Nem nagy titok, hogy a rendszeresen futók jelentős része azért szánja ideje egy részét e tevékenységre, hogy felesleges kilóitól megszabaduljon, illetve megakadályozza azok létrejöttét. Apai dédanyám úgy tartotta annak idején, hogy egy orvosság annál hatékonyabb, minél rosszabb az íze. Vagy igaz, vagy nem, mindenesetre ennek szellemében adok pár tippet arra, hogyan nehezítsük meg futásunkat.

1. Ne menj el előtte vécére!

Jelentéktelen apróságnak tűnik, de csak addig, amíg a második kilométer után, hogy megszabadulj a felesleges salakanyagtól. Amit persze cipelned kell magaddal, ráadásul gyakran sietősen akar már távozni, azaz jövel’ hascsikarás és hasmenés. Ez jelentősen képes megnövelni a futósebességet, különösen, ha kevés a dús lombozatú bokor a terepen.

2. Viselj kínai tornacipőt!

Futáshoz alapvetően edzőcipőt célszerű húzni, de a hajszálvékony talpú standard kínai tornacipőben sokkal érdekesebb. Különösen, ha a táv egy részét betonon tesszük meg, de egyébként is figyelemre méltó jelenség, ahogy érezzük, hogy a talpunk (nem a cipőé! a mienk!) kezd ketté válni. Ilyenkor csúszik félre a talpbetét a cipőben, amely első osztályú vízhólyagokat tud produkálni, ezzel egybekötve három nap sántikálást. Azért a távot még befejezheted!

3. Egyél görögdinnyét!

Amíg nem próbáltam, nem gondoltam, hogy kedves nyári gyűmölcsünk is potenciális veszélyforrás, pedig nagyon is az! A dinnye leve ugyanis futás közben jól érezhetően lötyög az ember gyomrában, ami okozhat hasmenést is, de ha nem is okoz, legalábbis megduplázza a futó kínjait és izzadságának mennyiségét.

4. Egyél főtt tojást!

Tulajdonképpen a dinnye még egy viszonylag lájtos kaja. Na de a tojás! Főtt tojás elfogyasztása után úgy érzed magad futás közben, mintha a tojással megegyező térfogatú sörétet fogyasztottál volna el: azaz borzasztó nehéznek érzed magad, és piszkosul szenvedsz. Talán nem izzadsz annyira, mint a dinnye esetében, de a gyötrelem garantált.

5. Igyál sört!

Egyáltalán nem vagyok a sörivás ellensége, de jobban szeretem úgy időzíteni azt, hogy a sört a futás után fogyasztom el. Előzetes fogyasztásnál ugyanis remek demonstrációját kapjuk annak, hogy mennyit rontja a kondíciót az alkohol. Egy korsó sörrel még lehet próbálkozni, kettőtől fölfelé már csak vánszorgás lesz a dolog vége.

6. Állj meg gyakran!

A közhiedelemmel ellentétbe egy távot sokkal kevésbé fárasztó egyben lefutni, mint részekre darabolva. Szerencsétlen szervezet ugyanis éppen átállna a futásra, mire elkezdünk gyalogolni, aztán mire azt szokná meg, megint futunk. Na nem, ez nem így működik. Illetve működik, csak iszonyúan fárasztó.

7. Válassz sokkal gyorsabb/lassabb edzőpartnert!

A sokkal gyorsabbat nem kell magyarázni, de a sokkal lassabb sem jó, mert állandóan meg kell állni (ld. 6. pont), hogy megnézzük, megvan-e még, nem futhatjuk a saját tempónkat, ami pont kényelmes lenne, és ha netán még beszélgetni is akar, akkor végképp nem marad levegőnk a szervezetünk számára.

Ezeken kívül persze vannak még triviális módszerek, mint  a tűző napon futás, a hegynek felfelé futás vagy éppen az ólomrudak cipelése, de azt hiszem, a fentiek segítségével is kiváló programot tudtok összeállítani.

Jó önkínzást!

