Ezena hétvégén heroikus küzdelmet folytatok számítógépeim ellen, vagy legalábbis annak érdekében, hogy használhatók legyenek.

Tegnap este azzal kezdődött a buli, hogy bátyám enyhén feszült hangulatban (értsd: gyilkos indulatokkal telve) felhívott, hogy az otthoni Windows elfelejtette az összes beállítását, ráadásul a billentyűzet angolra váltott, és nem hagyja meggyőzni magát, hogy magyar legyen.

Levezényeltem már egy-két rendszeridomítást távirányítással, többnyire Skype-on beszélve, jól van, előszedném a Vistámat, ugyanis a Linuxomon nem működik a mikrofonbemenet, így nehéz lenne beszélni. A Vistám viszont nem jelentkezik. Múlt héten Linuxot telepítettem, az induló menüben ott van a Vista is, de nem indul.

Nos, hát akkor képzeljünk magunk elé egy Windowst, és kommunikáljunk Google Talkkal.  Hát az otthoni gép rohadt makacs volt. Közben kiderült, hogy bátyám az MSN jelszavát is elfelejtette, úgyhogy azt is le kellett vezényelni, hogy tudja visszaszerezni az uralmat az accountja felett. Próbáltam kapacitálni, hogy az otthon is frissen telepített Ubuntut preferálja - amely egyébként valószínűleg az XP elmezavarának okozója volt - de nem lelkesedett az ötletért.

Végül a gép győzött, bátyámnak meg azt javasoltam, lépjen be az én azonosítómmal, mert úgy működött minden, és mivel a csevegőprogram az én accountjaimra van belőve, indítványoztam a GMail és az ILoveIM használatát. Ez volt az első vereségem, de legalább annyit el tudtam érni, hogy bátyám talán nem lincsel meg jövő pénteken…

No ugye itt a laptopon meg a Vista játszott bújócskát. Olvasgattam a neten, hogy a legegyszerűbb a telepítő CD-jével előcsalogatni, igaz, akkor a többi operációs rendszer fog eltűnni. Így is lett. Aztán a Linux telepítővel újra elérhetővé tettem a Linuxot és elkezdtem kísérletezni. Az izgalmak fokozódtak, míg fél 12 táján eljutottam addig, hogy egyik rendszer se indult és a Windows sem volt hajlandó helyreállítani magát.

Sebaj, úgy is régen telepítettem Windowst. Feltettem a legfontosabb tartozékokkal együtt, majd átváltottam Linuxra, és kerestem valami okos beállítóprogramot. Találtam: ezzel megint sikerült elérhetetlenné tenni mindkét rendszert, szerencsére ezúttal a javítás zökkenőmentesen ment.

Szóval 24 óra alatt két vereség a gépeimmel szemben. De vigasztaljon a tudat, hogy túlerőben voltak.

Something Amiss: ez a címe annak a flash játéknak, ami az elmúlt héten jónéhány kellemes órát szerzett nekem. Nem hiszem, hogy gyakori lenne, hogy egy flash játék játékidejét órákban mérjék, és ami további pozitívuma a műnek: science-fiction az alapsztorija.

A fentiekből az is sejthető, hogy nem valami ugrabugra játékról van szó: a Something Amiss a point and click kalandjátékok nemes hagyományát folytatja. A történetről nem árulok el sokat, hiszen a harmadik epizód közepéig az a feladatunk, hogy kiderítsük, egyáltalán mi is történt a hősnővel. Mert hogy Alice Shelter azt hitte, hogy csak egy rutin MRI-vizsgálatnak vetik alá, de amikor kikerült a gépból, egyedül volt, bezárva a vizsgálóba. Az első rész ki is merül abban, hogy ki kell jutni a vizsgálóból, a továbbiak viszont kellemesen összetett kalandok. Az első két részben a programtól is lehet tippeket kérni, a harmadik részben kénytelen az ember “külső” puskát keresni, ha nem tudja, hogyan tovább. Bizony előfordult velem párszor.

