Bár viszonylag hosszú volt, mégis véget ért nyári szabadságom, így én is visszatértem a telekommunikáció világába, még ha eddig enyhe hóvaksággal is küzdök a rámzúduló információáradat miatt. Persze a szabadság nem feltétlenül jelenti a számítógépmentes életet, de két okból mégis ez lett számomra. Egyrészt ha családom tagjai körében vagyok, inkább velük beszélgetek, mint többszáz kilométer távolságra lévő, avatarok mögött rejtőző fantomokkal, másrészt, mert bátyám újabban nagyon ráharapott az ilyen fantomokkal folytatott eszmecserére, így többnyire úgyis foglalt volt a gép. Az emaileket néha megnéztem, olykor kicsit ránéztem a blogokra - a híroldalakra nem is volt szükségem, az információkat a tévével és a rádióval gyűjtöttem be.

Persze ez a blog is bánta a gépmentességet, az egy bejegyzés augusztusban elég sovány, és hát ugye e másodiknak is magyarázkodás a zöme. Azért természetesen olvastam is a hónap folyamán, bár azt sem kimondottan nagy mennyiségben: a Dettó elolvasását ugyanis szándékosan jó hosszúra nyújtottam, mert  úgy éreztem, végigszáguldva rajta nem lenne annyira élvezetes, így viszont nagyon tetszett. Bővebben nem kívánom értékelni a regényt, megtette azt már helyettem például SFInsider itt. Ezt Arthur Phillips Angelica című műve követte, melyet viszont még bővebben is szeretnék ismertetni, így egyelőre ennyit róla. Ja meg még ezek előtt volt Utolsó őrség, 77 és Csillagpor is, bár ezek némelyikéről már talán tettem említést.

Meg ne feledkezzünk az augusztusi Galaktikáról, amelyből még ki kell választanom a legjobb és a legrosszabb írást. Egyik sem lesz nehéz, szerencsére illetve sajnos.

Az is megér néhány karaktert, hogy röplátogatást tettem a Szefantoron, ahol sok kedves baráttal, ismerőssel találkoztam, egyúttal bővítettem mindkét kategóriát. Jó mulatság volt, de ha legközelebb látogatom meg a kettőshatári alkotóházat, vagy hosszabb időre maradok, vagy inkább az első hétvégére időzítem a vizitet.

Mára ennyi, folytatás talán még a héten.

Azt hiszem, a mobilról könnyebb leszokni, mint például a netről. Egész jól elboldogulok, a chatek meg a Skype segítségével gond nélkül tudom ápolni a kapcsolataimat.

Közben pedig egész más szemmel járok az utcán. Megfigyeltétek már, milyen sok ember telefonálja végig az egész napját? Budapest belvárosában szinte bárhol körülnézhetek, és 7-8 ember legalább telefonál vagy SMS-t ír. Nem igaz, hogy mindenkinek ennyi közlendője van! Hát még ha igazán olcsó lenne!

Bár ezt a jelenséget már évekkel korábban megfigyeltem, azért a headset-használat néha hajmeresztő. Jön veled szembe egy ember, fennhangon beszél, esetleg rád is néz - én néha igen tanácstalan szoktam lenni, amíg meg nem pillantom a fülét.

Viszont egyértelmű pozitívum, hogy most nem kell attól tartanom, hogy alkalmatlan pillanatban csörren meg a telefon. Az én készülékemet ugyanis nem szívesen kapcsolom ki, mert amióta egyszer leesett az ablakpárkányról, elég rosszul viseli a kikapcsolódást: konkrétan néha két-három óra hosszát nem talál hálózatot. Persze mire elvinném a szervízbe, mindig jó kislány lesz.

Tegnap voltam egy előadáson, ha öt embernek nem csörgött a telefonja, akkor egynek sem, pedig nem kimondottan tinédzserek voltak a résztvevők. Attól sem kell félnem, hogy az utcazaj elnyomja a hangomat, mert akkor és ott telefonálok, ahogy én akarom. Lehet, hogy jövő héten is otthon kéne hagyni?

Tegnap otthonfelejtettem a mobiltelefonom. Persze ezt csak közvetlenül a busz indulása előtt vettem észre, úgyhogy legfeljebb egy gyors autós mentőakcióval lehetett volna eljuttatni hozzám a budapesti vonat indulása előtt, persze ehhez is kellett volna egy telefon, hogy szóljak az otthoniaknak. Meg persze egy autó.

Baján hosszú évek óta elÅ‘ször használtam egy nyilvános telefont, hazaszóltam, hogy bátyám nyugtassa meg a szüleimet, hogy így is életben fogok maradni. Elég magas lehet újabban a Telekom percdíja, mert a százasomból egy fillért sem adott vissza az egyperces helyi hívás után. De az is lehet, hogy már évek óta nem dobtak bele pénzt…

Első komolyabb akadályt az ébresztőóra hiánya jelentette: magamtól aligha ébredek fel negyed 8-kor. Szerencsére volt nálam egy vésztartalék telefon, de a SIM-kártya hiánya azért megnehezítette a dolgom. Végül kiszedtem a mobilnetes modememből a kártyát, így lett ébresztőórám. Beszélni persze nem lehet vele, meg töltőm sincs ehhez a típushoz, úgyhogy a hét második felében már lehet, hogy a laptopom kell beidomítani ébresztésre.

Ma szokatlanul szétszórt vagyok, nem tudom, hogy ez a kommunikációs köldökzsinór elvágása miatt van-e, vagy csak az éppen aktuális időjárási front miatt, mindenesetre elvonási tünetnek is el tudom képzelni.

Pedig csak későn lett mobilom, azt hiszem, 2003-ban - akkor már az összes ismerősömet szinte csak mobilon lehetett elérni, a telefonkártyát pedig elég jól leszívta egy-egy mobilhívás. Még csak a második készüléknél tartok, és az első is működőképes, csak azt Anyu megörökölte.

Kíváncsi vagyok, hétvégéig szabadabbnak vagy betegnek fogom érezni magam. Mindenesetre, ha netem se lenne, valószínűéleg meghülyülnék.