Mivel az előző bejegyzésben leírt szomorú esemény miatt egy hete Csátalján tartózkodom, így hozzáférésem van egy tévékészülékre, és mivel bátyám is itthon van, tehát jó eséllyel minden valamirevaló sporteseményt megtekintünk, ezért most ha magam nem is sportoltam, de azért sportos napokon vagyok túl. Ezzel kapcsolatban észrevettem, hogy változik az ízlésem.

Nemrég úgy voltam a tenisszel, hogy az egy borzasztóan és feleslegesen túlnyújtott pingpongjátszma, és nincs az a pénz, amiért három óráig bámulnám azt a sok füvön szaladgálást (vagy salakon. vagy műanyagon. mindegy). Aztán Wimbledonban Nadal és Federer olyan döntőt játszott, hogy bizony végignéztem az egészet, mert egyszerűen nem tudtam elszakadni a képernyőtől. Persze nem mindig a világ két legjobbja játszik, de azért nyilvánvalóvá vált, hogy fogok én még teniszmeccseket nézegetni.

Viszont a vízilabda EB meccsei nem fogtak meg. Nem is értem, hogy szerethettem eddig egy olyan sportágat, ahol alig van szabályos szerelés, és szinte minden akció lövéssel ér véget, közben meg folyamatosan gyötrik egymást. A Tour de France-ot is szívesen nézem. A nagy biciklis csalódásomon már túl vagyok: nyilvánvalóan valamennyien doppingolnak. De a tájak szépek, a verseny izgalmas, és a Knézy-Sipos páros kommentálása is élvezetes.

(E bejegyzés nem titkolt célja, hogy jelezze, még élek. Rendszeresebb online jelenlétemre jövő héttől lehet számítani.)

Kovács  kollégával már május vége óta tervezgettük, hogy ha már a BL-döntőt nem sikerült együtt (sem) megtekinteni, legalább az EB fináléját némi sör keretében valami méretes képernyőn tekintjük meg. Éppen egy vadonatúj kocsma honlapján dolgozik, így hosszú ideig úgy nézett ki, hogy ott nézzük a meccset, de a balga korcsmáros nem szerzett be időre kivetítőt, így alternatív megoldásként a városligeti sörsátor lett a célpont. Persze nem ketten voltunk, volt itt feleség, testvér, távolabbi rokon, munkahelyi kolléga, kinek mi van, úgyhogy a dögunalmas felvezetés alatt sem unatkoztunk.

A sátor teljesen tele volt, már amikor én 7-kor odaértem, akkor sem volt kimondottan nagy kínálat helyekből. A kora érkezés és ezzel összefüggésben elfogyasztott többletsör elég jól meg is alapozta a hangulatot. Bár társaságunkban három német állampolgár is tartózkodott, azért így is többségben voltunk mi, spanyolbarátok. Igaz, főnökasszonyomnak, Mónikának ez enyhe lelkiismereti problémát is okozott, hiszen mégiscsak magyarországi német intézmény igazgatónője…

Velünk szemben egy kb. 50-es fickó ült, jó 20 évvel fiatalabb párjával. Nagyon szimpatikus volt, egészen kb. a harmadik Jägermeisterig, akkor ugyanis nagy szurkolásában, feldöntötte bátyám söröskorsóját, ami összetört, a tartalmát pedig bátyám torka helyett az én ruházatom nyelte el.

A meccsről nem írok, akit érdekelt, az úgy is látta, akit meg nem, nyilván most sem érdeklődik iránta jobban. Mindenesetre nekem nagyon tetszett, és a spanyolok teljes mértékben megérdemelték a győzelmet.

Sajnos a sátor fenntartói megpróbáltak valami műsort produkálni a szünetben, így tanúi lehettünk Bagi Iván és Nacsa Olivér ökörködésének. Általában nincs velük bajom, de ez egy igazán gyenge hakni volt, és focimeccs szünetében a kutya nem kíváncsi rájuk. Úgyhogy inkább a sör fogyasztására koncentráltam.

Úgy vettem észre, a sörsátorban több volt a spanyol drukker, de hát Magyarországon amúgy is nagy hagyománya van a német nyelv és nemzet nemszeretésének. Meg hát én a 100% germán véremmel is a spanyoloknak szurkoltam.

