Helyesebben egy gép, de az nagyon megkavarja az életemet: ezúttal ugyanis a munkahelyi kávéfőző mondta be az unalmast. Nem tudom, hogy a fizikai munka vagy legalábbis a sok mozgással járó irodai / iskolai munka milyen kávészükségletet vonz, mindenesetre az én szinte reggeltől estig egy helyben ülős munkámhoz napi négy-öt csésze kávé szorosan hozzátartozik.

A kényszerszabadság előtt lázadt fel a masina, először szokásához híven baromi kevés, de méregerős kávét főzött. Jól van, majd kap egy kis ecetes vizet, az legutóbb bejött. Ezen ezúttal megsértődött, és onnantól a kifolyóján egy csepp víz nem jött ki. Ellenben annál több gőz távozott, miután lecsavartam víztartály tetejét. Ezt a kísérletet többször megismételtem, de csak azt értem el, hogy kisebb árvizet produkáltam az asztalon és majdnem leforráztam magam.

Szóval a beteg orvosért kiált,  persze az ügyeletes kávéfőzőszervíz Buda közepén van, a gép meg Pesten. Na egyszer erre is szakítok időt, csak addig kell valahogy kihúzni, mert a családban történt haláleset, a hülye időjárás és a koffeinhiány együtt elég hülye hangulatra állított be engem.

Viszont a laptopomat - helyesebben a modemjét - sikerült megzabolázni, így a korábban említett tünetek megszűntek. Ej, de unalmas is lenne az élet, ha mindig minden működne.

Szintén gimnázium alatt ismerkedtem meg ezzel az akciójátékkal, mely határozottan emlékezetes maradt, talán nem is annyira a játék fordulatai vagy izgalmai miatt, hanem inkább azért, mert minden bizonnyal ez hozta gépemre a Hyperion vírust, ami elég becsületesen letarolta  a vincsesztert.

Erről persze a játék nem tehetett. A sztori lényege, hogy egy fiatal tudós hi-tech laborjába belecsap a villám, erre ő egy másik világon tér magához - és ez a világ nem barátokkal van tele. Mindjárt az elején valami mérgező piócákkal kell szembenézni: a suliban sokan az átugrálásukkal próbálkoztak, ami csak azért volt problémás, mert a piócák után egy gorillaszerű szörnyeteg vesz üldözőbe. és menekülés közben újból átugrálni a piócákon kicsit nehezen kivitelezhető…

Aztán kedves jótevőink megszabadítanak a gorillától, egyúttal fogságba is ejtenek. És innen kezdődik az érdemi rész: meg kell szökni újdonsült barátunkkal együtt. Fegyverünk egy olyan lézerpisztoly lesz, amely erőteret is tud gyártani, illetve ilyet elpusztítani, csak egy kis idő kell hozzá. A játék során úszunk barlangban, vezetünk tankot, a végén félholtan kúszunk bizonyos kapcsolókhoz, szóval van móka bőven. Azt azért be kell vallanom, hogy nem sikerült végigvinnem a játékot, csak a pályakódok miatt ismerem az összes pályát.

Ami igazán jó volt a játékban az a szép háttér és az ötletes harcrendszer volt. A maga műfajában mindenesetre a jobb játékok közé tartozott.

Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha többé-kevésbé problémamentesen működnek a számítógépeim, akkor új problémákat keresek hozzájuk. Amióta a laptopomra újratelepítettem a Vistát a frissítőcsomagjával, az egy-két rigolyáján kívül elég jól működött, így világos volt számomra, hogy valamit tennem kell. A válasz a címben szereplő madár volt.

A madarat a PC World júniusi számának DVD-mellékletén fogtam meg. Ez ugyanis az Ubuntu Linux legújabb verziójának beceneve (Hardy Heron). Ubuntuék ugyanis sorba mennek az ábécén, most a H-nál tartank. Az előző verzió a Gutsy Gibbon volt. Már most kíváncsi vagyok, mit fognak kitalálni az X-re és a Z-re, illetve Z után hogyan folytatják az elnevezést.

