Nem csak úgy lehet hosszú egy hétvége, hogy egy pénteket vagy hétfőt hozzácsapnak, el lehet ezt érni az időszak programokkal való telezsúfolásával is. Bár ha belegondolok, két és fél napra négy program nem is olyan sok, mindenesetre azt sikerült elkerülnöm, hogy a hét kezdetére kipihenjem magam.

Pénteken a Trombitásban lezajlott menetrendszerű sörözéssel kezdődött a program, aminek sajátos jelleget adott, hogy ezúttal jelen volt nálam vendégeskedő bátyám, illetve egy kedves hölgyismerőse is. Ez úgy a hétvége nyitásának jó is volt, bár viszonylag hamar szétszéledt a társaság, én sem vártam meg a zárórát. Mentségemre szóljon, hogy tudtam, szombaton fél 8-kor kell kelni, és bár lazítós programról volt szó, nem akartam elaludni a vízben.

5-én ugyanis egy fürdőzéssel és szaunázással egybekötött ráckevei kiruccanás volt napirenden, szerencsére éppen elértük a kiszemelt 9:35-ös HÉV-et, majd szem- és fültanúi lehettünk annak, hogyan zajlik a ruhakereskedelem az elővárosi közlekedésben. Végül nem vettünk zoknit.

Mire Ráckevére értünk, a nap is kisütött, bár a megsülés veszélye nem fenyegetett. A szabadtéri  fürdők a szauna melletti csobbanót leszámítva nem is működtek, de a bentiek is határozottan kellemesek voltak. A szauna meg pláne, délután még egy külön szaunaprogramba is belekóstoltunk. Azért csak kóstoltunk, mert a válogatott meccset már egy budapesti kocsmában akartuk nézni, így ugyan sót és mézet juttattunk a bőrünkre, a sör, a csokoládé és egyéb jóságok elmaradtak. A nap későbbi részében mindenesetre e két utóbbiból legalább a bensőnkbe juttattunk valamennyit.

A visszadöcögést és a gyors vacsorát követően irány a Margit körúti Pointer Pub. Két érv szólt mellette: van kivetítőjük és kb. 3 percre vannak a lakásom ajtajától. A meccs jó volt, bár a végkimenetelével annyira nem vagyok megelégedve. Azért nem rúgtam be bánatomban, mert az  a vasárnapi programban elég erőteljes hendikepet jelentett volna.

Vasárnap reggel irány a Városliget, innen indult ugyanis a 24. Nike Budapest Félmaraton. Tavaly egyet már lefutottam, így tudtam, mire számíthatok, azt is, hogy idén nehezebb lesz, mert meglehetősen elhanyagoltam a felkészülést. Mindenesetre 1 óra 59 perc 2 másodperc alatt megtettem a 21 km-es távot, ami ugyan 5 és fél perccel rosszabb a tavalyi időmnél, de azért szégyenkezni nem kell vele.

A versenyt követően leginkább pihengettem, igyekeztem a lábamat minél kevesebbet használni. Mára jó kiadós izomláz alakult ki mindkét combomban, úgyhogy most éppen utálom a lépcsőket, különösen, ha lefelé kell menni rajtuk. Sebaj, megcsináltam, meg úgy egészében is elég jól sikerült hétvége volt.

Ma délután másodszor is lefutottam a Vivicittát Budapesten. Pontosabban a Vivicittát először futottam le, mert tavaly a Midicittán vettem részt, valahogy úgy van ez, mint a motorosoknál a 125, a 250 köbcenti meg a MotoGP. Idén már a királykategóriában versenyeztem.

Az időjárás ideális volt, a tömeg óriási, a hangulat a megszokott. Az aszfalt kicsit kemény, de hát kell nekem mindig műanyagon edzenem. A verseny első tíz perce intenzív helybenjárással telt, ezután lett csak hely arra, hogy normálisan futni kezdjünk, de így is hosszú idő telt el azzal, hogy az embertömegben a réseket keresve próbáltam előrefurakodni. Lehet, hogy célszerűbb lenne pofátlannak lenni és a rajtnál előrenyomakodni.

Erővel - mint várható volt - simán bírtam, a két frissítési lehetőségből csak a másodikat vettem igénybe. Persze a végén kicsit korábban kezdtem el hajrázni, mint kellett volna, így az utolsó két kilométeren kicsit hullámzott a teljesítményen, de az utolsó  100 méteren még sikerült egy egészséges sprintet levágnom.

