint egy ‘30-as évekbeli revizionista gyűlés, csak a zenei stílus változott.

Hát úgy látszik Csátaljának pont erre van szüksége. Tudom, vannak ott rajongóik, meg ilyenkor a vidék nacionalista ifjúsága odagyűlik. De valahogy jobban örülnék neki, ha Csátaljára nem mint a Kárpátia rendszeres koncertállomására, hanem inkább a Székely Népdalkör vagy a kadarka hazájára gondolnának.

PS: Vajon most megkapom a Kárpátia-rajongók gyűlöletözönét?

Az Alföldön nőttem fel, de azért Szeged lapossága még nekem is túlzás. Persze megvan a maga praktikus oldala is: bármerre sétálsz, nem erőlteted meg magad, autóvezetőként pedig lényegesen kevesebb dolgod van a kézifékkel. De ettől még nem lesz szerethető a város. Csak az egyetemtől sem, ehhez valahogy több kell.
Például az, hogy - ha nem számítjuk a hozzácsatolt településeket - Szeged egyik végéből a másik végébe háromnegyed óra alatt lazán el lehet sétálni, és ha megfelelő útvonalat választ az ember, még friss levegőt is
szívhat közben. De persze igényben veheti a villamosokat is, különösen a 3-as és 4-es vonal ajánlott, mert ez egyben időutazás is a ‘60-as évekbe: ronda, koszos, rég ócskavastelepre érett kocsik, időnként ráznak, mégis
aranyosak, mondhatni városképi jelentőségűek.

Van egy szép parkos Széchenyi tér, Egy barátságos Kárász utca (a sétáló- és bevásárlóutca), Dugonics tér zenélő szökőkúttal és az egyetem főépületével, és persze van Dóm tér is dómmal, rengeteg szoborral meg nyaranta szabadtéri színpaddal. És akkor még csak a legbelső belvárosról szóltam.

Strandért sem kell messzire menni, a Belvárosi Híd tiszántúli lábánál van a Lapos - ha éppen nincs árvíz. De az árvíz sem rossz, mert érdekes látvány, ahogy átnézel a tiszaparti sétány korlátján, és a túloldalon a bokád magasságáig víz van, a hajókra meg fel kell nézned.

Újszegeden van Liget is. Sajnos az idők folyamán szinte az összes szórakozási lehetőséget kiirtották belőle, de a növényzet még megvan, maga a Liget pedig ideális sétára és futkározásra.

Ja és van egy egyetem is. Amely nem csak épületei miatt városképi jelentőségű, hanem mert a töménytelen hallgató maga is a városkép része, akár a Dugonics téri szökőkútnál, akár a viszonylag új, Tanulmányi és Információs Központ névre hallgató üvegpalotánál. És aholl egyetem van, ott kocsmák és bulik is vannak. A Belvárosi Mozit is szépen rendberakták nem olyan régen, a művészfilmek kedvelőinek ott a Grand Café, de van
plázamozi is, ha valakinek éppen erre van szüksége.

Szegedre eljutni sem túl nehéz, Budapestről vasúton akár két óra alatt lenn lehet lenni, de a bajai gyorsjárat is megjárja egy és háromnegyed óra alatt.

Azért még említést érdemel az 1879-es árvíz és a halászlé is. Előbbi, mert Szeged ennek köszönheti mai körutas-sugárutas rendkívül logikus felépítését (aki Szegeden eltéved, az megérdemli), utóbbi mert tényleg jó, és méltán pályázhat Magyarország második legjobb halászleve címre.

Hogy mit lehet egy 1 800 fős faluban szeretni? Hát éppen azt. Hogy mindenhová legfeljebb negyedóra sétával odaérek, közben pedig nagyságrendekkel kevesebb füstöt szívok be, mint egy városban. Mindenki mindenkit ismer, vagy legalábbis úgy tesz, de tényleg ismered a postást, a polgármestert, az orvost vagy a jegyzőt, és mindenki tisztában van vele, hová tartozol.

Szeretem a templom előtti szobrokat, a Szentháromságot és a szenteket. Egy másik kor alkotásai, bizony némelyiket már állvánnyal kell megerősíteni, de azért tartják magukat. A templomot is szeretem rézborítású tornyával. Egyszer voltam már fenn, gyönyörű a kilátás. Az orgona ugyan szörnyen hangzik, de hát ne legyünk maximalisták.