A telepítéssel nem volt gond, szépen berakta magát a Windows mellé, lazán el is indult, csak hát persze net nélkül manapság lépni sem lehet. Így keresnem kellett egy meghajtót a mobilnetemhez. Persze a Vodafone sajátja nem működött, de azért találtam egy másikat is, amit némi kézimunkával kellett beidomítani. De még mindig nem ment a Firefox. Aztán néhány napi szerencsétlenkedés után kiderült, hogy el kellett volna venni a pipát Work offline mellől…

Így van netem is. A neten azt írták, Linux alatt gyorsabb, mint Windows alatt, no én ilyet nem vettem észre, igaz, nagyüzemi letöltéseket nem végeztem vele. Mindenesetre a focimeccs első alkalommal nagyon akadozott, úgyhogy visszamentem Windowsba. Ja, kihagytam azt a kört, hogy a Firefoxot meg kellett tanítani flasht meg streaming videót lejátszani, de az tulajdonképpen egész gyorsan sikerült. Na nem, nem az Adobe Flash Playerrel, annál azért cselesebben kellett megoldani.

Ahhoz, hogy teljesen átköltözzek Linuxra, azért még kéne néhány program, például a Skype. A gyári telepítőprogramja egy hibaüzenettel elküldött melegebb éghajlatra, de máshol találtam leírást, hogy lehet azt kikerülni. Így van már Skype-om is, bár a működésével még akadnak gondok. Például nem tudok vele telefonálni. Eddig egy sikeres hívást bonyolítottam le, felhívtam a Próbahívást, és hallottam is a hangom. (Miután találtam egy utalást a neten, hogy nem ártana engedélyezni a mikrofont). Szóval a headsetem mikrofonját még nem nagyon szereti.

Meg még azt is jó lenne tudni, hogy lehet megszabadulni egy felesleges / megunt / hibás programtól. De hát egy hét alatt így is elég sokat előrébbjutottam, elvégre amikor életemben először volt Windows-zal  dolgom - ‘92 táján - még a programok elindítása is gondot okozott, mert a dupla kattintásról még nem hallottam. Szóval még kicsit idegen a terep, de lehet, hogy meg fogom szeretni.

Elég egyhangúan, de egyáltalán nem unalmasan telnek a napjaim, amióta elkezdődött a foci EB. Napközben többnyire fordítgatással foglalkozom, sikerült beszereznem egy csinos német gyakornoklányt, aki mindjárt korrektúrázza a szövegemet, mellesleg biztosítja, hogy ne legyek túl magányos az üres könyvtárban.

Aztán hazamegyek, szokásomtól eltérően tömegközlekedéssel, mert hatig még kaját is kell venni. Hatra beizzítom a számítógépet, és mehet a meccs (külön köszönet a telesport.hu-nak). Közben a mobilnetes modemem többször úgy dönt, hogy a Széna térnél nincs szélessávú lefedettség - emiatt már több gólról is lemaradtam. A

A szünetben a frissen feltelepített Ubuntu Linuxomat bűvölöm, hogy működjön rajta a net. Receptem már van vagy ötféle, de eddig még mindig csak a hajszál híján működésig jutottam el. Talán ma este… A két meccs között további bűvölés, esetleg a második meccs után is, de lehet, hogy csak olvasok már utána.

Az olimpia alatt nyilván formába kell hoznom a munkahelyi gépem, hogy meló helyett a közvetítést tudjam nézni.

Egyébként meg folyamatosan áldozom a fekete kakasokat, hogy szombaton jó idő legyen.

Egy játék, ami a maga idejében korszakalkotó lehetett - de én nem a maga idejében találkoztam vele. A 2000-es évek elején egyik gépem sem volt olyan állapotban, hogy valamirevaló 3D-s játék fusson rajta, de szegedi PI-es laptopom képességeinek még az internet hiányában csak webszerkesztéshez használt Mozilla is majdnem túl sok volt. De azért én azzal is játszani akartam. Ezért újra felfedeztem magamnak a DOS-korszak néhány játékát. A legnagyobb felfedezés a Betrayal at Krondor volt.

Szerepjátékkal nem sokat játszottam régebben, de az biztos, hogy ha nincs jó alapsztori, akkor megette a fene az egészet. A BAK készítői nem bíztak semmit  a véletlenre, leszerződtették Raymond E. Feist fantasy-írót, és ő szolgáltatta nekik a sztorit. Ami igen jó, lehet, hogy épp a játék miatt fogok még Feist-könyvet olvasni.

1993-as játékhoz képest egész szép a grafikája, és nagyon jó, hogy ha a küldetés lényege, hogy elmenj A-ból B-be, attól te még elmehetsz közben C-be és D-be is, ahol újabb izgalmas kalandok várhatnak rád. Vannak benne rejtvények, például olyan ládák, amelyek csak akkor nyílnak ki, ha megfejted a rajtuk látható találós kérdést. Sokféle fegyver közül lehet választani, de akár egy gyengébb fegyvert is fel lehet tuningolni némi varázserejű löttyel. De ha romlott kaját eszik a hős, szépen meg is betegszik tőle, aztán súlyos esetben lehet menni a templomba, jó pénzért feltámasztatni.