A verseny után némi tájékozódási séta következett, kétfős szurkolótáborom ugyanis még véletlenül sem ott volt, ahogy én, és persze sikerült azt is elérni, hogy ne lássanak futás közben. Na ja, majd legközelebb.

Sajnos az útépítések miatt a budai szakasz idén elmaradt, pedig szívesen futottam volna a Lánchídon meg az alagútjában, így azért a táv olyan nagyon nem reprezentálta a “cittát”. De azért jó volt, és jól reprezentálta, hogy  tízezernyi résztvevő tényleg szereti ezt a várost. Csak még mindig nem futottam Budán…

És hogy némi statisztika is legyen a bejegyzésben: a 12 km-es távot a helybenjárással együtt 1 óra 5 perc alatt tettem meg.

A minap még csak tervezgettem, ma végre is hajtottam: három hónap szünet után újból futni mentem. Igen, belátom, nem a legalkalmasabb az időjárás, de szükségem volt rá, na.

Az előzetes terveket kissé módosítottam, így jégeralsó és egy vékony dzseki is szerepelt expedíciós öltözékemben, sőt, régen használt kesztyűimet is előkerestem. Reggel - azaz délelőtt - a rendes táplálkozás után még megittam fél bögre kávét, hogy az adrenalin kellőképpen fűtsön, aztán irány a Sziget.

A legrosszabb a villamosmegállóban való várakozás volt, egy járdaszigeten már csak nem fogok fel-alá ugrálni… A Margit-szigeten találtam más hasonló bolondokat, sőt, nagyobbakat is, mert némelyek csak melegítőben szaladgáltak. A szokásos látványosságokhoz menet közben újak csatlakoztak: a Dunán úszó jégtáblák (vártam már, mikor kerül elő az első jegesmedve vagy pingvin), valamint a Palatinus medencéi fölötti gőzfelhő. Amúgy a futással nem volt gond, csak be kellett állni üzemi hőmérsékletre.

A hideg mellett még egy újdonsága volt a futásnak, teszteltem, milyen zenehallgatás közben futni. Legújabb hagyományos heavy metal-válogatásunkat táraztam be, így a tempó ezen nem múlott. Igaz, az Alice Cooper énekelte Avantasia-szám, a The Toy Master közben kicsit jobban is rákapcsoltam, mint kellett volna, ezért utána valami azonosítatlan hasüregi szervem percekig kínzott.

Eredetileg egy kört terveztem, de még éreztem, hogy vannak tartalékaim, így a szokott két kör, azaz 10 700 méter lett belőle. Én kb. 6 embert előztem meg, engem csak egy, úgyhogy ez a része rendben volt, és három hónap kihagyás meg a kissé rendhagyó körülményeket figyelembe véve az 58:03:37-es idővel is meg vagyok elégedve.

A rendhagyó körülményekről még annyit, hogy a futópálya hőmérője -99 fokot mutatott.

A lakásba visszatérve azonnali forró zuhany következett, majd teázás. Egyelőre úgy néz ki, sikerült épségben megúszni a kiruccanást. De azért nem bánnám, ha legközelebb kicsit melegebb lenne…

Valami hiányzik. Enyhe bizsergést érzek a végtagjaimban, nehezemre esik reggel felkelnem. Este üresnek, tartalmatlannak érzem a napjaimat. Az étvágyam sem a legjobb.

Futnom kell.

Október eleje óta nem futottam, ami tulajdonképpen nem nagy szám, hiszen sokan diákkoruk óta nem futottak, és ez egyáltalán nem hiányzik nekik, sőt!  Nekem viszont úgy látszik, sikerült magam futásra kondicionálni, és a szervezetem követeli, ami jár neki. Bizony rendesen ellustultam, az ősz második felében ráadásul főleg metróval jártam, a karácsony is inkább a falánkság, mint a sport jegyében telt. Azért a kondíciómmal szerencsére nincs nagy baj, mert a december 30-i focizáson bírtam a tempót, ahogy kell - más kérdés, hogy ez sem sokat segített a csapatomon.

De a fene essék a hormonjaimba, hogy pont a legnagyobb hideg közepén jött rám a futhatnék! Vastag dzsekiben, jégeralsóban és bakancsban nyilván nem lehet futni, hát más megoldást kell találnom. Apu szokta mindig mondani, hogy amíg mozog az ember, addig nem fázhat meg. Csak előtte vagy utána. Következésképpen minimalizálni kell a nem sporttal töltött időt. Az a rész, hogy a villamosról már úgy futok le  a Margit-szigetre, rendben is van, csak a futás végét kellene úgy időzíteni, hogy pont fel tudjak futni az ellenkező irányból érkező villamosra, meg jó volna azt is megoldani, hogy a Mechwart liget megállót ideiglenesen áthelyezzék az albérletem ajtaja elé. Vagy netán futva mehetnék a szigetre/ jöhetnék a szigetről, de annyira azért nem vagyok saját magam ellensége, hogy a Margit körúton fussak.