Furcsa volt, hogy a meccs után hihetetlen gyorsan elhúzott mindenki, és a vendéglátók is gyorsan elkezdtek összepakolni. Én még elviseltem volna egy kis "afterparty"-t, de a mieink zöme is elfáradt.

Azért jól éreztem magam, és aki még nem próbálta a csoportos meccsnézést, annak szívből ajánlom - például az olimpiai vízilabdatornára.

A fenti képzavar teljesen spontán volt, bizonyára a kánikula mellékhatása, de megtetszett, így úgy döntöttem, megtartom. Nos, jelentem, egyik negyeddöntőn sem az az eredmény született, amire számítottam, illetve az olaszok kiesésére számítottam, de arra nem, hogy tizenegyesekre lesz hozzá szükség. Így akár azt is írhatnám, hogy ez a meglepetések Európa-bajnoksága, de ez egyrészt citromdíjas közhely, másrészt nem teljesen jogos, mert őszintén, ki számított előzetesen arra, hogy négy évvel ezelőtt a görögök diadalmaskodnak?

Persze jó esély van arra, hogy Gary Linekernek megint igaza lesz. Ő állapította meg ugyanis, hogy a focit két tizenegy fős csapat játssza, az a cél, hogy a kapuba rúgják a labdát - és a végén a németek nyernek. Ami ezúttal nem is lenne érdemtelen, de igazából már azon sem lepődnék meg, ha a tartalékos török csapat 2:0-lal hazaküldené őket. Azaz mégis, mert a törökök újabban hátrányból szoktak fordítani, így a 2:1 reálisabb.

Mindenesetre találtam magamnak új kedvenceket: az oroszok nemcsak eredményes, de nagyon látványos focit is játszanak, alig lehet rájuk ismerni. Nem is értem, hogy sikerült a csoportmeccsek során kikapni a spanyoloktól, de hát itt a lehetőség a revansra. Kicsit sajnálom, hogy erre nem a döntőben kerül sor, annál is inkább, mert a spanyolokat is kedvelem, és sajnos mindkét csapat nem juthat tovább.

Hogy kit várok a csúcsra? Hát egyszer lásd a Lineker-szabályt, másrészt viszont nem tudom, nem értek hozzá. Legalábbis az IWIW tippelős játékán elért eredményeim ezt bizonyítják…

Elég egyhangúan, de egyáltalán nem unalmasan telnek a napjaim, amióta elkezdődött a foci EB. Napközben többnyire fordítgatással foglalkozom, sikerült beszereznem egy csinos német gyakornoklányt, aki mindjárt korrektúrázza a szövegemet, mellesleg biztosítja, hogy ne legyek túl magányos az üres könyvtárban.

Aztán hazamegyek, szokásomtól eltérően tömegközlekedéssel, mert hatig még kaját is kell venni. Hatra beizzítom a számítógépet, és mehet a meccs (külön köszönet a telesport.hu-nak). Közben a mobilnetes modemem többször úgy dönt, hogy a Széna térnél nincs szélessávú lefedettség - emiatt már több gólról is lemaradtam. A

A szünetben a frissen feltelepített Ubuntu Linuxomat bűvölöm, hogy működjön rajta a net. Receptem már van vagy ötféle, de eddig még mindig csak a hajszál híján működésig jutottam el. Talán ma este… A két meccs között további bűvölés, esetleg a második meccs után is, de lehet, hogy csak olvasok már utána.

Az olimpia alatt nyilván formába kell hoznom a munkahelyi gépem, hogy meló helyett a közvetítést tudjam nézni.

Egyébként meg folyamatosan áldozom a fekete kakasokat, hogy szombaton jó idő legyen.