Csapdák is vannak az úton, melyek szintén logikai feladványok. Nem árt odafigyelni, mert egy rossz mozdulat, és a karaktert akár végzetes villámcsapás is érheti. A harcok jól ki vannak dolgozva. Varázsolni csak akkor lehet, ha a varázsló mellett nem áll senki, tehát ha az ellenfelek közöt varázsló van, azonnal mellé kell állni. Ennek a szabálynak egy sajátos mellékhatása, hogy a játék végén a főellenség varázslót úgy nyírtam ki, hogy az én két mágusom agyonverte őt a varázsbottal.

Az ötödik küldetés körül már nem szégyen elakadni, de van segítség a neten, a Betrayal at Krondor Help Web leírást, térképet, tippeket, szóval minden segítséget megad a játékosnak. És hogy ilyesmi is van online, az is jól mutatja, hogy más is játszott még ezzel 1993 után.

Tegnap este, miután csaknem negyedórán át gépeltem e bejegyzés eredetijét, minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefagyott a laptopom, ezzel is igazolva a cím jogos voltát. Természetesen nem mentettem el a piszkozatot, így most az előző cikk rövidített változata következik.

Az otthoni gépem lázadása volt az első. Bátyám elindította, ment rendesen, csak nem akart felmenni a netre. Az újraindítás után már el sem indult az XP, csak panaszkodott, hogy a hardver- és szoftverkörnyezet megváltozott, és jaj. Ekkor bátyám felhívott telefonon, de hiába mondtam neki, hogy a startmenü indítási módozatain menjünk végig, még csökkentett módban sem volt hajlandó elindulni. Ami azért teljesítmény, ilyennel még nem volt dolgom. Úgyhogy jövő szombaton XP-t telepítek, de jó is lesz!

A laptopom az új tűzfal óta sokat fejlődött, most már nem döglik le negyedóránként a mobilinternet. Eddig azt hittem, ez a technológia szükséges velejárója… Viszont a férget, ami bosszant, a sokadik védelmi program sem takarította el. Így az IWIW továbbra is hibaüzenetet produkál Firefoxon, míg az SFWiw és az Intergalaktika minden betöltés után automatikusan újratölti a főlapját Exploreren meg Firefoxon is. Szerencsére a kedves féregírók nem számoltak azzal, hogy ezen a kettőn kívül is léteznek böngészők, így az iménti három oldalt újabban Safarin nézegetem. De azért jobban örülnék, ha sikerülne leszedni, és nem újratelepítés lenne a vége.

Tegnap délelőtt a Winamp is új módot talált a megviccelésemre. Betettem a zenei CD-t, elkezdte keresni a neten a számcímeket. Kereste, kereste, aztán volt Winamp, nincs Winamp. A probléma megoldása az lett, hogy a Winampnak az írmagját is kiirtottam a gépről, aztán újratelepítette.

Imádom a PC-ket! De valahogy nincs fölös félmillióm egy Macintoshra…

 Életem első stratégiai játéka. Akkor került a gépemre, amikor a Dűnéről még csak hallottam, de még a közelében sem voltam annak, hogy elolvassam. Így nem is zavart különösebben, hogy a sztori eléggé elragaszkodott a műtől. Itt ugyanis mindjárt három ház verseng Arrakisért, pontosabban a fűszermonopóliumért. Elvileg az kapja meg a bolygót, aki a fűszergyűjtő munkaversenyben a legjobb helyen végez, gyakorlatilag az, aki minden ellenfelén kiirtja, beleírva  a versenyt kiíró császárt is.

A fegyverzetet is kicsit megkavarták: a könyvekben van ugye gyalogság meg töménytelen ornitopter, no itt toptere csak az Atreideseknek van, de cserébe van számos kerekes-lánctalpas jószág, amiért mindig izgulhat a játékos, hogy ne egye meg a homokféreg. Azt szerencsére nem hagyták ki, bár a grafikája kicsit gyengécske.

            Atreides mentát fűszergyárral

                            Alakul a bázis

Persze a Harkonnenekkel a legkönnyebb a játék, de bevallom, velük sem sikerült végigvinnem, a stratégiai játékokkal úgy vagyok, ha egy szinten harmadszor vernek hülyére, akkor feladom.