Muszáj említést tenni a grafikáról, a Something Amiss ugyanis nagyon szép. Nem a végletekig kidolgozott grafikák miatt, hanem mert a képek remekül illenek a játék hangulatához. És ha ezt a hangulatát tovább szeretnénk élvezni, a végén még figyelmünkbe ajánlják a készítő, Tucker Bowen regényét, ami többé-kevésbé ugyanazt a sztorit dolgozza fel. Ha legközelebb Amerikában járok, meg is veszem.

Jó szórakozást!

Azaz játszani kell. Például számítógépes játékokat. Ennek azonban az esetek jelentős részében van egy olyan hátulütője, hogy az embernek folyamatosan bővítenie kell a gépét, nem is beszélve a játékok beszerzési áráról (törvénytisztelő játékosok esetében) vagy a fokozott vírusveszélyről (warez oldalak látogatóinak esetében).

Persze valamit segít a dolgon a Windows Aknakeresője is - amit valami őrült a Vistában virágkeresővé módosított. De mi van, ha ez kevésnek bizonyul? Hát lehet például akciós programokat böngészni az elektronikai áruházak és hipermarketek pénztárai környékén, netán utánajárni, hogyan lehetne potyázni.

A potyázásra az egyik megoldás, hogy ingyenes játékot keresünk. Ha beérjük flashjátékokkal, remek hazai lelőhelyet találunk a Közveszélyes Munkakerülő oldalon. Esetleg kereshetünk freeware / nyílt forráskódú játékokat. Én legutóbb a Battle of Wesnoth nevezetű stratégiára bukkantam rá - nem egy Warcraft III, de el lehet vele játszadozni, pláne ha az embernek több érzéke van hozzá, mint nekem.

Aztán van az abandonware. Ez kérem azt a fajta programot - esetünkben játékot -jelöli, amelyről forgalmazója már azt is elfelejtette, hogy valaha létezett. Mivel már nem forgalmazzák, egy büdös fitying kárt nem okozol a cégnek azzal, ha letöltöd, így szemet hunynak az esett felett. Ezek rendszerint 10 évnél idősebb programok, sőt még inkább a DOS-korszak szülöttei. Azaz lenyűgöző grafikát és 7.1-es hangot ne várjunk tőlük, de jó játékélményre van esélyünk, különösen, ha a klasszikus darabok közül választunk. A DOS-os játékokhoz nem árt, ha feltelepítjük a DOSBoxot is, a gépigény miatt pedig igazán nem kell aggódnunk. Abandonware-t sok oldalon találhatunk, vannak direkt erre szakosodott keresők is, például a Freeoldies.

Jó játékot!

Január óta szoros munkakapcsolatban állok egy Macintosh számítógéppel, és mivel kollégáim is azt használnak, valamelyest belecsöppentem az almások világába. Budapestre költözésem után egyik első dolgom volt, hogy vettem egy laptopot, de nem sokkal maradt le főnökasszonyom férje sem, hogy elkezdjen agitálni, hogy MacBookot vegyek. Persze amúgy is kétszer is meggondoltam volna, hogy kiadjak még 100 ezer forinttal többet, de most már valószínűsítem azt is, hogy nem jön be Attilának az a jóslata sem, hogy majd a következő gépem egy Mac lesz.

Az operációs rendszert pofonegyszerű megszokni, aki Windowst tud kezelni, az az OS X-szel is elboldogul, nemigen lassul be, és van benne néhány ügyes kis trükk, amik kényelmessé teszik a használatát, de a Windowsokból valahogy kimaradt. Például kedvelem azt a funkciót, hogy négy különböző asztalon dolgozhatunk, elkülöníthetjük az épp aktuális program ablakjait a többitől, vagy egy egérhúzással eltakaríthatjuk az összes ablakot. Persze, megoldhatók ezek Windows meg Linux alatt is, de itt ezek adottak.

