HívÅ‘ vagyok-e?

Egy vasárnaphoz nagyon jól illÅ‘, kellÅ‘képpen fajsúlyos téma. Bizonyára sokan úgy gondolják, hogy na erre aztán baromi könnyű igennel vagy nemmel válaszolni. Nekem nem. Illetve csak akkor, ha a hívÅ‘ szó megfelelÅ‘en van definiálva. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy a kereszténységrÅ‘l van szó, mert ha hívÅ‘nek lehet engem tekinteni, akkor mindenképpen keresztény hívÅ‘nek.

Ha hívÅ‘ az, aki hisz Istenben és igyekszik tiszteletben tartani  a vallás fÅ‘bb tanításait, erkölcsi elvei ezeken alapulnak, akkor hívÅ‘ vagyok.

Ugyanakkor az utóbbi nyolc-kilenc évben legfeljebb turistaként tettem be a lábam templomba, értelemszerűen nem is gyóntam, nem is áldoztam, nem tartoztam egyházi közösségbe, tehát nem voltam jó katolikus.

Meg aztán a katolikus egyháznak az a teljes jogú tagja, akit megbérmálnak. Erre általában 14 éves korban kerül sor, alapos hittani elÅ‘készítés után. 12 évesen én elkerültem szülÅ‘falumból, hogy hatosztályos gimnáziumban folytassam tanulmányaimat, így a helyi hittanos csoporttól is elszakadtam. A gimnáziumban volt hittan, de csak délután 4-tÅ‘l, ahhoz pedig, hogy este 6-ra érjek haza, még kicsi voltam. Szóvaé felkészítés híján a bérmálás elmaradt, késÅ‘bb hiába tettem kísérleteket a pótlására. Egy idÅ‘ után már nem tettem…

Egyébként keresztény szellemben, de nem vallásosnak neveltek, abba véletlenül botlottam bele. Még harmadikos általános iskolásként egy osztálytársam mesélte, milyen jó a hittanóra. KésÅ‘bb kiderült, hogy neki a fegyelmezésre képtelen enyhén szenilis plébános vezette órák alatti kártyapartik tetszettek, de nekem bejött a tartalom is. Aztán 11 évesen megkereszteltek.

Megvolt a magam lelkes hívÅ‘ korszaka is,úgy 16-18oéves korom között, akkor közösségem is volt magam körül. De megváltoztaka dolgok - vagy éppen én.

Lehet, hogy fölösleges megemlíteni, hátha mégsem: nem gondolom, hogy a világ hatezer éves, és azt sem, hogy a Biblia általában szó szerint értelmezendÅ‘. Azt sem gondolom, hogy a heavy metal az ördög zenéje, és attól sem másztam fel a a falra, amikor  a minap egy brit püspök felvetette, hogy a brit jogban alkalmazni kellene az iszlám jog egyes elemeit.

És természetesen nem értek egyet automatikusan a katolikus egyház álláspontjával sem - XVI. Benedek néhány megnyilvánulása már jól felbosszantott.

De ha méltatlanul bántják egy vitában az egyházat, a hívÅ‘ket, a kereszténységeket, akkor tudom, hová tartozom.

Talán más szemében nem, de a magaméban hívÅ‘ vagyok.

Lassan vége a nagyböjtnek, lehet készíteni a sonkát, tojást és a céklát Szinte érzem, milyen sonkaszag van odahaza a konyhában, és a hagymalében festett tojásokat is érdemes megemlítenem. De ma még böjt és hústilalom van. Előbbit nem áll szándékomban betartani, utóbbiról talán ezúttal nem feledkezem meg. Persze a reggeli fánkom könnyen lehet, hogy zsírban sült, de ne legyünk kicsinyesek.

Sokan nem tudják, hogy a böjt meg a hústilalom nem ugyanaz. A hústilalom elég egyszerű: nem szabad húst enni, kivétel a hal meg a csiga. Az utóbbit inkább kihagyom… A böjt lényege, hogy a böjti napon összesen háromszor étkezik az ember, szóval nassolás kilÅ‘ve, és a három étkezés során csak egyszer szabad jóllakni. Böjtöltem már egy párszor, ki lehet bírni. Egyébként a menzákon étkezÅ‘knek felmentést ad a hústilalom alól a katolikus egyház.

Megjegyzem, egy böjttel eltöltött nap után sokkal tisztább az ember feje, így minden vallásos szándék nélkül sem rossz egy-egy napot böjtölni - bár nem tudom, mi erről Schobert Norbi és Béres Alexandra véleménye. Régen az egész nagyböjt, azaz mind a negyven nap böjtnek számított - az azért elég húzós lehetett. Egy pap ismerősöm mesélte, hogy édesapja egész nagyböjtben minimális mennyiségű kenyérrel és vízzel táplálkozott, napközben meg a mezőn dolgozott.

Még egy infó: a böjtöt és a hústilalmat párezer éve valószínűleg szigorúan egészségügyi okokból vezették be.

Mivel ezután már nemigen lesz alkalmam erre, ezúton kívánok boldog húsvétot olvasóimnak, remélem, csináltatok nyuszifészket, a lányoknak sok locsolót, a fiúknak pedig sok piros tojást!

Pénteken hazafelé sétáltam az Andrássy úton, amikor 30-40 fős csoportosulásra figyeltem fel a Terror Háza előtt. Először arra gondoltam, valami tüntetés van, hiszen a Terror Háza - sajnos - erősen átpolitizált intézmény. Aztán hallottam, ahogy egyházi énekeket énekelnek, de igazából akkor esett le a dolog, amikor a papot is megláttam: keresztúti ájtatosságot végeztek.

A keresztúti ájtatatosságot általában a nagyböjtben szokták végezni, lényege az, hogy a hívek jelképesen végigjárják Jézus Krisztus szenvedéstörténetének 14 állomását. Ez történhet templomban az egyes jeleneteket ábrázoló festmények előtt, temetők bejáratánál, de a legérdekesebb a hegyoldalban végzett keresztút, mert a 14. stáció rendszerint a hegy tetején van, így tényleg kicsit átérzi az ember a szenvedés. Persze keresztet cipelni és töviskoronát viselni nem kell hozzá.

Nos, Pest belvárosában hegyek ritkán vannak, és bizony így tavaszelőn jólesik a híveknek kiszabadulni a még mindig fagyos templomokból. A Terror Háza egy nagyon érdekes megoldás: valóban volt sok ember, aki itt hordozta keresztjét , a nagyböjti gyászra mindenképpen alkalmas hely.

Mégis, valamennyire politikai állásfoglalás is pont ott keresztutat tartani. Ami persze nem baj: ugyan miér kéne a papságot kizárni a politikából, ők is éppolyan állampolgárok, mint bárki más.

Igazából furcsán érzem magam, mert nem tudom a dolgot hová tenni: szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek találom ezt a keresztútjárást, vagy éppen szerencsétlen húzásnak, egy biztos, nem közömbös a dolog.