Az irányítás így utólag elég nehézkes, mert itt egyszerre egészen pontosan egy egységet vezérelhetsz, úgyhogy ha húsz járgánnyal akarsz átkelni a sivatagon, akkor azt hússzor kell neki megmagyarázni. A manual ugyan beszél valami csoportképzésről, de nekem nem működött.

Mivel a zenéje is egész kellemes - persze ne várjunk csodákat egy 4,5 megás játéktól, jó pár óra kellemes szórakozás van benne, és hát a Dűne-érzést azt sikerült eltalálnia a készítőknek.

Ó igen, az autós játékok. Egy primitív Forma-1 volt az első, ahol Hercules monitorrá lebutítva monokróm VGA-képernyőmet viaskodtam Travis Daye-jel és Tse Sakamotóval. Valljuk be, az már akkor is elég primitív volt, gyorsan meg lehetett unni.

A Stuntsot nem untam meg soha - épp csak néha áldozatul esett gépeim betegségeinek. Eleve nagy poén menő kocsikkal hidakon, szerpentineken, loopokon (van ennek magyar megfelelője?) száguldozni, átugrani hiányos hiadak felett, de ezt lehet fokozni is.

   Kedvenc járgányom                                 Kedvenc ellenfelem

Például azzal, hogy ellenfelekkel csatáztál az óra helyett. Bernie Rubber persze legfeljebb azért veszélyes, mert esetleg éppen a te kocsidnak ütközve törte össze magát, de Skid Vicious bizony minden hájjal megkent zsivány.

Az autókból is nagy a választék, a Lancia Delta elég gyengécske, viszont ott van az Indycar versenyautója a  Porsche March is. Nekem a Jaguar XJR9 jött be legjobban. Az autók nem csak végsebességükben, hanem műszerfalukban, úttartásukban és több más menettulajdonságukban is eltérnek.

	Ettől még meg lehetne unni a játékot, de van benne pályaszerkesztő, ahol aztán ki lehet élni a kreativitásunkat. Többféle terepre építkezhetünk, és rengeteg akadályt helyezhetünk el a pályán. Nekem a gyors és sok ugratót tartalmazó pályák tetszettek a legjobban, de a technikásaknak is megvan a maguk varázsa.
Rajtra készen

Alighanem másokban is szép emlékeket hagyhatott a Stunts, mert letölthető egy Ultimate Stunts névre hallgató félkész program, ami ugyanez a játék, csak korszerűsített grafikával. Talán egyszer azt is kipróbálom.

Januárban vásárolt laptopom tegnapelőttig maga volt az elektronikus ártatlanság. Csupa jogtiszta szoftver, ami lehet, regisztrálva. Egy kivétel a Total Commander, de őszintén: vásárolt már valamelyikőtök Total Commandert? Aztán hirtelen CD-borítót szerettem volna tervezni. A géphez adtak Nerót, annak remek szerkesztője van, uccu neki. Akkor lepődtem meg, amikor a gyári Nero Cover Designer sorozatszámot kezdett kérni tőlem.

Megkíséreltem letölteni egy demóverziót, de olyan nincs, vagy ügyesen elrejtették, az ingyenes borítószerkesztők vagy nagyon gagyik, vagy nem is annyira ingyenesek. Végképp nem Nero-kompatibilisek, márpedig kinyomtatva azzal lesz majd Baján.

És itt jött a kísértés… Szerezzünk sorozatszámot. Elvégre a másik gépemen van legális Neróm, abban még a borítószerkesztő is megy, így nem is annyira törvénytelen a dolog. Persze a BSA nyilván nem így gondolná. Szereztem. Nem működött.

Másnap a gépemen kezdenék emailt nézegetni, de a GMail nem jön be. Nocsak! Nem nagyon szokott ilyet csinálni. Hoppá, a Google sem megy. Egyre jobb! Később a Firefox oldala sem volt hajlandó lejönni. Hát úgy tűnik férget kaptam. Homályosan rémlett is, hogy a féregirtóm valamit panaszkodott a sorozatszám-gyártó programnál, de mivel időnként vakriasztást produkál, nem vettem komolyan.