Ha valaki MSOffice-függő, megtalálja azt OS X alatt is, de az Apple saját irodai csomagja is tud mindent, amit kell. Persze az sem ingyen.

És az egyik első bajom volt a Mac-kel, hogy míg Windows alatt ingyenes programok tömege áll rendelkezésre, Macre elég kevés. Fizetősökből sincsen valami hihetetlen választék, no és a legritkább esetben beszélnek magyarul.

Aztán jöttek az apró szívatások. Vettem egy headsetet, mert milyen jó lesz majd, amikor Skype-pal is tudok kommunikálni a munkahelyi gépemen (rossz az, aki rosszra gondol: a főnökömmel és a kollégáimmal). Bedugom a csatlakozókat: mikrofonhang sehol. Kipróbálom a szomszédos lestrapált PC-n: tökéletesen működik. Ugyanis az a helyzet, hogy a Macek zöméből kispórolták a mikrofon előerősítőjét, így vagy gyártasz magadnak egyet (villamosmérnökök előnyben), vagy esetleg megveszed 12 000 Ft-ért az Apple IMic nevű termékét, amely orvosolja a problémát.

Attila kitalálta, hogy duplázzuk meg a masina memóriáját. A beszerzés viszonylag simán ment, de a beszerelés! A Mac Minit úgy építették meg, hogy azt az ember NE SZERELJE SZÉT. Vagy ha mégis, akkor nehezítsük meg a dolgát. A memóriacseréhez konkrétan minden szétcsavarozhatót szét kellett csavarozni, a többit pedig szétfeszíteni. És közben reménykedtünk, hogy semmit nem rontunk el.

De ami betette a kaput, az a wifi volt. A vezeték nélküli hálózat alapból elég vacak az épületben, de a Mac időnként különösen furcsa dolgokat művelt. Például kijelentette, hogy van hálózat, csak gyakorlatilag nem volt. Aztán egy idő után kiderült, hogy ez nem a hálózat hibája, mert windowsos laptopom gond nélkül elvolt vele. A Mac ráadásul néhány neki nem tetsző DVD-t is simán kiköpött.

Ekkor került a szervízbe. Akkor rendeltek alkatrészt. Kb. két hónap múlva megérkezett. Visszavittem a gépet (persze a szervíz a város másik végén van), aztán pár nap múlva újból üzembe állítottam… volna. Ekkor egy nap 5 percet volt hajlandó működni a wifi, a DVD-ket ugyanúgy válogatva fogyasztja, ráadásul már a hangkártya sem szólt.

Ma visszavittem, a hangkártya már szól, a szervízben a wifi is működött, és persze a DVD-ket is rendesen fogyasztotta. Azért otthagytam, kísérletezzenek egy kicsit, mert azért mindennap nem akarok másfél órát békávézni, néha azért dolgozni sem ártana.

Itt tartunk most. A dolog buktatója, hogy nem tehetem meg, hogy másik szervízhez megyek, mert Magyarországon egyetlenegy cég foglalkozik garanciális Macintosh-javítással.

Szóval egyelőre bőven jó ez a masina, amin ezt írom, de dupla pénzért ilyen gázos gépet nem fogok magamnak venni.

Helyesebben egy gép, de az nagyon megkavarja az életemet: ezúttal ugyanis a munkahelyi kávéfőző mondta be az unalmast. Nem tudom, hogy a fizikai munka vagy legalábbis a sok mozgással járó irodai / iskolai munka milyen kávészükségletet vonz, mindenesetre az én szinte reggeltől estig egy helyben ülős munkámhoz napi négy-öt csésze kávé szorosan hozzátartozik.