A projekt kivitelezhető, mert nap mint nap látok futókat a sziget környékén, igaz, ha rájuk nézek, majd megfagyok, de hát én csak gyalogolok, ők meg ugye nem. Mindenesetre megfelelő időzítéssel, réteges öltözködéssel és a hazatérést követő azonnali forró zuhannyal maradandó károsodás nélkül kielégíthetem a szükségletem. Nos meglátjuk, vasárnap rá tudom-e szánni magam. Ha hétfőn nem bukkannék fel, akkor keressétek meg jéggé fagyott holttestemet a Margit-szigeten!

Legalábbis Marathónból nézve, mivel tegnap lefutottam életem első félmaratonját. Bár a mondabéli futóval ellentétben nem kellett fegyvert viselnem, azért némileg megnehezítette a dolgomat a kezdetben 27, a végére 34 fokos hőség. Azért nem ment rosszul, csak a 15-18. kilométer tájékán éreztem úgy, hogy elkészültem az erőmmel, de egy frissítőállomás megoldotta a problémát.

Itt láthatók, amit a futásomról számokban el lehet mondani:

Egyébként kb. 7000-en értünk célba, és bizony akadt olyan is, akinek az út szélén kifeküdve, esetleg mentőben elszállítva ért véget a versenye.

Ha lesz kép a befutómról, azt is mellékelem, de a futanet.hu pillanatnyilag kicsit el van havazva.

Nem nagy titok, hogy a rendszeresen futók jelentős része azért szánja ideje egy részét e tevékenységre, hogy felesleges kilóitól megszabaduljon, illetve megakadályozza azok létrejöttét. Apai dédanyám úgy tartotta annak idején, hogy egy orvosság annál hatékonyabb, minél rosszabb az íze. Vagy igaz, vagy nem, mindenesetre ennek szellemében adok pár tippet arra, hogyan nehezítsük meg futásunkat.

1. Ne menj el előtte vécére!

Jelentéktelen apróságnak tűnik, de csak addig, amíg a második kilométer után, hogy megszabadulj a felesleges salakanyagtól. Amit persze cipelned kell magaddal, ráadásul gyakran sietősen akar már távozni, azaz jövel’ hascsikarás és hasmenés. Ez jelentősen képes megnövelni a futósebességet, különösen, ha kevés a dús lombozatú bokor a terepen.

2. Viselj kínai tornacipőt!

Futáshoz alapvetően edzőcipőt célszerű húzni, de a hajszálvékony talpú standard kínai tornacipőben sokkal érdekesebb. Különösen, ha a táv egy részét betonon tesszük meg, de egyébként is figyelemre méltó jelenség, ahogy érezzük, hogy a talpunk (nem a cipőé! a mienk!) kezd ketté válni. Ilyenkor csúszik félre a talpbetét a cipőben, amely első osztályú vízhólyagokat tud produkálni, ezzel egybekötve három nap sántikálást. Azért a távot még befejezheted!

3. Egyél görögdinnyét!

Amíg nem próbáltam, nem gondoltam, hogy kedves nyári gyűmölcsünk is potenciális veszélyforrás, pedig nagyon is az! A dinnye leve ugyanis futás közben jól érezhetően lötyög az ember gyomrában, ami okozhat hasmenést is, de ha nem is okoz, legalábbis megduplázza a futó kínjait és izzadságának mennyiségét.

4. Egyél főtt tojást!

Tulajdonképpen a dinnye még egy viszonylag lájtos kaja. Na de a tojás! Főtt tojás elfogyasztása után úgy érzed magad futás közben, mintha a tojással megegyező térfogatú sörétet fogyasztottál volna el: azaz borzasztó nehéznek érzed magad, és piszkosul szenvedsz. Talán nem izzadsz annyira, mint a dinnye esetében, de a gyötrelem garantált.

5. Igyál sört!

Egyáltalán nem vagyok a sörivás ellensége, de jobban szeretem úgy időzíteni azt, hogy a sört a futás után fogyasztom el. Előzetes fogyasztásnál ugyanis remek demonstrációját kapjuk annak, hogy mennyit rontja a kondíciót az alkohol. Egy korsó sörrel még lehet próbálkozni, kettőtől fölfelé már csak vánszorgás lesz a dolog vége.