A parkot is kedvelem, igaz, kicsit túlzsúfolták - kopjafákkal, székelykapuval, Trianon-emlékművel, de még mindig megvannak a vadgesztenyék, a virágok és a játszótér, meg a szinte az egész Erzsébet utcán végighúzódó füves rész. Az utca végén a temetődomb is tele van gesztenyékkel, de nem szabad megfeledkeznünk a temető mögötti részről sem, ami télen kiváló szánkózásra, nyáron meg az íjászok és a kutyások szállják meg.

Május 1-jének igazából egyetlen programpontja érdekel, a futóverseny, de az nagyon. Sajnos az igazán megszólított korosztály - tizen- és huszonévesek - csak kevesen szoktak eljönni, de az ő bajuk. Van jónéhány kocsma is, de Csátalján eddig ha ötször voltam kocsmában - az nem az én világom.

Az én világom a határban van, abban a 3,6 km kerülető alakzatban. ahol futni szoktam, többnyire bátyámmal: van mellette szántóföld és erdő is - nyulat és őzet is gyakran látunk -, még homokbuckák is akadnak.

A másik világom a szülői ház, most már csak két óriási fenyővel és egy mára már szép nagy diófával, két kutyával, várhatóan hamarosan kismacskával is. Van virágoskert, zöldségeskert, meggyfa, szamóca, mutatóba némi szőlő és őszibarack is.

Nemsokára az egész falu gyönyörű lesz, ahogy fehérbe borulnak a meggyfák a házak előtt.

Szórakozásra nem sok lehetőség van. A boltokban szinte semmi választék. De otthon vagyok ott.

Mint falusi gyereknek, életem első két évtizedében Baja volt A Város. Annak ellenére, hogy jó, ha 50 ezer lakosa van, és budapesti nézőpontból a világ végén van. De Csátaljáról nézve nagy volt és csak húsz perc autóval, 35 busszal. Nem is volt kérdés, hogy itt fogok gimnáziumba járni, tulajdonképpen az sem, hogy melyikbe.

Bajában megvan egy kisváros minden előnye és hátránya. Nem, nem köszön egymásnak mindenki, ahhoz azért elég nagy, de azért nehezen tudsz félórát úgy sétálni, hogy ne akadj össze ismerőssel. A lehetőségek távolról sem korlátlanok: mozi nincs, színházterem van, de társulatot már importálni kell, eddig a plázák is elkerülték a várost - azért ezt annyira nem bánom.

Viszont folyó van mindjárt kettő is: a nyugati végeken a Duna, a dunántúli részen, egy holtágnál kiváló kiránduló- és szalonnasütő-helyekkel, meg a Kamarás-Duna, amit bajai ember sosem hív így, csak Sugovicának. Ez utóbbi ráadásul a város kellős közepén van, olyannyira, hogy a Szentháromság teret (ez a főtér) csak három oldalról övezik épületek, a negyediken a Sugovica van.

Hála a Sugovicának, van egy szigetünk is, a Petőfi-sziget, amely ideális friss levegő szívásához és sportoláshoz is. Gimnáziumban sokszor futottunk “kisszigetet”, az például 1650 m a betonúton, de van “nagysziget” is, amely kb. 5 km. A Szigeten van két sportpálya, néhány teniszpálya és csónakház, no meg egy rakás üdülő.

Baja belvárosát sokan ismerik azok közül is, akik sosem jártak ott: az Aranysárkány és a Pacsirta külső felvételeinek jelentős részét itt készítették. Azóta persze belerondítottak a városképbe néhány modern üzletházzal, meg a várost átszelő 51-es főút sem dobott sokat az összképen, de a főtér és környéke nekem még mindig tetszik. A polgármesteri hivatal például annak idején Grassalkovich-kastély volt.

Feltétlenül megnézendő a Sugovica és a Duna sarkánál a Türr István-emlékmű, a Jelky András szobrotmeg igazából nem is lehet elkerülni. A városi könyvtár a régi zsinagógában van, amit nagyon szépen épen hagytak.

Na meg persze Baján főzik a világ legjobb halászlevét, még ha a szegediek ezt nem is ismerik el. Július közepén szinte minden bajai kötődésű ember felbukkan a Halászléfőző Népünnepélyen, ami a közhiedelemmel ellentétben nem verseny. Nehéz is lenne 2000 bogrács tartalmát összevetni…

Hogy miért is szeretem Baját? Mert odatartozom, és egész kamaszkorom ott töltöttem el. És mert könnyen hagyja magát szeretni.