A kényszerszabadság előtt lázadt fel a masina, először szokásához híven baromi kevés, de méregerős kávét főzött. Jól van, majd kap egy kis ecetes vizet, az legutóbb bejött. Ezen ezúttal megsértődött, és onnantól a kifolyóján egy csepp víz nem jött ki. Ellenben annál több gőz távozott, miután lecsavartam víztartály tetejét. Ezt a kísérletet többször megismételtem, de csak azt értem el, hogy kisebb árvizet produkáltam az asztalon és majdnem leforráztam magam.

Szóval a beteg orvosért kiált,  persze az ügyeletes kávéfőzőszervíz Buda közepén van, a gép meg Pesten. Na egyszer erre is szakítok időt, csak addig kell valahogy kihúzni, mert a családban történt haláleset, a hülye időjárás és a koffeinhiány együtt elég hülye hangulatra állított be engem.

Viszont a laptopomat - helyesebben a modemjét - sikerült megzabolázni, így a korábban említett tünetek megszűntek. Ej, de unalmas is lenne az élet, ha mindig minden működne.

Szintén gimnázium alatt ismerkedtem meg ezzel az akciójátékkal, mely határozottan emlékezetes maradt, talán nem is annyira a játék fordulatai vagy izgalmai miatt, hanem inkább azért, mert minden bizonnyal ez hozta gépemre a Hyperion vírust, ami elég becsületesen letarolta  a vincsesztert.

Erről persze a játék nem tehetett. A sztori lényege, hogy egy fiatal tudós hi-tech laborjába belecsap a villám, erre ő egy másik világon tér magához - és ez a világ nem barátokkal van tele. Mindjárt az elején valami mérgező piócákkal kell szembenézni: a suliban sokan az átugrálásukkal próbálkoztak, ami csak azért volt problémás, mert a piócák után egy gorillaszerű szörnyeteg vesz üldözőbe. és menekülés közben újból átugrálni a piócákon kicsit nehezen kivitelezhető…

Aztán kedves jótevőink megszabadítanak a gorillától, egyúttal fogságba is ejtenek. És innen kezdődik az érdemi rész: meg kell szökni újdonsült barátunkkal együtt. Fegyverünk egy olyan lézerpisztoly lesz, amely erőteret is tud gyártani, illetve ilyet elpusztítani, csak egy kis idő kell hozzá. A játék során úszunk barlangban, vezetünk tankot, a végén félholtan kúszunk bizonyos kapcsolókhoz, szóval van móka bőven. Azt azért be kell vallanom, hogy nem sikerült végigvinnem a játékot, csak a pályakódok miatt ismerem az összes pályát.

Ami igazán jó volt a játékban az a szép háttér és az ötletes harcrendszer volt. A maga műfajában mindenesetre a jobb játékok közé tartozott.

Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha többé-kevésbé problémamentesen működnek a számítógépeim, akkor új problémákat keresek hozzájuk. Amióta a laptopomra újratelepítettem a Vistát a frissítőcsomagjával, az egy-két rigolyáján kívül elég jól működött, így világos volt számomra, hogy valamit tennem kell. A válasz a címben szereplő madár volt.

A madarat a PC World júniusi számának DVD-mellékletén fogtam meg. Ez ugyanis az Ubuntu Linux legújabb verziójának beceneve (Hardy Heron). Ubuntuék ugyanis sorba mennek az ábécén, most a H-nál tartank. Az előző verzió a Gutsy Gibbon volt. Már most kíváncsi vagyok, mit fognak kitalálni az X-re és a Z-re, illetve Z után hogyan folytatják az elnevezést.