6. Állj meg gyakran!

A közhiedelemmel ellentétbe egy távot sokkal kevésbé fárasztó egyben lefutni, mint részekre darabolva. Szerencsétlen szervezet ugyanis éppen átállna a futásra, mire elkezdünk gyalogolni, aztán mire azt szokná meg, megint futunk. Na nem, ez nem így működik. Illetve működik, csak iszonyúan fárasztó.

7. Válassz sokkal gyorsabb/lassabb edzőpartnert!

A sokkal gyorsabbat nem kell magyarázni, de a sokkal lassabb sem jó, mert állandóan meg kell állni (ld. 6. pont), hogy megnézzük, megvan-e még, nem futhatjuk a saját tempónkat, ami pont kényelmes lenne, és ha netán még beszélgetni is akar, akkor végképp nem marad levegőnk a szervezetünk számára.

Ezeken kívül persze vannak még triviális módszerek, mint  a tűző napon futás, a hegynek felfelé futás vagy éppen az ólomrudak cipelése, de azt hiszem, a fentiek segítségével is kiváló programot tudtok összeállítani.

Jó önkínzást!

Mivel az előző bejegyzésben leírt szomorú esemény miatt egy hete Csátalján tartózkodom, így hozzáférésem van egy tévékészülékre, és mivel bátyám is itthon van, tehát jó eséllyel minden valamirevaló sporteseményt megtekintünk, ezért most ha magam nem is sportoltam, de azért sportos napokon vagyok túl. Ezzel kapcsolatban észrevettem, hogy változik az ízlésem.

Nemrég úgy voltam a tenisszel, hogy az egy borzasztóan és feleslegesen túlnyújtott pingpongjátszma, és nincs az a pénz, amiért három óráig bámulnám azt a sok füvön szaladgálást (vagy salakon. vagy műanyagon. mindegy). Aztán Wimbledonban Nadal és Federer olyan döntőt játszott, hogy bizony végignéztem az egészet, mert egyszerűen nem tudtam elszakadni a képernyőtől. Persze nem mindig a világ két legjobbja játszik, de azért nyilvánvalóvá vált, hogy fogok én még teniszmeccseket nézegetni.

Viszont a vízilabda EB meccsei nem fogtak meg. Nem is értem, hogy szerethettem eddig egy olyan sportágat, ahol alig van szabályos szerelés, és szinte minden akció lövéssel ér véget, közben meg folyamatosan gyötrik egymást. A Tour de France-ot is szívesen nézem. A nagy biciklis csalódásomon már túl vagyok: nyilvánvalóan valamennyien doppingolnak. De a tájak szépek, a verseny izgalmas, és a Knézy-Sipos páros kommentálása is élvezetes.

(E bejegyzés nem titkolt célja, hogy jelezze, még élek. Rendszeresebb online jelenlétemre jövő héttől lehet számítani.)

Kovács  kollégával már május vége óta tervezgettük, hogy ha már a BL-döntőt nem sikerült együtt (sem) megtekinteni, legalább az EB fináléját némi sör keretében valami méretes képernyőn tekintjük meg. Éppen egy vadonatúj kocsma honlapján dolgozik, így hosszú ideig úgy nézett ki, hogy ott nézzük a meccset, de a balga korcsmáros nem szerzett be időre kivetítőt, így alternatív megoldásként a városligeti sörsátor lett a célpont. Persze nem ketten voltunk, volt itt feleség, testvér, távolabbi rokon, munkahelyi kolléga, kinek mi van, úgyhogy a dögunalmas felvezetés alatt sem unatkoztunk.

A sátor teljesen tele volt, már amikor én 7-kor odaértem, akkor sem volt kimondottan nagy kínálat helyekből. A kora érkezés és ezzel összefüggésben elfogyasztott többletsör elég jól meg is alapozta a hangulatot. Bár társaságunkban három német állampolgár is tartózkodott, azért így is többségben voltunk mi, spanyolbarátok. Igaz, főnökasszonyomnak, Mónikának ez enyhe lelkiismereti problémát is okozott, hiszen mégiscsak magyarországi német intézmény igazgatónője…

Velünk szemben egy kb. 50-es fickó ült, jó 20 évvel fiatalabb párjával. Nagyon szimpatikus volt, egészen kb. a harmadik Jägermeisterig, akkor ugyanis nagy szurkolásában, feldöntötte bátyám söröskorsóját, ami összetört, a tartalmát pedig bátyám torka helyett az én ruházatom nyelte el.