Jól van, legyen rendszervisszaállítás. Fél óra szünet: nem sikerült. Nézzünk egy másik időpontot: ez sem. A harmadik működött, viszont a Google nem. Kezdett fokozódni a nyugtalanságom. Újratelepítés, Vistával ilyet még nem csináltam. Rátelepedtem a régi Windowsra, röpke másfél óra alatt meg is volt: Google nincs. Szóval formázunk. Szerencsére a Vista telepítőben van parancssor is, így kiadhattam a rettenetes “format c:” parancsot. “És lőn halálnek és pukulnek feze.”Még jó, hogy a dokumentumaim zöme a D-n van. Éjfélre sikerült a szűz partícióra feltenni a Vistát, és az Internet Explorerben (fúj) megjelent  a Google, majd a GMail is.

Szóval: ígérem, többet nem leszek rossz, csakis tiszta szoftvert használok! És amennyiben a BSA most mégis meg akarna büntetni, közlöm, hogy az összes bizonyíték megsemmisült a formázás során, ez a blog pedig első szavától az utolsóig fikció.

Utóirat: a borítót azért csak megcsináltam. Gimppel.

Update: tegnap este újratelepítettem minden fontosat. A net még gyorsabb is lett, mint volt, éljen a clean install! A Nerót nem telepítettem újra, helyette innentől Starburnt fogok használni , ennyit megérdemel a smucig Ahead. Az egérkezelő még kicsit makacs, de a gép egyébként jobban működik, mint valaha. Úgy látszik, megkaptam a feloldozást…

Nem tudom, a házi egér nevében a “musculus” szónak van-e köze a muszkli-Muskel-muscle szócsaládhoz, de hogy elég izmos meghajtóprogram kell az én albérletem egérkéjének, az biztos.

Úgy kezdődött a dolog, hogy új egeret vettem a munkahelyemre - nem kell megijedni, kifizették -, és lám, még Macintosh driver is volt hozzá. Ekkor jutott eszembe, hogy szegény egerem odahaza a Vista gyári driverével tengődik, három extra gombja pedig hasztalan díszeleg rajta. Jól van, töltsünk drivert.

Az egér alján megtaláltam a pontos típusát, a cég honlapján a drivert, gyerünk, töltsünk! Gondoltam, egy-kettőre lent lesz, amikor három perc után sem történt semmi, közelebbről megnéztem a helyzetet. Ámuljatok és bámuljatok, a Genius Navigator 500 egér vistás drivere 70 Mbyte. Nem is olyan régen egy operációs rendszer elfért ennyibe (tudom, mert tettem már fel Win95-öt 170 MB-os vincseszterre). Hát akkor ez nagyon tudhat.

A fővárosban mobilinternetem van. Ami jó, mert nem kell a főbérlőkkel mindenféle telefon- meg kábeltévészámlákról alkudozni, viszont rossz, mert kegyetlenül megbízhatatlan. Ha jó napja van, baromi gyors és stabil, ha nem, akadozik és szakadozik állandóan. Tegnap rossz napja volt. Azt hiszem, a szolgáltatóm arra törekszik, hogy elhitesse az emberrel, hogy lehet nagy fájlokat letölteni, de elvegye tőle a kedvét. Nem sikerült, kb. 15 újracsatlakozás és néhány hardware reset után csak letöltöttem a monstre ZIP-fájlt.

A telepítő nagyon barátságosan mindjárt megkérdezi, milyen nyelven lehet a szolgálatomra, persze magyart választottam. Aztán bősz kicsomagolásba kezd. Például kicsomagol egy csomó keyboard-akármi nevezetű dolgot, nehogy már csak azt tegyék a telepítőbe, amire szükség van. Aztán egy halom képfájl következett. Ezután - hiába magyarázom nemzeti hovatartozásom - nyelvi fájlok jönnek, különösen a kazah tetszett. Nyilván gyakran fogom kazah nyelven állítgatni az egeremet. Utána elkezdett frissítést keresni, szerencsére ekkor megint megszakadt a net, így nem talált még egy 200 megás kiegészítőt. Újraindítás.

Jé, ott egy Genius ikon a jobb oldalon. Gyerünk, jobb gomb. “Biztosan le akarja állítani a rendszert?” Akarja a fene. Akkor legyen dupla kattintás. És máris a képernyőn az egerem egy színpompás beállítófelületen. Kiválaszthatok három színsémát, ha netán anélkül nem sikerül rájönnöm, melyik gomb melyik - egyébként az én egerem színe nincs köztük. Nyilván nem fért bele 70 megába.

De elértem célom, mert beállíthattam minden egyes gombnak, hogy mit csináljon, így most már külön egérgombom van hangerőállításra, dupla kattintásra és programok bezárására. Megérte! Megérte?