A telepítéssel nem volt gond, szépen berakta magát a Windows mellé, lazán el is indult, csak hát persze net nélkül manapság lépni sem lehet. Így keresnem kellett egy meghajtót a mobilnetemhez. Persze a Vodafone sajátja nem működött, de azért találtam egy másikat is, amit némi kézimunkával kellett beidomítani. De még mindig nem ment a Firefox. Aztán néhány napi szerencsétlenkedés után kiderült, hogy el kellett volna venni a pipát Work offline mellől…

Így van netem is. A neten azt írták, Linux alatt gyorsabb, mint Windows alatt, no én ilyet nem vettem észre, igaz, nagyüzemi letöltéseket nem végeztem vele. Mindenesetre a focimeccs első alkalommal nagyon akadozott, úgyhogy visszamentem Windowsba. Ja, kihagytam azt a kört, hogy a Firefoxot meg kellett tanítani flasht meg streaming videót lejátszani, de az tulajdonképpen egész gyorsan sikerült. Na nem, nem az Adobe Flash Playerrel, annál azért cselesebben kellett megoldani.

Ahhoz, hogy teljesen átköltözzek Linuxra, azért még kéne néhány program, például a Skype. A gyári telepítőprogramja egy hibaüzenettel elküldött melegebb éghajlatra, de máshol találtam leírást, hogy lehet azt kikerülni. Így van már Skype-om is, bár a működésével még akadnak gondok. Például nem tudok vele telefonálni. Eddig egy sikeres hívást bonyolítottam le, felhívtam a Próbahívást, és hallottam is a hangom. (Miután találtam egy utalást a neten, hogy nem ártana engedélyezni a mikrofont). Szóval a headsetem mikrofonját még nem nagyon szereti.

Meg még azt is jó lenne tudni, hogy lehet megszabadulni egy felesleges / megunt / hibás programtól. De hát egy hét alatt így is elég sokat előrébbjutottam, elvégre amikor életemben először volt Windows-zal  dolgom - ‘92 táján - még a programok elindítása is gondot okozott, mert a dupla kattintásról még nem hallottam. Szóval még kicsit idegen a terep, de lehet, hogy meg fogom szeretni.

Elég egyhangúan, de egyáltalán nem unalmasan telnek a napjaim, amióta elkezdődött a foci EB. Napközben többnyire fordítgatással foglalkozom, sikerült beszereznem egy csinos német gyakornoklányt, aki mindjárt korrektúrázza a szövegemet, mellesleg biztosítja, hogy ne legyek túl magányos az üres könyvtárban.

Aztán hazamegyek, szokásomtól eltérően tömegközlekedéssel, mert hatig még kaját is kell venni. Hatra beizzítom a számítógépet, és mehet a meccs (külön köszönet a telesport.hu-nak). Közben a mobilnetes modemem többször úgy dönt, hogy a Széna térnél nincs szélessávú lefedettség - emiatt már több gólról is lemaradtam. A

A szünetben a frissen feltelepített Ubuntu Linuxomat bűvölöm, hogy működjön rajta a net. Receptem már van vagy ötféle, de eddig még mindig csak a hajszál híján működésig jutottam el. Talán ma este… A két meccs között további bűvölés, esetleg a második meccs után is, de lehet, hogy csak olvasok már utána.

Az olimpia alatt nyilván formába kell hoznom a munkahelyi gépem, hogy meló helyett a közvetítést tudjam nézni.

Egyébként meg folyamatosan áldozom a fekete kakasokat, hogy szombaton jó idő legyen.

Egy játék, ami a maga idejében korszakalkotó lehetett - de én nem a maga idejében találkoztam vele. A 2000-es évek elején egyik gépem sem volt olyan állapotban, hogy valamirevaló 3D-s játék fusson rajta, de szegedi PI-es laptopom képességeinek még az internet hiányában csak webszerkesztéshez használt Mozilla is majdnem túl sok volt. De azért én azzal is játszani akartam. Ezért újra felfedeztem magamnak a DOS-korszak néhány játékát. A legnagyobb felfedezés a Betrayal at Krondor volt.