Igen, megcsináltuk! És ezúttal tényleg, szerencsére  a divízió 1-es hokivébé kimenetele nem politikusainktől függött. Kezdőknek: a hokiban több világbajnokság van. A legjelentősebb az A-csoportos, ahol az igazi nagyok mérkőznek egymással, például Kanada, Csehország, Oroszország, stb. Ez alatt van a divízió 1, ahol a közepesen erős csapatok mérkőznek egymással két csoportban. Az A-csoport utolsó két helyezettje a divízió 1-be esik vissza, míg a divízió 1 csoportgyőztesei a következő évben az A-csoport viadalján vesznek rész. Van még a divízió 1-től lejjebb is, de az magyar szempontból érdektelen.

Magyarország hosszú ideje második vagy harmadik volt a divízió 1-es vébéken, általában a torna végére elfáradtak a fiúk. Na idén nem! Sajnos csak az utolsó meccset láttam a tornán - Budapesten nincsen tévém -, de az lenyűgöző volt. Ennyire összeszedetten és tudatosan, és nem mellékesen gyorsan még sosem láttam magyar hokisokat játszani. Ukrajna is elég kemény volt, de talán kicsit elbízták magukat, és mire észbekaptak, már 3:0-ra vezettünk. Aztán 41 másodperc alatt feljöttek 3:2-re, de az utolsó harmadra megint összeszedtül magunkat, és amikor 2 perccel a meccs vége előtt 2 perces kiállítást kaptunk, még volt erőnk egy kontrából bebiztosítani a győzelmet.

Ami feltétlenül kiemelendő: Palkovics Krisztián fantasztikus szólója, a Vas testvérpár produkciója és persze Szuper Levente kapusbravúrjai. Persze a másik oldalon Karpenko is megdolgozott a pénzéért.

Úgyhogy jövőre A-csoport, jöhetnek a nagyok. Jó, persze hogy jó eséllyel vissza fognak pofozni a divízió 1-be, de aki már egyszer feljutott…

Szép volt, fiúk!

Több apropója is van ennek az írásnak. Az egyik Vid off hozzászólása a minap, miszerint megörvendeztette, hogy megtudta rólam, hogy gyalogjáró vagyok. Bizony az vagyok, előszeretettel sétálok Széna tér melletti albérletemből Hősök tere melletti munkahelyemre (kb. 1 óra), persze ebben annak is szerepe van, hogy ki nem állhatom a zsúfoltságot.

 A másik apropója az, hogy ma délelőtt résztvettem a Vivicitta városvédő futás közepes távján, azaz lekocogtam 6,5 km-t. Jelentem, túléltem, és bár Kenenisa Bekele egyelőre nyugodtan alhat az eredményeim miatt, azért én arra a 33 percre is büszke vagyok.

 Persze nem most kezdtem futni, de ezt már egyszer leírtam, még ha nem is ezen a blogon. Mivel azonban feltételezem, hogy blogom olvasóinak csak igen csekély része kötött közelebbi ismeretséget a honlapommal, belinkelem a vonatkozó részt.

 Futóbolondnak lenni

 Persze futhattam volna - illetve éppen most futnék - 12 kilométert is, de annak még a közelében sem futottam soha, és nem kívántam úgy járni, mint ama nevezetes athéni harcos.

 Általában tetszett a verseny, bár aki legjobb idejének megjavítására tört, annak jóval kezdés előtt el kellett foglalnia a startpozíciót, mert az én első 300 méterem úgy telt el, hogy szépen lassan sétáltam, és vártam, hogy valami rés nyíljon az előttem lévő emberfalon. Mi lett volna itt, ha még nem is ilye pofátlanuk magas a nevezési díj…

 Nagyon szimpatikus volt, hogy sok család is elindult, a babakocsis apukák pedig úgy száguldottak, mintha a kocsiba motor lett volna építve. És az sem volt akármi, hogy az utolsók között olyanok is végigdöcögték a távot, aki szemlátomást 40-50 kilónyi súlyfölösleget viselnek magukon.

 Az egésznek nagyon majálisi hangulata volt, amihez persze a pompás idő is hozzájárult. Igaz, sört a legtöbb helyen nem lehetett kapni, de azért nekem sikerült megjutalmaznom magam egy pohár Kozellel.

 ”Jövőre veled ugyanitt”- szokás mondani. Megkockáztatom: jövőre veletek egy kategóriával feljebb.