A meccsről nem írok, akit érdekelt, az úgy is látta, akit meg nem, nyilván most sem érdeklődik iránta jobban. Mindenesetre nekem nagyon tetszett, és a spanyolok teljes mértékben megérdemelték a győzelmet.

Sajnos a sátor fenntartói megpróbáltak valami műsort produkálni a szünetben, így tanúi lehettünk Bagi Iván és Nacsa Olivér ökörködésének. Általában nincs velük bajom, de ez egy igazán gyenge hakni volt, és focimeccs szünetében a kutya nem kíváncsi rájuk. Úgyhogy inkább a sör fogyasztására koncentráltam.

Úgy vettem észre, a sörsátorban több volt a spanyol drukker, de hát Magyarországon amúgy is nagy hagyománya van a német nyelv és nemzet nemszeretésének. Meg hát én a 100% germán véremmel is a spanyoloknak szurkoltam.

Furcsa volt, hogy a meccs után hihetetlen gyorsan elhúzott mindenki, és a vendéglátók is gyorsan elkezdtek összepakolni. Én még elviseltem volna egy kis "afterparty"-t, de a mieink zöme is elfáradt.

Azért jól éreztem magam, és aki még nem próbálta a csoportos meccsnézést, annak szívből ajánlom - például az olimpiai vízilabdatornára.

A fenti képzavar teljesen spontán volt, bizonyára a kánikula mellékhatása, de megtetszett, így úgy döntöttem, megtartom. Nos, jelentem, egyik negyeddöntőn sem az az eredmény született, amire számítottam, illetve az olaszok kiesésére számítottam, de arra nem, hogy tizenegyesekre lesz hozzá szükség. Így akár azt is írhatnám, hogy ez a meglepetések Európa-bajnoksága, de ez egyrészt citromdíjas közhely, másrészt nem teljesen jogos, mert őszintén, ki számított előzetesen arra, hogy négy évvel ezelőtt a görögök diadalmaskodnak?

Persze jó esély van arra, hogy Gary Linekernek megint igaza lesz. Ő állapította meg ugyanis, hogy a focit két tizenegy fős csapat játssza, az a cél, hogy a kapuba rúgják a labdát - és a végén a németek nyernek. Ami ezúttal nem is lenne érdemtelen, de igazából már azon sem lepődnék meg, ha a tartalékos török csapat 2:0-lal hazaküldené őket. Azaz mégis, mert a törökök újabban hátrányból szoktak fordítani, így a 2:1 reálisabb.

Mindenesetre találtam magamnak új kedvenceket: az oroszok nemcsak eredményes, de nagyon látványos focit is játszanak, alig lehet rájuk ismerni. Nem is értem, hogy sikerült a csoportmeccsek során kikapni a spanyoloktól, de hát itt a lehetőség a revansra. Kicsit sajnálom, hogy erre nem a döntőben kerül sor, annál is inkább, mert a spanyolokat is kedvelem, és sajnos mindkét csapat nem juthat tovább.

Hogy kit várok a csúcsra? Hát egyszer lásd a Lineker-szabályt, másrészt viszont nem tudom, nem értek hozzá. Legalábbis az IWIW tippelős játékán elért eredményeim ezt bizonyítják…

Elég egyhangúan, de egyáltalán nem unalmasan telnek a napjaim, amióta elkezdődött a foci EB. Napközben többnyire fordítgatással foglalkozom, sikerült beszereznem egy csinos német gyakornoklányt, aki mindjárt korrektúrázza a szövegemet, mellesleg biztosítja, hogy ne legyek túl magányos az üres könyvtárban.

Aztán hazamegyek, szokásomtól eltérően tömegközlekedéssel, mert hatig még kaját is kell venni. Hatra beizzítom a számítógépet, és mehet a meccs (külön köszönet a telesport.hu-nak). Közben a mobilnetes modemem többször úgy dönt, hogy a Széna térnél nincs szélessávú lefedettség - emiatt már több gólról is lemaradtam. A

A szünetben a frissen feltelepített Ubuntu Linuxomat bűvölöm, hogy működjön rajta a net. Receptem már van vagy ötféle, de eddig még mindig csak a hajszál híján működésig jutottam el. Talán ma este… A két meccs között további bűvölés, esetleg a második meccs után is, de lehet, hogy csak olvasok már utána.

Az olimpia alatt nyilván formába kell hoznom a munkahelyi gépem, hogy meló helyett a közvetítést tudjam nézni.

Egyébként meg folyamatosan áldozom a fekete kakasokat, hogy szombaton jó idő legyen.