Szerepjátékkal nem sokat játszottam régebben, de az biztos, hogy ha nincs jó alapsztori, akkor megette a fene az egészet. A BAK készítői nem bíztak semmit  a véletlenre, leszerződtették Raymond E. Feist fantasy-írót, és ő szolgáltatta nekik a sztorit. Ami igen jó, lehet, hogy épp a játék miatt fogok még Feist-könyvet olvasni.

1993-as játékhoz képest egész szép a grafikája, és nagyon jó, hogy ha a küldetés lényege, hogy elmenj A-ból B-be, attól te még elmehetsz közben C-be és D-be is, ahol újabb izgalmas kalandok várhatnak rád. Vannak benne rejtvények, például olyan ládák, amelyek csak akkor nyílnak ki, ha megfejted a rajtuk látható találós kérdést. Sokféle fegyver közül lehet választani, de akár egy gyengébb fegyvert is fel lehet tuningolni némi varázserejű löttyel. De ha romlott kaját eszik a hős, szépen meg is betegszik tőle, aztán súlyos esetben lehet menni a templomba, jó pénzért feltámasztatni.

Csapdák is vannak az úton, melyek szintén logikai feladványok. Nem árt odafigyelni, mert egy rossz mozdulat, és a karaktert akár végzetes villámcsapás is érheti. A harcok jól ki vannak dolgozva. Varázsolni csak akkor lehet, ha a varázsló mellett nem áll senki, tehát ha az ellenfelek közöt varázsló van, azonnal mellé kell állni. Ennek a szabálynak egy sajátos mellékhatása, hogy a játék végén a főellenség varázslót úgy nyírtam ki, hogy az én két mágusom agyonverte őt a varázsbottal.

Az ötödik küldetés körül már nem szégyen elakadni, de van segítség a neten, a Betrayal at Krondor Help Web leírást, térképet, tippeket, szóval minden segítséget megad a játékosnak. És hogy ilyesmi is van online, az is jól mutatja, hogy más is játszott még ezzel 1993 után.

Tegnap este, miután csaknem negyedórán át gépeltem e bejegyzés eredetijét, minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefagyott a laptopom, ezzel is igazolva a cím jogos voltát. Természetesen nem mentettem el a piszkozatot, így most az előző cikk rövidített változata következik.

Az otthoni gépem lázadása volt az első. Bátyám elindította, ment rendesen, csak nem akart felmenni a netre. Az újraindítás után már el sem indult az XP, csak panaszkodott, hogy a hardver- és szoftverkörnyezet megváltozott, és jaj. Ekkor bátyám felhívott telefonon, de hiába mondtam neki, hogy a startmenü indítási módozatain menjünk végig, még csökkentett módban sem volt hajlandó elindulni. Ami azért teljesítmény, ilyennel még nem volt dolgom. Úgyhogy jövő szombaton XP-t telepítek, de jó is lesz!

A laptopom az új tűzfal óta sokat fejlődött, most már nem döglik le negyedóránként a mobilinternet. Eddig azt hittem, ez a technológia szükséges velejárója… Viszont a férget, ami bosszant, a sokadik védelmi program sem takarította el. Így az IWIW továbbra is hibaüzenetet produkál Firefoxon, míg az SFWiw és az Intergalaktika minden betöltés után automatikusan újratölti a főlapját Exploreren meg Firefoxon is. Szerencsére a kedves féregírók nem számoltak azzal, hogy ezen a kettőn kívül is léteznek böngészők, így az iménti három oldalt újabban Safarin nézegetem. De azért jobban örülnék, ha sikerülne leszedni, és nem újratelepítés lenne a vége.

Tegnap délelőtt a Winamp is új módot talált a megviccelésemre. Betettem a zenei CD-t, elkezdte keresni a neten a számcímeket. Kereste, kereste, aztán volt Winamp, nincs Winamp. A probléma megoldása az lett, hogy a Winampnak az írmagját is kiirtottam a gépről, aztán újratelepítette.

Imádom a PC-ket! De valahogy nincs fölös félmillióm egy Macintoshra…